Körülbelül hat óra fele kipattantak a szemeim. Felkapcsoltam a kislámpát és a karomra pillantottam. Mit is mondtak, mit kell Harry-nek a mellkasára varratnia? Két madarat?
- Egyentetkó? Na ne már! - sóhajtottam és visszazuhantam a párnámra. Egyáltalán nem akarom, hogy Harry-vel egyentetkónk legyen. Mondjuk lehet, hogy különbözni fog a madarunk, de akkor sem szeretném, hogy hasonló tetoválásunk legyen! Niall, ezért még egyszer kinyírlak!
Nem tudtam visszaaludni, így hát lementem a konyhába reggelizni. Korán volt még, anyáék még aludtak.
Reggeli után nem tudtam mit csinálni magammal. Csak feküdtem az ágyon, lógattam a lábamat és a plafont bámultam. Borzasztóan unatkoztam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom mire azonnal felkaptam a fejemet. Abbyre vagy Dylanre számítottam, ezért is lepődtem meg, hogy ismeretlen számot jelzett a telefonom.
- Haló? - szóltam bele.
- Héj Tompson! Van kedved eljönni valahova? - kérdezte köszönés nélkül egy ismerős hang. A szívem heves vágtába kezdett, az arcomra levakarhatatlan mosoly húzodott egészen addig, amíg eszembe nem jutott a fogadás. Onnantól kezdve már nem voltam ennyire bezsongva és majdnem elszóltam magam. De csak majdnem.
- Nem érek rá Styles! Halaszthatatlan dolgom van! - vágtam rá.
- Mi olyan halaszthatatlan így reggel fél hétkor, hogy nem érsz rám? - kérdezte.
- Minden! - vágtam rá egyből ekkor csöngettek. - Csöngettek, mindjárt jövök. - mondtam és letettem a telefont az asztalra, de a vonalt még mindig nem szakítottam meg. Halkan lecsörtettem a lépcsőn és egyenesen az ajtóg meg sem álltam. Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót. Amilyen lendülettel nyitottam ki, olyannal is vágtam volna vissza, de Harry lába megakadályozta.
- Aú. - mondta miután beengedte magát.
- Miért vagy itt? - kérdeztem tőle. Nem bírtam nem észre venni, hogy teljesen végigmér tekintetével. Te jó ég, pizsamában vagyok és nincs rajtam melltartó!
Összefontam a mellkasom előtt a kezeimet ezáltal elzártam a rálátását a melleimre.
- Csak gondoltam beugrok. Ahogy így elnézlek nem úgy tűnsz, mint akinek halaszthatatlan dolga van. - nézett végig rajtam még egyszer. Gyorsan ki kell találnom valamit mielőtt lebukok.
- Persze hogy nem, mert... Mert reggeli utánra terveztem a szüleimmel. - mondtam ami először eszembe jutott.
- Aha. - vigyorgott. Látszott rajta, hogy nem hiszi el. De ekkor jött a felmentősereg anya személyében.
- Jó reggelt. - köszönt és ekkor meglátta Harryt. - Ő ki? - mosolygott kedvesen a fürtösre.
- Harry, egyel felettem jár. - mondtam neki.
- Csak nehogy elszóld magad anya, kérlek! - reménykedtem magamban.
- Á, ő az a fiú akiről... - ne ne ne, légyszi ne!
- Anya nem szeretnél reggelit csinálni? Éhes vagyok! - szakítottam félbe. Csak azt szeretném, hogy minél hamarabb elmenjen, mert már ez is elég kínos szitu. Végülis vette a célzásomat és vigyorogva elment a konyhába.
- Ó, csak nem...
- Nem! - folytottam Harrybe a szót. - Biztos csak összekevert valakivel, tudod sok fiúról szoktam itthon beszélni. Most már el kéne menned! - taszigáltam az ajtó felé. - Szia! - mondtam és rácsaptam az ajtót. Bementem a konyhába és leültem egy bárszékre a pult mellé.
- Anya, mondtam, hogy Harry tabu téma.
- Bocsánat kicsim, elfelejtettem. - mosolygott rám anya és elém rakott egy tányér palacsintát. Hmm, jó illata volt. - Talán túl sokat beszéltél róla.
Megállt a falat a számban. Tényleg olyan sokat beszéltem volna róla itthon?
- Én nem is. - próbáltam védeni magam.
- Ó, dehogynem. - jött be álmosan apa.
- Úgy látszik leszavaztatok! - adtam fel nevetve.*Hétfő*
Nevetgélve léptem be a két legjobb barátommal, Dylannel és Abbyvel a tornaterembe. Első óra tesi természetesen a 11/b-vel. Apropó, Harrynek már csak öt napja van, hogy felszedjen, ami nem fog sikerülni, mert nem fogom magam olyan könnyen adni!Gyorsan átöltöztünk és a tanár kérésére leültünk a padra. Vagyis a többiek a padra ültek, én meg Abby és Dylan között ültem le a földre. Hátamat a padnak döntöttem és kinyújtottam a lábamat.
