Stony | The moment (hun)

2.

--Tony--

-Még egyszer megkérdezem. Hogy. Került. Oda. Ott nincs is ajtó. - mutattam a puszta falra. Mikor ránéztem Steve-re ő is ugyanolyan értetlenül bámult, mint én. Honnan veszi ez a kalóz a bátorságot, hogy betörjön ide? 
-Az most nem számít- válaszolta a félszemű- küldetésük van, és mihamarabb indulniuk kellene- sürgetett minket. Komolyan, néha annyira utálom ezt az embert... vagy talán mindig. Mindegy, a lényeg, hogy idegesítő.
Közelebb lépett és halkan folytatta:
-Romanoff ügynököt és a Maximoff lányt elrabolták, és...
-Az egyáltalán hogy lehetséges? Nehogy azt mondja, hogy valami piti bűnöző rabolta el a világ két legveszélyesebb csajsziját. Maga hülyének néz minket? És a többieknek miért nem szólt? Miért csak mi kell menjünk? Ez rasszistaság! - Hadartam az egyre dühösebb Fury-nak, és talán túlléptem volna még egy határt, ha Steve közbe nem szól.
-Fury igazgató, Tony-nak talán igaza van, mi van ha valami balul sül el? Szükségünk lehet a többiekre, aki el tudta rabolni Natashát és Wandát az nem lehet kezdő. - Blablabla, adjunk tiszteletet, többet elérünk, mert ez így volt a 20. században, nyenyenyee. Hogy utálom...
-A korábbi bevetéseikre visszatekintve, szükségük van egy kis csapatmunkára. Maguknak. -mutatott ránk.- Ez pedig nem egy sereg robot vagy űrlény, csak egy ember. 50.utca, Madison sugárút. Siessenek!

--Steve--

   Másodpercek alatt kész voltam, s ráültem a motorbiciklimre. Beindítottam és már szeleltem is. Tony előttem volt, ő persze hamarabb elkészült, mint én. Útközben is csak arra tudtam gondolni, hogy egy közönséges ember hogy volt képes elrabolni Natashát és Wandát. Ráadásul egyszerre. Ha tegnap valaki ezt mondta volna szembe röhögtem volna vele és pszichológushoz küldtem volna. Amikor a helyszínre értünk, különös látvány fogadott. Semmi. Elméletileg ez a reklámipar utcája, tehát tele kellene legyen nagy képernyőkkel amik mindenfélét reklámoznak. De nem volt semmilyen reklám, az egész helyet sötétség borította.
-Melyik épületben lehetnek? - kérdeztem a levegőben repdeső Tony-t. Felemelte a karját, és valami kiemelkedett a kezéből. Körbefordult, lentről csak annyit láttam, hogy minden kék. Biztos hőkamera. Egy idő után elkezdett pittyegni, Tony pedig elégedetten sóhajtott.
-Ott vannak.- mutatott egy alacsony, hosszú épületre. Mivel siettem, és hamar végezni akartam, meggondolatlanul rátettem a kezemet az ajtóra. Ahogy megérintettem, az izmaim összeszűkültek és a pulzálás hátralökött. 
-STEVE! - kiáltott fel Tony. Sose szólít a nevemen. Azta. Én meg most is ezen ábrándozok, amikor megcsapott az áram, és a barátaim még mindig bajban vannak. 
- Nincs semmi bajom - ültem fel.
-Ez nagyon hülye ötlet volt - letérdelt mellém , megkönnyebbülést szűrtem ki a hangjából. Tony Stark aggódik értem. - Még tőled is.
-Igen, tudom.- ismertem el.
Tony kiütötte az ajtókat, majd bent elkezdtük keresni a lányokat. Pajzsom mögött hallgattam a legkisebb neszt, majd úgy döntöttünk inkább ketté válunk. Tony az irodák fele vette az irányt, én pedig a vezérlőterem fele. Átnéztem az egész termet amikor meghallottam, hogy alattam valami pittyeg. Átnéztem a padlót, amikor megláttam a csapóajtót, s lementem az alagsorba. Ez a hely olyan, mint egy óriási terminál. A pittyegést követve a legnagyobb gázcsőhöz jutottam. Elég érdekes megoldás, hogy az épületek alagsorában vezetik a gázt. Ilyen óriási csövekben. Ekkor megláttam a csőre rászerelve. Egy bomba.

