Mi történt?!

2.2K 164 18
                                    

Nem tudom mikor fogok részeket írni, de most minden esetre hoztam egyet. Írjátok meg kommentben mi tetszett és mi nem, esetleg min változtassak (persze a hosszú idő kihagyáson kívül).

"Gondolkodás helyett inkább lefektettem Stellát aludni, majd egy forró fürdő után én is megpróbáltam."

Nem tudtam mit kezdhetnék azzal, hogy David egy szót se szólt és itt hagyott. Egész éjjel forgolódtam, hogy körülbelül mit is gondolhat most rólam. Reggel úgy keltem ki az ágyamból, hogy tükörbe se mertem nézni, mert tudtam hogy nézhetek ki 3 óra alvás után. Stella még nem ébredt fel, ami szokatlan volt tőle, de úgy voltam vele, hogy adok egy puszit és itthon hagyom anyuval. 
Minő meglepetés, de Daivd nem várt rám az ajtó előtt reggel úgy, mintha mit sem tudna. Kíváncsi voltam, hogy hányadán állunk most ennek a barátság szerűségünknek, ezért megért egy próbát, hogy felhívjam, nem vette fel.
Beértem az iskolában, semmi nem változott az emberek szemében, a Vanessa féle lány csapattól szimplán megkaptam a szokásos utálkozó pillantásokat, a többiek pedig fel sem figyeltek rám.
Az egész napon nem történt semmi érdekes, bár az furcsa volt, hogy David nem jött suliba. Nagyon rossz volt az időzítés, hisz megszerettem volna ezt az egészet beszélni. Miután végre valahára eltelt a 7. óránk is elindultam haza, hogy mindent átgondolhassak. Persze mint minden ez a tervem is füstbe ment amint kiléptem az iskola ajtaján.
- Szia! - köszöntem bátortalanul mikor megláttam Davidet.
- Szia Lily! Beszélhetnénk négy szemközt?
- Öhm...Igen haza kísérsz?
- Persze. Sziasztok! - köszönt el a haverjaitól.
Eleinte némán sétáltunk egymás mellett, majd megtörtem a csendet.
- Sajnálom, hogy tegnap mindent a nyakadba zúdítottam, csak ott volt Ste...
- Ne szabadkozz. Köszönöm, hogy elmondtad.
- De...Akkor nem haragszol rám semmiért?
- Dehogyis, miért haragudnék?
- Nem tudom, csak attól tartottam, hogy van valami közöm ahhoz, hogy ma nem jöttél iskolába.
- Háát...Végülis közvetetten van hozzá közöd.
- Miért hol voltál? Mit csináltál?
- Megkerestem Luke-ot és szétvertem annak a baromnak a fejét.
- Mi? De honnan tudtad hol van, vagy azt, hogy hívják?
- Vannak kapcsolataim és tudtam melyik suliba jártál ez előtt.
- Jó akkor már csak egy kérdésem van: mégis miért tetted mindezt?
- Mert amit veled tett az rémes és én nem tudom tűrni, hogy egy barátomat bántsák, mert az rosszabb mintha engem bántanának.
- Köszönöm szépen. - öleltem hirtelen át - Nem szeretnéd Stellával és velem tölteni a délután hátralévő részét?
- Ha nem zavarok akkor szívesen megismerkednék vele és veled is jobban.
- Akkor gyere húzzunk bele, hogy anyu mehessen dolgozni, mi pedig bébiszitterkedjünk.
Ezzel haza mentünk, anyu meg már ki is lépett az ajtón. Nagyon sok mindent beszélgettünk és babáztunk, szerintem Stella kedveli Davidet és ennek nagyon örülök, mert ő az egyetlen, aki ilyen sok dolgot tud rólam.

Egy új kezdet... [SZÜNET]Where stories live. Discover now