Puzzle a múltból

VI. fejezet

Egy hét telt el, de nem jött át. Még a gyerekeket se hozta át, így anya és Gemma gyanakodott, hogy valami történt. Én bölcsen hallgattam, és unatkoztam a szobámban. Komolyan, úgy éreztem magam, mint egy tizenéves kamasz, akit szobafogságra ítéltek. Épp ezen elmélkedtem, amikor társaságom akadt.

- Fiam, nem akarsz nekem mondani valamit? - állt meg az ajtóban.

- Nem. Mégis mit kéne anya?

- Mondjuk, hogy miért nem jön át Lil a gyerekekkel.

- Nem tudom, biztos ránk unt...

- Akkora hülye vagy édes fiam, hogy mutogatni kéne! Azt mondta, hogy ő nem jön át, de mi mehetünk hozzájuk bármikor.

- Akkor mire várunk? Menjünk babázni! - álltam fel, és indultam az ajtó felé.

- Rád nem vonatkozik a meghívás.

Mozdulat közben fagytam le.

- Hogy mondtad?

- Azt kérte, hogy te ne menj át. Azzal indokolta, hogy Travisnek nem vagy szimpatikus és nem bízik benned, de a hangján nem ezt éreztem. Történt köztetek valami?

- Én... nem tudom! Bevillant valami, napokig nem beszéltem vele, aztán egy hete elmentem futni reggel. Mikor hazaértem, az ajtóban futottam vele össze. Hozzád jött, és nagyon nem volt jó passzban. Megkérdeztem, mi a baj, de csak lerázott. Behoztam ide, majd magunkra zártam az ajtót - anya levegő után kapott. - Nem történt semmi. Illetve... 

- Illetve? Mégis mi a büdös francot csináltál? Van nélküled is elég gondja az életben, ne tetézd még te is!

- Én nem csináltam semmit! Veszekedtünk, aztán utána megcsókolt. Teljesen elvesztettem az eszem. Ott, akkor, abban a rövid időben éreztem azt, hogy ott a helyem, hogy tartozom valahova, hogy biztonságban vagyok. Mire magamhoz tértem, kiszedte a kulcsod a gatyámból és elmenekült. Rám zárta az ajtót, esélyem se volt utolérni. Azóta nem láttam.

Na jó, ez hazugság volt. Minden este láttam, mert még mindig nem rakott függönyt a háló ablakára. 

- Hogy mit csinált? - döbbent le anya.

- Látom, a lényeg megmaradt...

- Ne legyél már ekkora szarkasztikus állat! Megcsókolt?

- Igen.

- Ó, hogy az a jó szentséges.... - egész a bejárati ajtóig szitkozódott. 

Gondolom utána is, csak nem hallottam. 

Most mi a fene történt már megint?

Liliann szemszöge

Egy hete elvesztettem az eszem. A mai napig nem tudom megmondani, mi történt akkor Harry szobájában, de az biztos, hogy nem a józan eszem lett úrrá rajtam. Egyszer veszekedtünk már hasonlóan, de akkor nem ez lett a vége. Akkor voltam náluk két hónapja, és már milliomodszorra szegült ellen nekem. Üvöltöttem vele, a második nevén hívtam, mert tudtam, hogy ki nem állhatja. Erre ő is a második nevemen hívott engem. Touché. Akkor volt az első mélypontom, amikor azt mondtam, nem tudom tovább csinálni. De Paul és a többi srác rávett. És nem bántam meg, hogy maradtam, mert így kialakulhatott köztünk valami, megkaptam tőle a kicsiket, értelmet nyert az életem. 

Szóval nem tudom, mi történt velem akkor, de megcsókolta. És ő visszacsókolt! Azt hittem, ott helyben meghalok a boldogságtól, hogy visszakaptam. Aztán minden, ami történt, betolakodott a fejembe, és visszacsöppentem a valóságba. Kiszöktem, őt meg ott hagytam. Ő is hagyott már ott engem válaszok nélkül, de soha nem voltunk távol ennyi ideig egymástól veszekedés miatt. Arra jutottam, hogy ha még két napig nem jön át, feladom a büszkeségem, és én megyek. Az Istenért se vallottam be, hogy miatta, de megtettem volna. A reggeli rituálénkat a picikkel egy kopogás szakította félbe.

- Bújj be!

Nem tudtam, ki lehet az, de nem reménykedtem, hogy Harry. Így nem lepődtem meg különösebben, mikor Anne sétált be kissé dühösen.

- Minden oké? Valami baj van vele? - ijedtem meg rögtön.

- Á, dehogy - azonnal felderült az arca, ahogy a kicsiket meglátta. - Csak a hülye most mesélte el, mi történt köztetek. 

- A csók?

- Ühmhm... Mi volt ez az egész?

- Nem tudom megmondani. Hozzád mentem, mert beszélni szerettem volna veled, erre elkapott, és veszekedtünk. Aztán valami kattant a fejemben, és megtörtént. Még magamnak se tudom megmagyarázni, pedig hidd el, egy hete próbálkozom.

- Nagyon össze van zavarodva. Valami más is történt vele egy hete, de nem tudom mi. Azt tudom, hogy valamikor belógott hozzám, és ellopta az ikrek ultrahangos képét, ami a falán volt, de szerintem nem ez az. Olyan... megváltozott na! Sokkal csendesebb, alig mozdul ki, és folyton csak főz. A baleset előtt ezt az oldalát évente jó esetben egyszer láttam, ma meg ...

- Minden dolgot kihoztatok a szobájából, mielőtt hazaengedték? Mármint olyat, ami hozzám köthető.

- Amennyire én tudom, igen. Egy-két pólód volt ott, képek és ennyi.

- A képek!!!

- Tessék? Nem tudlak követni Lil...

- A képek. A legtöbbje a laptopján volt. De azt a mappát átmentettem az enyémre. Viszont a fényképezőgépéből nem töröltem őket. Azt ott hagytátok?

- Igen... Tudjuk, mennyire szeret fotózni, és erre látod nem is gondoltunk.

- Azt hiszem, meg van az oka, miért viselkedik apa olyan furcsán - gügyögtem a babáimban.

Átvittem őket a nappaliba, ahol ugyanolyan játékaik voltak, mint a Styles-házban. Imádták őket, ha ébren voltak, alig lehetett őket elvinni mellőlük. 

Anne-el még beszélgettünk, amikor a következőkre lettünk figyelmesek.

Azt hittem, helyben elolvadok. Mostanában egyre többet próbálkoztak, de ez volt az első, hogy Chris segített Adnek. 

Sziasztok!

Itt a hatodik rész! Remélem, hogy továbbra is olvastok, ígérem, megpróbálok nem csalódást okozni. 

Segítségeteket szeretném kérni! 

Itt az első lehetőség, hogy befolyásoljátok a történet alakulását! Az a kérdés, hogy Lil és Harry harmadik babája fiú vagy lány legyen?  A válaszokat április közepéig várom, körülbelül addigra jutok el majd a történetben odáig, hogy lényeges lesz.

Előre is köszi a válaszokat!

Puszi: K.