POIROT történetek - 1

Mielőtt belefoghattam volna, nyílt az ajtó, és a háziasszonyunk Japp felügyelő érkezését jelentette be.

A Scotland Yard detektívje régi barátunk volt, így hát melegen üdvözöltük.

- A jó öreg Japp! - kiáltott fel Poirot. - Mi szél hozta magát hozzánk?

- Nos, Monsieur Poirot - mondta Japp, miközben felém bólintva leült -, most olyan

üggyel foglalkozom, amely benyomásom szerint kifejezetten önnek való. Azért látogattam meg, hogy megkérdezzem, van-e kedve beleütni az orrát a dologba?

Poirot jó véleménnyel volt a felügyelő képességeiről, de sajnálta őt a módszeresség hiá nya miatt. Ami engem illet, Japp tehetségének csúcsát abban a finom művészetben láttam, amellyel a detektív segítséget keresett, miközben azt a látszatot keltette, hogy ö nyújtja azt a másiknak!

- A jelmezbáli esetről van szó — mondta Japp rábeszélően. - Ne kéresse magát, úgy is

tudom, hogy azt szeretné, ha benne lehetne a keze a dologban.

Poirot rám mosolygott.

- Hastings barátom mindenesetre azt akarja. Az ön érkezése előtt éppen erről tartott kiselőadást, n'est - ce pas, mon ami?

- Nos uram - mondta Japp leereszkedően -, ön sem maradhat ki ebből. Én mondom, ilyen ügyben részt venni nem akármilyen dicsőség. Nos, térjünk a tárgyra. Gondolom, nagy vonalakban ismeri az esetet, Monsieur Poirot?

- Csak az újságokból - és az újságírók képzelete gyakran megtévesztő. Ismertesse az

ügyet, kérem.

Japp kényelmesen keresztbe tette a lábát és hozzákezdett.

- Mint boldog-boldogtalan tudja, az elmúlt kedden nagyszabású bált rendeztek a győzelem emlékére. Manapság persze minden krajcáros kocsmai ugrándozás bálnak titulálja

magát, de ez tényleg az volt, az igazi. A Colossus Hallban tartották és egész London jelen

volt, beleértve Lord Cronshaw-t és a társaságát.

- A dossziéja? - vágott közbe Poirot. - Az életvonalára, vagyis nem, hogyan mondják

önök, az életrajzára gondolok.

- Lord Cronshaw az ötödik vikomt volt a sorban, huszonöt éves, gazdag, nőtlen és imádta a színház világát. Városszerte olyan pletykák keringtek, amelyek szerint a lordot bensőséges szálak fűzték az Albany Színház egyik művésznőjéhez, Courtenay kisasszonyhoz. A művésznőt baráti körben csak „Coco" néven emlegették és minden beszámoló szerint igen vonzó hölgy volt.

- Jó. Continuez!

- Lord Cronshaw és társasága hat embert számlált: ott volt ő maga, a nagybátyja, méltóságos Eustace Beltane úr, aztán egy csinos amerikai özvegy, Mrs. Mallaby, egy fiatal színész, bizonyos Chris Davidson és a felesége, és végül, de nem utolsósorban Miss Cocco Courtenay. Mint tudják, ez jelmezbál volt, ennek megfelelően Lord Cronshaw és társasága a régi olasz komédia, vagy hogy nevezik, állandó szereplőinek a jelmezeit viselte.

- Commedia dell' Arte - mormogta Poirot.

- Nos, a jelmezeket az Eustace Beltane tulajdonát képező porcelángyűjtemény figuráiról másolták. Lord Cronshaw volt Harlequin, Beltane pedig Punchinello. Mrs, Mallaby Pulcinellának öltözött,  Davidsonék Pierrot és Pierrette ruháját öltötték magukra, Columbina pedig nem is lehetett más, csak Miss Courtenay. Alig kezdődött el a bál, máris érezhető volt, hogy valami nincs rendben. Lord Cronshaw szemmel láthatóan mogorva volt és szerfelett különösen viselkedett. Amikor, a társaság vacsorához készülődött egy kis különszobában, amelyet a házigazda bocsátott a rendelkezésükre, mindenkinek feltűnt, hogy a lord és Miss Courtenay nem beszélnek egymással. A hölgy nem titkolhatta, hogy sírt és látszott rajta, hogy nem sok választja el őt egy hisztériás rohamtól. Így aztán a vacsora nyomott hangulatban telt el. Vacsora után Miss Courtenay megkérte Chris Davidsont, hogy kísérje öt haza. Azt mondta, halálosan elege van a bálból. A fiatal színész kissé tétovázott, Lord Cronshaw tekintetét kereste, aztán mindkettőjüket félrevonta a szobába.