Földhözragadtak

Part 1.1: A sors döntő találkozás

1.Fejezet
Az égbolt. A bárányfelhők. A friss szellő. Ezek mind a barátaim.
Lenézek. A házak csak mintha kis kövek lennének, az emberek már nem is látszanak. Kiterjesztem karjaim és a szél visz a hátán. ( külön oldalra)

Samantha vagyok,Fandenville-ben élek az apukámmal egy bazi nagy házban, mert anyukám kiskoromban meghalt. Apukám nagyon sokat dolgozik, mivel egy sikeres nagyvállalkozás vezérigazgatója. Alig látjuk egymást. Így egyedül élek a házban a kertvárosban. Van egy nagy kertünk, tele gyümölcsfákkal és virágokkal. De, így egyedül nem is tűnik olyan fantasztikusnak.
Nincsenek barátaim. Magamnakvaló típus vagyok akinek elég egy iPod és egy jó könyv és máris elégedett.

Amikor először pillantottam meg a házat, azt hittem, hogy itt több család is lakik, mert óriási volt. Egy három emeletes, óriás kertes kastély. Szerintem ha bemegyek el fogok tévedni. Úgyhogy a kert felfedezésével kezdtem. Voltak ott gyümölcsfák, bokorszobrok, virágágyások, egy gyönyörű hintaágy, és legnagyobb megdöbbenésemre, egy kisebb fajta szökőkút egy angyallal a közepén. Az egyik almafánál láttam egy embert. Na, mégiscsak többen laknak itt. Odamentem bemutatkozni.
-Jó napot, Samantha Beth vagyok. Most költöztünk ide és...
-Samantha kisasszony!-fordult meg az ember és hajolt meg. Ekkor láttam meg, hogy kertész ruhában van. -Nézze el udvariatlanságomat, kérem, hogy nem mutatkoztam már hamarabb be, de rendbe szerettem volna tenni a kertet még az érkezésük előtt.-mondta, én meg csak csodálkoztam, hogy mi a fene történik.
-Látom kislányom már találkoztál a kertészünkkel, Tommal-jött oda apa.
-Kertészünk? Miért van nekünk kertészünk?
-Hát mégiscsak kell valaki aki rendben tartja ezt a nagy kertet-magyarázta, majd bement a házba. Én még mindig csak álltam ott értetlenül, végül követtem, és bementem feltérképezni a helyet ahol lakni fogunk.
Mikor beléptem az ajtón (ami nem mellesleg hatalamas, két szárnyas), egy gyönyörű nappali tárult a szemem elé. Középen volt az ülőgarnitúra, ami fehér bársonnyal volt behuzva. A szegélyek arany és drapp csíkok voltak. Előttük egy kandalló, felette a falon egy nagy képernyős TV.
-Ugye milyen jó kis házat választottam? -Lépett ki a baloldali konyhából apa, mint egy kisgyerek aki alig várja, hogy megmutassa a játékait. Már sötétedett ezért felkattintott egy kapcsolót, erre fénybeborult a szoba a mennyezeten lógó hatalmas, ódivatú csillártól.
Jobboldalon egy csiga lépcső vezetett az emeletre. Na akkor megnézem az emeletet, ahol gondolom, hogy a hálószobák vannak. Ehelyett mikor felértem az elsőre, egy Wellnes hotelben találtam magam. Jobbra szauna, balra Jakuzzi, egyenesen medence. Hogy lehetnek ilyenek egy első emeleten? Na mindegy, én itt már semmit sem értek, ezért tovább mentem a másodikra. Egy hatalmas padlástérbe értem, négy ferde ablakkal, és üres térrel. Fehér falak, egyetlen asztal, amin e
gy bútorgyártó cég adatai voltak. Azonnal beleszerettem ebbe a helybe. Gondolom én rendezhetem be a szobám. Nyomban odamentem és elkezdtem tervezgetni a bútorok elhelyezkedését.

Ennyire jutottam elsőre. A falra fenyő lambériát gondoltam, a padlóra parkettát. Valami világos színűt. És hangulat világítást. Lesz egy erkély, ami előtt egy terebélyes tölgy fa is van.

Ma van a Nyárbúcsúztató fesztivál a városban. Már hallottam róla. Én hülyeségnek tartom, de azért a zene miatt jó lenne ott lenni.
Nem öltözök nagyon ki, csak egy sima póló és egy farmer plusz a kedvenc Conversem. Még anykámtól kaptam.
Mire odaértem már nagy volt a tömeg. Végigmentem a bódék előtt. Sütik, Fandenville-s pólók, virágos táskák és kalapok voltak kirakva. De azért vettem egy felhős muffint.
Ahogy mentem a színpad felé, beleütköztem valamibe. Vagyis inkább valakibe, mert mikor hátra akartam esni, két kéz megragadott és visszarántott. Mikor fölnéztem egy fiút láttam rám mosolyogni. Haja mély fekete. Szeme olyan kék, mint a tiszta égbolt, ahol repülni szoktam. Azonnal elvesztem benne.
-Szia! Jól vagy?-szólalt meg a fiú. Gondolom hozzám szólt, de nem tudtam válaszolni. Inkább csak bólintottam egyet.
-Akkor jó!-mosolygott rám.

Pillangók. Pillangókat érzek a gyomromban. Mi lehet ez? Biztos beteg vagyok.

Hát akkor jó szórakozást!-engedett el a fiú, majd elment mellettem a másik irányba. Én még mindig nem mozdultam.
Mikor magamhoz tértem, elindultam a színpadhoz, ahonnan már hallani lehetett a zenét. Leültem egy padra, feltettem a fekete napszemcsim és csak hallgattam a koncertet. Már majdnem teljesen kizártam a külvilágot, mikor valaki megszólalt mellettem.
-Elaludtál Tündérke? Kikukkantottam a szemcsi alól és meg láttam az előbbi srácot, ahogy mellettem ül a padon és engem néz. Szóval valószínűleg, én vagyok az a bizonyos Tündérke.