hole in my heart⛅ clifford #szünetel

I.

- kiváncsiak vagytok a bizonyítványomra, vagy kidobhatom a szemetesbe? - kérdeztem a szokásos ebéd közben.

a suliban nem adták ki a hivatalos iratot, csak egy fénymasolatot. az eredetit csak a gyakorlat teljesítése után kapjuk kézbe. halálosan izgatott vagyok a kéthetes munka miatt.

anya letette a villáját, majd egy szemforgatás kíséretében a kólával teli poharához nyúlt.

- remélem nem buktál meg semmiből - mondta lenéző hansúllyal, miután lenyelte az innivalóját.

egy unott nyögéssel odanyújtottam neki a fénymásolatot, amit idegesen kitépett a kezeim közül. megforgattam a szemem, majd magamban elmondtam egy imát, hogy enye büntetést kapjak.

- töriből kettes? - kérdezte felháborodva. a szemeit kidülledve forgatta köztem és a papír között.

- azt utálom a legjobban. a tanár is állandóan basztat és egyáltalán nem érdekel az a tantárgy - feleltem őszintén, bár kicsit tartottam a reakciójától a trágár szó miatt.

jobban is félhettem volna, ugyanis összeszorított fogakkal egy hatalmas pofont lekevert nekem. majd ordítozni kezdett, amibe a drága george is beszállt.

"az érettségin meg fogsz halni"
"le sem fogsz tudni érettségizni ilyen jegyekkel"
"hogy mersz kettest hazahozni?"
"nem fogsz semmit sem elérni az életben"

amíg ők a már jól megszokott kis monológjukat adták elő, én addig be is fejeztem az ebédet. bár az arcomon még mindig éreztem a csattanást. pár éve még megsértődve bezárkóztam volna a szobámba, de mostanra már megszoktam, hogy egy senkinek tartanak. megtanultam kezelni az indulataimat, amiket ilyenkor nagyon szívesen rájuk szabádítanék, de tudom, hogy feleseleges lenne velük vitatkozni. mennek a saját fejük után, én meg csak röhögök rajtuk.

- kösz a kaját - álltam fel az asztaltól, s kicsit sem illendően megköszöntem az ebédet. megtörhetetlenül lépdeltem fel a szobám felé, bár még hallottam a szitkozódásukat, hogy milyen szemtelen és bunkó vagyok. miattatok lettem ilyen.

amint beléptem a barna, lakkozott ajtón, már csuktam is be magam után. kulcsra zártam. nem kell engem zaklatni.

a fehér, keskeny kis asztalomról elvettem a laptopomat, s leültem vele a sötétkék takaróval lefedett ágyamra. amíg vártam, hogy bekapcsoljon, elővettem a telefonomat. senki nem keresett. ki is keresett volna? nincsenek is barátaim. senkinek sem vagyok fontos. még a saját anyámnak sem.

a könnyeim akaratlanul folytak le az arcomon, nedves csíkot húzva maguk után, hogy aztán a pólómra, vagy az ágyra hulljanak. miért történik ez velem? én miért nem számítok senkinek?

a laptopba bedugtam a fejhallgatómat, s a párnák közé süllyedve elindítottam egy lejátszási listát. ami mi mással nem kezdődhetett volna, mint a broken home. ez a dal teljesen hozzámnőtt. mint a többi 5 millió rajongóhoz is. idióta.

a könnyeim továbbra is csorogtak le, miközben bejelentkeztem a twitterre. csupán 5 profilt követtem.

