Harry Styles egy kórházban ébred. Felismeri a nővérét, de a szobában lévő másik lányt nem. Amint kiengedik, tudatosul benne, hogy az elmúlt öt év törlődött az életéből. És hogy mindent megtudjon, hosszadalmas folyamat elé néz. Szép lassan kapja az...
Az életem maga lett a pokol. Nem tudtam máson agyalni csak a találtakon. Felfordult körülöttem a világ.
Igyekeztem minél kevesebbet érintkezni a környezetemmel, hogy több időm legyen magamra és arra, hogy kitaláljam, mi is történt. A képek.... egy boldog családot láttam, akik odáig voltak egymásért. Egy párt, akik szeretik egymást, és ezt nem féltik kimutatni. Két imádni való babát, akik teljessé tettek egy kapcsolatot.
Amikor anya nem volt otthon, belógtam a szobájába és rövid keresgélés után meg is találtam, amit akartam. Egy szekrény felső polcán lévő dobozban volt minden olyan emlékem, mely kis helyen is elfért. Utáltam magam, amiért kijátszottam a szabályokat, de ők ezt nem érthették. Átnéztem a holmikat, de csak a kicsik ultrahangos képét vittem magammal.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A negyedik napon korán keltem. Nem tudtam aludni, mert az agyam folyamatosan kattogott. Semmi sem segített, így felkaptam egy melegítőt, a futós cipőm, és az iPodommal indultam útnak. Róttam a mérföldeket, majd két és fél órával később hullafáradtan estem haza. Ám a bejárati ajtónál a szomszédomba botlottam.
- Mit csinálsz itt?
- Bocs, hogy élek! Annehez jöttem, nem hozzád, ne aggódj!
Nyitotta az ajtót, hogy bemegy, de elkaptam a karját.
- Miért vagy ilyen?
- Semmi közöd hozzá Styles! Most pedig megkérlek, hogy eressz el, vagy nagyon megjárod!
- Nem félek tőled Liliann!
- Ja, ezt a mesét már hallottam párszor - rántotta ki magát a kezemből.
Bement a házba én pedig döbbenten utána. Az emeleten értem utol. Anya szobája felé tartott, de elkaptam, és bevonszoltam a szobámba, majd bezártam az ajtót.
- Most pedig elmeséled szépen, mi a bajod... Válaszul csak egy megvető mosolyt kaptam. Megsimogatta a hasát, majd elindult felém. Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Alig egy centire volt az arca az enyémtől, úgy válaszolt.
- Humor Harold! Rég láttam ezt az oldalad! De kijöttem a gyakorlatból, hogyan is kezeljelek. Szóval most kiengedsz innen, vagy sikítok és hidd el, anyukád nekem ad majd igazat. És ne legyen efelől kétséged, túl sokat köszönhet nekem! Ja, és én állapotos vagyok! - mosolygott csábítóan és ravaszul kacsintott.
- Mi a... - esett le az állam. - Ekkora játékos vagy?
- A gyerekeimtől tanultam. Most pedig, nyisd ki az ajtót Edward!
- Ne is álmodj róla Dorothy!
Láttam az arcán a színtiszta döbbenetet. Én is meglepődtem, honnan jött a név, de ez teljesen ösztönös volt. Ezernyi érzelem futott át az arcán, de egyik sem maradt sokáig. Épp ki akartam magam magyarázni valahogy, amikor elkapott. Karjait a nyakam köré fonta, és édesen csókolt. Pillanatnyi sokk után visszacsókoltam, és a kezem a derekára és a hasára tévedt. Ő sem tétlenkedett, végigsimított a mellkasomon. Annyira belefeledkeztem, hogy nem vettem észre, mire ment ki a dolog. Kicsempészte a kulcsot a zsebemből. Elszakadt az ajkaimtól, majd otthagyott engem egyedül. Kisétált az ajtón, majd rám zárta azt. A zár kattanására tértem magamhoz. A kulcsot az ajtó alatt becsúsztatta, és hallottam,hogy lesiet a lépcsőn, majd csapódik a bejárati ajtó. Tudtam, hogy ezt meg kell beszélnünk, de azzal is tisztában voltam, hogy akkor úgy se jutnék be hozzá. Már csak abban reménykedhettem, hogy átjön a gyerekekkel, és akkor félre tudunk vonulni egy kicsit. Elmentem zuhanyozni, hogy magamhoz térjek.
