A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Poirot's Early Cases
(Első alkalommal a William Collins Sons & Co. Ltd. kiadásában jelent meg 1974-ben)
FONTANA PAPERBACKS, 1975
© Agatha Christie Limited 1974
Hungarian translation © Schidló Éva,
Wéber László, dr. Gecse Gábor, Leyrer Ginda
ISBN 963 695 015 6 ISSN 0865 1485
Kiadja a Hunga-Print Nyomda és Kiadó
Felelős kiadó: BARÁZ MIKLÓS ügyvezető igazgató
Kiadóvezető: SZUJÓ BÉLA
Művészeti tanácsadó: BARÁZ KLÁRA
Borítófotó: TELEVIDEO KIADÓ
REJTÉLY A JELMEZBÁLON
Hercule Poirot barátomat, a belga rendőrség egykori főnökét csak a vakszerencse hozta összefüggésbe a Styles - üggyel. Nyomozói sikerei komoly hírnevet szereztek neki, így azután arra az elhatározásra jutott, hogy idejét a bűnüldözés problémáinak megoldására fordítja. A Somme melletti sebesülésemet és a hadseregből történt leszerelésemet követően megosztottam vele londoni lakásomat. Mivel Poirot legtöbb ügyét ennélfogva részletesen ismerem, valaki azt javasolta, hogy válogassam össze és írjam le a legérdekesebbeket. Úgy érzem, akkor cselekszem helyesen, ha ezt a válogatást annak a különös rejtélynek a történetével kezdem, amely a maga idejében rendkívül széles körű érdeklődést keltett. A győzelmi jelmezbálon történt különös esetre gondolok.
Meglehet, hogy az eset nem jellemzi olyan tökéletesen Poirot eredeti módszereit, mint egy másik, ennél bonyolultabb bűnügy. Az érintett közismert emberek, néhány szenzációs vonás és az a hatalmas nyilvánosság, amelyet a sajtó adott neki, kétségtelenül kivételes esetté avatták a bálon történteket. Ezért már hosszabb ideje úgy éreztem, helyénvaló dolog, ha Poirotnak az ügy megoldásában vállalt szerepét a világ elé tárom.
Egy gyönyörű tavaszi reggelen kezdődött, éppen Poirot szobájában ültünk. Az én kis ter metű barátom ugyanolyan fürge és ápolt volt, mint mindig. Tojás alakú fejét oldalra billentve éppen azzal foglalatoskodott, hogy nagy körültekintéssel valami új pomádét kenjen a bajuszára. Poirotnak az ártatlan hiúság egyik jellemző vonása volt, és ez pontosan egybevágott a rend és a módszeresség iránt érzett szeretetével. A Napi Hírharang, amelyet előzőleg ol vastam, a földre pottyant, én pedig tökéletesen elmerültem a gondolataimban. Merengésemből Poirot hangja vert fel.
- Min gondolkozik olyan mélyen, mon ami?
- Az igazat megvallva - válaszoltam - azon a megmagyarázhatatlan eseten tűnődtem, amely a győzelem alkalmából rendezett bálon történt. Tele vannak vele az újságok.
Míg beszéltem, az ujjammal az újságoldalakon doboltam.
- Igen?
- Minél többet olvas róla az ember, annál inkább rejtélyes és bonyolult bűnügynek, látszik az egész. - Belemelegedtem a dologba. - Ki ölhette meg Lord Cronshaw-t? És Coco Courtenay halála ugyanazon az éjszakán nem több puszta véletlennél? Egyáltalán: baleset volt, vagy szándékosan vett be túl nagy adag kokaint? - Itt hatásos szünetet tartottam, majd drámai modorban hozzátettem - Ezek azok a kérdések, amelyeket felteszek magamnak!
Poirot, számomra kissé elszomorítóan, nem mutatott különösebb érdeklődést. Elmélyülten vizsgálgatta magát a tükörben és közben dörmögött - Nem vitás, ez az új bajuszkenőcs csodát művel a bajuszommal! - Amikor véletlenül elkapta a pillantásomat, sietősen hozzátette - Igen, persze... és mit válaszol a kérdéseire?