- A a B elleni foci meccs lesz. - közölte Mr. Trainor. - Alakítsatok kettő öt fős csapatot.
A 11/b csapata természetesen az öt focistából állt, név szerint Niall, Liam, Louis, Harry és Zayn.
- Oké, szerintem eljött az én időm. - álltam fel drámaian és az osztályom felé fordultam. - Valaki? - kérdzetem. Mindenki szótlanul lapult és kerülték a szemkontaktust. - Dylan? - néztem egyetlen reményemre.
- Bocs kislány, túl korán van ahhoz, hogy én focizzak. - emelte fel védekezően a kezeit. Nem volt más választásom, egyedül voltam. De le merném fogadni, hogy így is megverem őket.
- Így, egyedül? - nézett rám a tanár. Bólintottam és beálltam mellé. Letette a labdát középre és kezdődhetett a meccs.
- Hamarabb kell felkelned, hogy legyőzz minket Tompson! - nevetett Harry.
- Mi lenne, ha nem pofáznál és játszanánk? - néztem szúrósan a szemébe és vezetni kezdtem a labdát. Kicseleztem Niallt és Zayn-t, majd a kapu felé futottam a labdával, ahol Louis állt. Nem volt időm rákészülni, mert Liam el akarta venni a labdát, úgyhogy gyorsan kellett cselekednem. Lendületet vettem és belerúgtam a labdába, ami a bal felső sarokban be is ment. Az osztályom tapsolni és sikítozni kezdett.
- Jajj Harry. Látod, csak két perc kell, hogy kicselezzek négy focistát és gólt rúgjak. - gúnyolódtam.
- Hé Harry! Focista vagy és még így is legyőz egy lány? - kiabált oda nekünk Abby.
- Ez még csak a bemelegítés volt! - köpte oda dühösen Harry. A tanár belefújt a sípjába és Louis bedobta a labdát. Harry villám sebességgel kezdte vezetni a kapum felé. Elvenni nem tudtam tőle, így jobbnak láttam beállni a kapuba. A 11-es vonalnál járt, amikor egy határozott és jó erős rúgással a jobb felső sarokba célzott. Hirtelen ötlettől vezérelve felugrottam és elfejeltem a labdát, de Harry olyan erővel rúgott bele, hogy a fenekemre estem és megfájdult a fejem. Felszisszentem és odakaptam a kezemet. Mr. Trainor belefújt a sípjába és kaptam egy 11-est. A fejem borzasztóan fájt a bőrlabda hatalmas ütése miatt, de még így is a labda mögé álltam. A fiúk két oldalra álltak. Homályosan láttam, ami miatt pislognom kellett párat, de még így sem javult. A fejfájásom egyre csak erősödött. A tanár belefújott a sípjába, mire megszédültem, de sikerült belerúgnom a labdába. A labda a felső kapufát találta el, amiről lepattant a földre és onnan a kapuba. Az osztályom ismét hangosan tapsolt és sikoltozott. Egyre jobban szédültem és már hányingerem is lett. Muszáj volt leülnöm egy kicsit, hogy ne essek össze. Louis letette a labdát és felém sétált.
- Jól vagy? - guggolt le elém. - Elég rosszul festesz, ne vigyelek be az orvosi szobába?
- Nem kell köszi, semmi bajom. - mondtam, de még magamnak sem hittem el, mert már annyira szédültem, hogy két Louist láttam magam előtt. A hányingerem is csak egyre erősebb lett, ahogyan a fejfájásom is.
- Na, játszhatnánk végre? - türelmetlenkedett Zayn. Fel akartam állni, de ahogy kiegyenesedtem a lábaim megremegtek alattam és majdnem összeestem. Szerencsémre Louis mellettem volt és elkapta a derekamat mielőtt földet értem volna. A tanár és a fiúk körénk gyűltek. A szememet alig bírtam nyitva tartani és Louisnak erősen kellett tartania ahhoz, hogy ne essek össze.
- Jól vagyok. - erősködtem, de nem hitték el. Igazából én sem.
- Borzasztóan nézel ki. - mondta Louis és a karjaiba vett.
- Louis vidd be a doktornőhöz. - hallottam tompán és elindultunk. A szemhéjaim ólomként nehezedtek és már nem bírtam nyitva tartani. Hallottam, hogy valaki a nevemet mondogatja de utána minden elsötétült.
YOU ARE READING
Rossz Döntés/Harry Styles Ff/
FanfictionKimberly Tompson egy átlagos 15 éves, másodikos gimnazista. Harry Styles egyel feljebb jár. Kim és Harry története egy buliban fordul komolyabbra, amikor Harry egy fogadást köt, miszerint egy hét alatt az ujjai köré kell csavarni a lányt. De azt csa...