--Tony--

Az utolsó irodák fele vettem az irányt, amikor megláttam a lányokat egymáshoz kötözve, belőve altatóval. Egy cetli volt a kötélen : "Remélem szétváltatok, szeretem a sültet". Mi? Kivittem a lányokat egy szomszédos épület tetejére, és bementem a vezérlőterembe. Láttam, hogy egy nyitott csapóajtó van a padlón. Ám meg se közelíthettem, mert ekkor hozza préselődtem a padlóhoz. A plafon szörnyű gyorsasággal robbant rám, majd a padló darabkáit is magammal repítve zuhantam az alagsorba. Lent a becsapódás után pittyegésre lettem figyelmes. És arra, hogy valaki nyöszörög. Próbáltam ledobni magamról a törmeléket, ám a rendszer kiakadt, 2%-om maradt, ami 5 másodperc repülésre lenne elég. Valami csőszerűségen landoltam, s a fejem alatt pittyegett valami.
-Cap? Hahó? - kerestem a hangját Steve-nek kétségbeesetten. 
-Itt vagyok pár méterrel előtted. Nem tudok megmozdulni- Na jó most még jobban kétségbeestem.
- Mi ez a pittyegő izé? Az agyamra megy.- próbáltam higgadt maradni, és önmagam.
- Egy bomba. És ha jól látom még 15 másodpercünk van. Ha megmozdulsz most robban fel. Ha kirepülsz minden energiáddal akkor megúszod épségben. Hagyj itt. Valamelyikünk túl kell, hogy élje. Ez esetben ez a valaki csak te lehetsz.(10)
-MI? Nem hagylak itt!(9)-válaszoltam vissza.
- De muszáj(8) itt hagynod! Ha gyorsan kirepülsz a törmelék(7) így is úgy is felrobbantja a bombát, de te legalább(6) megmenekülsz! Ha nem mész(5) mindketten meghalunk!- ösztönzött tovább Steve.
-(4) Van egy ötletem.- mondtam és maradék energiámat a lábamba fektettem(3). Minden olyan gyorsan történt. Ahogy kirepültem a törmelék alól megpördültem és elkaptam Steve karját, amit a nagy gyorsaság miatt magammal rántottam, (2)ő pedig fájdalmában ahogy teste kiszabadult a törmelék alól elordította magát. Felfele repültem és amikor nagyjából az út magasságánál voltam (1) elfogyott az energia, és egy pillanatig csak álltunk a levegőben(0). Amikor vége volt a pittyegésnek sípolást hallottam és perzselést éreztem a hátamon, ezután meg óriási ütést a fejemen. Ezután már csak azt éreztem, hogy Steve még mindig belém kapaszkodik, és én is belé. Túléltük. Egy kis idő múlva levettem a maszkot. Éreztem hogy egy nagy púp van a homlokomon. Szétroncsolódott a páncél nagyja, és égett a hátam. Ránéztem a szőkeségre. Az ő arcán csak valami karcolások estek, hát persze, kellet nekem a fejemmel kiütni a falat. Testén csak kisebb-nagyobb arányban égési sebek voltak.  Most, hogy így belegondolok talán könnyebb lett volna ott hagyni. Akkor nem kuszálná össze a szaros szívemet. Ám gondolatmenetemet megszakította a hangja:
-Köszönöm Tony! - szorította meg a kezemet.
-Köszönheted is..- nevettem el magam.

--Steve--

   Pár órával az incidens után már minden rendben volt. Nat és Wanda felébredtek, és mi is jobban éreztük magunkat. Fury azt mondta, hogy ez az akárki meghackelte a kameráit, és ezt már csak akkor vette észre amikor a törmelék alatt voltunk. Küldött segítséget , de már csak a robbanás után érkeztek meg. Nem tudjuk ki lehet ez a személy, annyira, hogy még Fury-nak sincs ötlete. Elneveztük a csapdásznak. Tony egyedül kávézott az étkezőben, végül is én se tudok aludni, így leülök mellé. Azt hiszem jó irányba haladok vele, az életét kockáztatta értem.
-Tony.- üdvözöltem.
-Cap!- köszönt vissza- kávét?
-Nem köszönöm, megvagyok nélküle. -utasítottam vissza ezt a "nem mindennapi ajánlatot".- Még egyszer nagyon köszönöm, hogy nem hagytál ott. 
-Én pedig még egyszer elmondom, hogy köszönheted is! Egyébként is - hajtotta le a fejét- társak vagyunk, nem?
-Persze. - akaratlanul is elengedtem egy mosolyt. - Önfejű vagy. Mint az apád..-és itt, ennél a pontnál lefagytam. Ezt olyan szépen elszúrtam, ahogy csak lehetett. Tony felpillantott rám dühös arccal, megfeszült izmokkal.- Tony, én..- és ezt a mondatot nem fejezhettem be, mivel Tony ökle szempillantás alatt az arcomba vágott. Ezután felállt és elvonult.