@5SOS
@Michael5SOS
@Luke5SOS
@Calum5SOS
@Ashton5SOS

engem követtek vagy 300-an, de nem igazán érdekelt. ha ők csak azért csinálják, hogy visszakövessem őket, akkor rossz helyen járnak. van elég bajom nélkülük is.

gondolkoztam egy kis ideig, hogy mit írjak ki. úgy sem olvassa senki. eddig még egy visszajelzés sem érkezett a tweetjeimre.

xpizzaforeva:
@Michael5SOS kövess be kérlek

xpizzaforeva:
@Michael5SOS szeretlek, kövess be kérlek

xpizzaforeva:
@Michael5SOS miért erőltetem, úgysem érdekel a nyomorom

ideje lenne már beletörődnöm, hogy soha nem fog észrevenni. csak egy vagyok neki a sok közül.

a nyugtató zene elhallgatott, de továbbra is a fejemen tartottam a fejhallgatót. kényelmes volt.

úgy döntöttem rajzolok egy kicsit. de inkább elvetettem az ötletet. szeretek rajzolni. az már más kérdés, hogy tudok-e, mert nem, nem tudok. csak firkálgatok össze-vissza. sok rajzom van, amiket elkezdtem, de mindet félbehagytam, mert a ceruza rágása közben rájöttem, hogy ehhez is tehetségtelen vagyok. mint minden máshoz.

a könnyeim elapadtak, de még szipogtam egy kicsit, ami elég bosszantó volt.

minden napom ugyanúgy telik. elmegyek suliba - szerencsére akkorra már anyámék elmentek dolgozni, és az ikrek is oviban vannak -, próbálom sírás nélkül végig ülni az órákat, hazajövök, anyámék 6-ra itthon vannak - nekem meg ugye készülnöm kell a vacsorával -, evés közben egy kis vitatkozás, tízre ágyban vagyok, twitterezek és végül éjfél körül elalszom. a mai nap most kivétel volt, mert szombat van, anyáméknak nincs munka, és ma volt az évzáró. hála az égnek.

nem akartam tovább sajnáltatni magam, így inkább felkeltem az ágyról, a gépemet elraktam, és a szekrényemhez léptem. mivel nem éppen vékony alkattal vagyok megáldva - bár a keresztapám szerint híznom kéne, olyan vékony vagyok - egy hosszú, fekete csőfarmert vettem fel és egy szürke pólót. gondoltam kimegyek egy kicsit sétálni a parkba a barátaimhoz. lol az meg mi? valami új pokémon?

mielött kiléptem volna az ajtómon, a fülemet rátapasztottam hallgatózás képpen. nem akarok megint ordítozni velük, hogy hova megyek. úgy csinálják, mintha érdekelné őket. mivel nem hallottam semmilyen beszélgetést, kiosontam az ajót, s gyorsan lefutottam a lépcsőn. a cipőmet felkaptam és kisettenkedtem a bejárati ajtón. ezt megúsztam.

elindultam a nem éppen közeli park felé, közben fél fülessel zenét hallgattam. utálom, hogy ilyenkor mindenki megbámul. nem láttak még fehér embert, vagy mi? vagy inkább nem láttak még olyan ronda és kövér lányt mint én.

a könnyeimtől alig láttam, bár tudtam, hogy hamarosan egy zebrához érek, amin át kellene sétálnom. az lenne a legegyszerűbb megoldás. kisétálni egy autó elé. úgysem siratna senki. a jelenlegi helyzetemnél nem jöhetne rosszabb. a halálom megkönnyítené mindenki életét. csak egy teher vagyok a vállukon, ami most talán megszűnne.

bár homályosan láttam, a lámpa mégis pirosan világított. a kocsik hatvannal száguldottak, engem pedig már csak pár lépés választott el a megkönnyebbüléstől. a járdán csupán pár ember várakozott, de nem ugyanarra, mint én. ők csak hétköznapi ember módjára át szeretnének jutni a túloldalra. talán, hogy elmenjenek egy találkozóra. a barátaikkal.

a szívem hevesebben kezdett dobogni. a levegőt szinte kapkodtam. már csak három lépés.

átszeltem ezt a távolságot, leléptem a padkáról, majd...

×××

heeey
meghoztam az első részt
szerintem elég szomi lett, sry
remélem tetszett. várom a vote-okat és a komikat
további szép napot xx.