1.nap

3.2K 200 4
                                    

"Ezzel nem is indult olyan rosszul a 10. osztály hátra lévő ideje."
*
-El is felejtettem bemutatkozni, Lily Morgan vagyok.
-Uhh...tényleg bocsi, én David Pers. És hogyhogy iskolát váltottál az év közepén?
-Bocsi, tudom ez nem jó kezdés, de ezt még nem szeretném kitárgyalni.
-Oké semmi gond, én kérek bocsánatot, hogy érzékeny témára kérdeztem.  Már itt is vagyunk. - nyitott ajtót nekem.
Ahogy beléptem a terembe megláttam pár embert, amikor David is belépett mögöttem, úgy kezdtek méregetni engem, mint valami ribancot, már elnézést a nyers fogalmazásom miatt. Ezért csak halkan köszöntem, majd hátra slisszoltam a legutolsó és a legszélső padba, közvetlen az ablak mellé. Bedugtam a fülembe a zenémet és figyeltem az újdonsült osztálytársaimat. Egy idő után megértettem, David a legmenőbb srác az osztályban, ezért néztek rám többségben úgy a lányok, ahogy. Egy idő után csak az tűnt fel, hogy egy csapat lány áll az asztalomnál. Kivettem a fülesem.
-Szia, Vanessa vagyok, ők pedig Emma, Lisa és Sisy. Csak azt akarom mondani, hogy ne merj rámászni Davidre, mert ő Sisyé. - nyávogta végig a mondókáját, a főszőkeség.
-Oké ebből annyit értettem, hogy te vagy Vanessa és hagyjam Davidet.
-Látom okos lány vagy, remélem nem lesz sok nézeteltérésünk.
-Hát akkor először is ne akarjátok megmondani, hogy kivel lóghatok és kivel nem, akkor nem lesz köztünk semmi gond. - erre megsértődtek és leléptek. Már csak pár perc és kezdődik az első óra, ami történetesen ofő, mert mi más lenne péntek reggel első órában. Az ofő pontosan 8 óra 00-kor lépett be a terembe.
-Jó reggelt, osztály!
-Jó reggelt kívánunk, tanár úr!
-Nos, mivel van egy új diákunk szeretném, ha bemutatkozna egy pár szóval, ti pedig végig hallgatnátok. Miss Morgan átadom a szót. - erre a végszóra felálltam.
-Sziasztok! Lily Morgan vagyok. Szeretek gördeszkázni és gitározni. Imádom a családomat. Szívesen tanulok bármilyen idegennyelvet, eddig tudok franciául, spanyolul és németül, az angol mellett. Egy nagy baj van velem, ami a szívemen az a számom és  pont ezért szoktak utálni vagy kedvelni az emberek.

Egy új kezdet... [SZÜNET]Where stories live. Discover now