Tökéletes Katasztrófa (csábításból jeles ff.)

Lógósok

Rémes csörgés ébresztett fel legédesebb álmomból. Morogva lekapcsoltam az ébresztőm és a mosdóba vettem az irányt. Ahogy belenéztem a tükörbe egy pillanatra megijedtem, hogy ki ez a rémség, aki farkasszemet néz velem, mire rájöttem, hogy csak én vagyok az. Hosszas szöszölés után kiválasztottam a megfelelő illatú tusfürdőt és nekiálltam zuhanyozni. Nem élvezhettem sokáig a meleg vizet, mert az én egyetlen, drága bátyám nekiállt dörömbölni az atón.

- Dakota! Ha nem jössz ki három másodpercen belül, akkor én foglak kirángatni onnan! - üvöltötte a fiú, mire elráztam a csapot és visszakiabáltam.

- Csitu van! Most értem ide, várj a sorodra!

Majd folytattam a zuhanyzást a legnagyobb lelki nyugalomban, figyelme kívül hagyva Castiel fenyegetését - ami nagy hiba volt. Vörös hajú bátyám berontott a fürdőbe és kirángatott a zuhanyzóból.

- Castieeel! Engedj el, te nyamvadék! Meztelen vagyoook! - kiabáltam, miközben püföltem a bátyám, aki nem vett róla tudomást és elcipelt a szobámig, ahol nemes egyszerűséggel ledobott a földre.

Puffogva fájlaltam a seggem, majd kerítettem egy törülközőt, megtöröltem magam és felöltöztem. Forró májusi nap révén egy rózsaszín, törött szíves trikót vettem fel farmersorttal és rágógumi-rózsaszín hajam befontam.

A lépcsőn hangosan lerobogtam és rögtön Cherryhez indultam, hogy mielőbb viszontlássam a drágám. Ott állt Catiel fekete motorja mellett az én tűzpiros kétkerekű csodám, amit születésnapomra kaptam a motorosjogsim mellé.

Először nem örültem se a jogsimnak, se Cherrynek, ugyanis a szüleim csak a pénzt utalták át: anya üzleti úton volt, apa meg eleve Kanadában él és csak a szülinapunkon vesz rólunk tudomást. Mintha egy drága ajándék pótolni tudhatná a távollétüket... Na, persze! Kiskorom óta arra vágyom, hogy egyszer úgy ünnepeljük meg a szülinapom, hogy nem Castiel vesz nekem két szelet sütit és várom az SMS-t, hogy mennyi pénzt utaltak át a szüleim, hanem közösen megesszük az emeletes tortámat, miközben lelkesen bontogatom ki a dobozokat, amiket kapok és lelkesen ölelgetem a családom. Sajnos ezt a bátyámmal nem tudom megbeszélni, mert ő csak megvonja a vállát és közli, hogy neki tökmindegy, majd folytatja a chatelést Deborah-val, a csajával. Apropó, Debby: szólnom kellene Castielnek, hogy a csaj bioszexel a háta mögött...

Tíz percen belül már a Sweet Amoris egyik csillogó folyosóján caplattam és próbáltam nem nekimenni senkinek, csak bármilyen szinten hozzáérni bárkihez - tudniillik, utálom az embereket. Fellélegezve estem be az osztálytermünkbe, ahol már mindenki a helyén ült (kemény 9 fő) és beszélgettek. A platinaszőke, utálatos Amber a középső padban viháncolt két udvarhölgyével, a nagyképű, éltanuló Charlotte-tal és az ázsiai származású, divatmajom Lisával. A hátsó padban a kosárcsapatos Dajan ült és a másik osztályba járó Kimmel flörtölt; mellette Jade és Kentin böngésztek egy kertészeti magazint. Levágódtam az első padsorba Armin és Alexy párosa közé, akik épp megint valami hülyeségen veszekedtek. Az ikerpár egy-egy öleléssel köszöntött, majd folytatták tovább a vitát a fejem felett. Vigyorogva hallgattam őket, hogy Armin már megint milyen ízléstelenül öltözött fel és nincs érzéke a divathoz, mire a fekete hajú srác visszavágott, hogy kikéri magának, ő legalább nem úgy néz ki, mint egy bohóc, célozva Alexy rikító színű öltözékére. Figyeltem volna tovább a vitájukat, de valaki megbökte a vállam, mire unottan hátrafordultam és egyenesen Amber okádék képébe bámultam.

- Figyúú, Dake - nyávogta - Tudnál tenni egy szívességet? Tudod, van a bátyád, Castiel - jéé, van bátyám? - be tudnál nála ajánlani esetleg? - ha te lennél az utolsó ember a Földön, akkor se, gondoltam magamban.