1.

4.8K 267 34
                                    


A szobában gubbasztottam a gépem előtt. A Word bekapcsolva, de egy szót se tudtam összekaparni. A bal lábamat felhúztam, a kezemmel átkaroltam, a térdem tetejére rakom az állam, majd egy maroknyi chipset betömök a számba. Délután négy óra, ideje lenne egy kicsit pihenni. Jobban mondva megmozgatni magam. Felálltam a székemből, a kezeimet a magasba emeltem, megnyújtva az izmaimat. A tekintetem az összegyűrt pizsamámra tévedt.

- Mióta nem öltöztem én át? – állok meg a tükör előtt, és végig nézek magamon. Barna haj a fejem tetején egy kócos kontyban, Hello Kitty-s pizsamám vagy egy hete rajtam lehet, és a meggyötört fejem. Lila karikákkal a szemem alatt, egy duzzadt szájjal, és a kék szemeimmel. A lábamat csak egy rövidnadrág takarta el. Egy csődtömeg lettem.

Megráztam a fejem, kikergettem a fejemből a gondolatokat. A gardróbom felé mentem, kivettem egy fekete szaggatott farmert, egy fehér inget, ezeket a kezembe vettem, majd a fürdőbe mentem. Teljes sötétség volt bent, így a villanykapcsoló felé lépdeltem, felkapcsoltam, a szoba pedig megtelt fénnyel. Így észre vehető lett a kék szín, ami a szoba falait borította, a hatalmas sarok kádam, amiben akár öt ember is simán elférne, a hatalmas tükör, ami minden pattanásodat kicélozta, így te még jobban láttad. Engem csak a karikáim zavartak, alapból szerencsés vagyok a bőrömet illetően. Aligha van pattanásom, így a smink nálam nem nagy kunszt. A kis kosaramból elő vettem a fésűmet. A hajamban lévő fekete hajgumit kivettem, így a vállamra ömlött a hajtömegem. Megküzdöttem vele, tele volt nagyobbnál nagyobb gubancokkal. A végeredményt csak hagytam kibontva, valahogy így jobb. Az elnyűtt pizsamámat levettem, majd a szennyes kosárba tettem. Helyette felkaptam az előbb kiválasztott ruháim. Lábamra a legrégibb sportcipőmet vettem fel, ami még jó volt rám. A nyakamba egy egyszerű nyakláncot tettem, a fürdőt pedig elhagytam.

A szobámba visszaérve a redőnyt felhúztam, az ágyamat pedig meg ágyaztam. Valamivel jobb lett így, rend lett. A laptopomhoz sétáltam, lecsuktam a tetejét, így egy kicsit elfeledkezem róla. Végül az ablakomat nyitottam ki, ráférne egy kis frissítés a szobára, levegő ügyileg. Amikor ez is megtörtént a folyosóra mentem ki. Kivételesen csend volt, nem lehetett hallani a tv-t, se Arzayleát, teljes csend volt. Vagyis azt hittem csend van. A földszintről kések csattogtak, anya vacsorát csinál.

Lenéztem a cipőmre, nagyot sóhajtottam, majd lefelé indultam. A lépcsőn már ugráltam lefelé. A lépcső a nappaliban fejeződik be, így egyből a kávézó asztalon lévő pórázon akadt meg a szemem.

Egy pár éve kaptam a kutyámat születésnapomra, azóta elválaszthatatlanok vagyunk. A neve Bunny lett, első napjától fogva úgy nézett ki, mint egy nyuszi, miközben egy nagy border collie.

- Anya, elvitte ma valaki Bunny-t sétálni? – fogom meg a kezembe a pórázt.

- Nem kincsem.

- Én el akartam vinni, de nem akart jönni – áll meg előttem Arzaylea.

Veled én se mennék.

- Nem szereti az idegeneket – hatalmas karmokkal.

- Pedig szívesen elvittem volna – rántja meg a vállát.

Anya egyre gyorsabban vágta a zöldségeket, amiket egy idő múlva a lábasba tette, vagy a sütőbe.

- Kiket várunk mára? – kérdezem egy kis idő múlva.

- Milyen memóriád van neked? Ma beszéltük, hogy a barátom jön el – forgatja meg a szemeit.

- Akkor megpróbálok nem sietni.

- Csak nyugodtan, nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rád – néz rám a válla felett.

- Nyugodj meg, nem érdekelnek a pasijaid – legyintek egyet.

Felhúzta az orrát, majd a fürdő felé igyekezett. Megráztam rajta a fejemet, majd a kert felé vettem az utamat, pontosabban a kutyámhoz. A terasz ajtót elhúztam, és az egyik ott lévő székre leültem. Bunny egy pár perc alatt megjelent előttem, onnan pedig az ölembe ugrott.

Örök gyerek kutya.

A fejét megsimogattam, amit egy hatalmas puszival meg is hálált. Felmutattam neki a pórázt, mire leugrott rólam, és a szék elé ült le. Imád sétálni. Gondolom, látszik. Oda mentem hozzá, a nyakában lévő nyakörvre felakasztottam a pórázt, majd a hátsó ajtót kinyitva hagytam el a házat.

***

Több mint három órát sétálhattunk, mire hazafelé kezdtünk indulni, az ég kezdett sötétedni. Sőt, mire haza értem, már a telefonommal világítottam. A házunk közeléhez érve, már a telefon fénye se kellett, a ház minden pontjában égett a villany.

Ki jött hozzánk? Az amerikai elnök?

Ismét a ház mögötti ajtón mentem be, ahogy ki is. Bunny-ról levettem a pórázt. A cipőmet levettem, a kezembe kaptam, majd próbáltam a lehető leghalkabb módon bemenni. Vagyis a konyhába nyíló ajtó volt a célom. Óvatosan nyomtam le a kilincset, nehogy valaki észrevegyen. Lehajoltam, így a konyha pult mögött észre vehetetlenül felmentem. A konyhából egy kis, szűk folyosóba mentem, ahol valaki épp kilépett a fürdőből.

- Valaki betört a házba! – kiált fel a látványom miatt.

- Itt lakok, te agylény! – tárom szét a kezeimet.

A fiú egy kicsit megnyugodott, sikeresen rám nézett. Sőt, alaposan meg is nézett, de ez kölcsönös volt. Barna, nap barnította bőre volt, mély barna hajjal, és szemekkel. Hozzám hasonlóan rajta is egy fekete szaggatott nadrág volt, a felső testét egy fekete póló fedte. De az alkarján így is sikerült megpillantanom egy tetkót, sőt a kulcs csontjánál is.

- Szóval – kezd neki. -, minden bizonnyal te lehetsz a szobalány.

- Tori vagyok, és teljes jogú családtag – emelem fel a kezeimet

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

- Tori vagyok, és teljes jogú családtag – emelem fel a kezeimet. – De, ha megbocsájtasz, most eltűnök.

- Nem jössz kajálni? – biccent az ebédlő felé.

- Nem vagyok szívesen látott, még leégetem Arzayleát.

Megrántotta a vállát, majd itt hagyott, és visszament. Ezt megúsztam ennyivel. Az emeletre felmentem, a szobámba érve megfürödtem, majd ismét a laptop elé ültem le...

Kezdődjék az izgalmas írás!

Még mindig érdemes folytatni? Vagy hagyjam a fenébe? :D A döntés a tiétek :D
Amúgy meg! A prológust több, mint 200 ember elolvasta :O Köszönöm <3

My Stepsister ❣ hemmings •Befejezett•Where stories live. Discover now