Asszem felcsináltak

~34~

   -Miből gondolod, hogy eltűnt?-kérdeztem.

-Nem veszi fel a telefonját és már egy órája itthon kéne legyen-felelte a nagynéném.

-Lehet, hogy késik. Ez még nem jelent semmit.

-Ja, persze. De az nem furcsa, hogy Mike már a pultnál dolgozik?-vonta fel a szemöldökét.

-Tessék?

-Kimentem a partig és Mike már dolgozott. Sőt, Mike azt mondta, nem is voltak sokat együtt. Talán fél órát.

-Keressük meg!-ragadtam meg a kocsikulcsot és szinte kivágtam a bejárati ajtót, hogy hamarabb az autóhoz juthassak.

Több mint fél órája kocsikáztunk Naomival Jenna után kutatva.

-Mit is mondott Mike? Mi történt?-kérdeztem fáradtan. Próbáltam visszaemlékezni, hogy nem-e mondott Jenna valamit, ami segíthet megtalálni. Egy sütizőt, egy parkot, akármit.

-Csak annyit, hogy Jenna cakom-pak elrohant.-felelte Naomi feszülten.

-És semmit nem mondott arra vonatkozóan, hogy miért ment el?

-Semmit-rázta a fejét fáradtan a nagynéném.

Kibámultam az ablakon és vártam egy csodára. Talán abban bízom, hogy Jenna kiugrik egy bokorból és felkiált, hogy " héj, skacok! Itt vagyok! " , aztán egy jót röhögünk az egészen és elfelejtjük. Az is lehet, hogy már hazament. Igen, talán így történt. Elővettem a telefonom és tárcsáztam.

-Hazament?-szegeztem apunak a kérdést.

-Kicsim, két perccel ezelőtt is mondtam, hogy nem. Azt is mondtam, hogy hívlak titeket, ha netalán mégis feltűnik errefelé.-sóhajtott apu.

-Rendben, de azonnal hívj!

-Feltétlenül-rakta le.

Míg mi Naomival az utcákat jártuk, Aiden és Dani körülnézett a környéken, apu pedig otthon volt. Kezdtem egyre jobban pánikolni. Jenna nem szokott csak úgy se szó-se beszéd nélkül eltűnni.

-Bassza meg!-csapott a kormányra Naomi-Annyi kibaszott ember mászkál az utcán, hogy képtelenség köztük megtalálni Jennat.-szitkozódott.

-Nyugodj meg, kérlek. Megtaláljuk-feleltem pozitívan. Amíg hiszek abban, hogy megtaláljuk, addig úgy is fog történni. A telefonom kezdett pityegni s dobogó szívvel néztem meg ki hív. Reméltem, hogy Daniék azok vagy apu, de egyikük sem volt. A telefon kijelzőjén egy ismeretlen szám villogott. Csalódottan vettem fel.

-Halló.-vettem fel. A készülékből halk szipogás hallatszik. Csak nem?-Jenna, te vagy az?

-Értem tudnál jönni?-zokogta a telefonba.

-Persze. Hol vagy?-Naomira néztem, aki közelebb húzódott, hogy hallhassa amit barátnőm szipogva mond.

-Nem tudom-sírta keservesen.-Én csak elindultam és valahogy itt kötöttem ki.

-Jenna, figyelj rám! Hol van az az " itt " ? Írd körül!-utasítottam.

-Sok ház törmelék van itt. Nagyon sok.-felelte halkan. Alig tudtam kivenni a szavait, de amikor mégis, Naomira néztem, hátha tudja miről beszél Jenna. A nagynéném lemondóan megrázta a fejét.

-Vannak ott még házak? Vagy emberek?

-Nem tudom.-mondta zokogva.

-Figyelj ide! Kapd össze magad és néz körül! Ha te nem segítesz nekünk, mi sem tudunk.- éreztem, hogy Jenna feláll és körülnéz. Eközben Naomi hívta aput.

-Nincs itt senki, sem házak-mondta kissé lenyugodva.

-Rendben, milyen számról hívsz?

-Mike telefonjáról. Tegnap nálam maradt és ma akartam visszaadni.-miközben Jenna mesélt, Naomi apuval konzultált, hogy hol lehet az a hely, ahol barátnőm jelenleg van. Mikor letette a telefont rám nézett.

-A városon kívül kell lennie-suttogta a nagynéném, azzal rátaposott a gázra és elindult.-Tartsd a telefonnál!-utasított. Lassan bólintottam és újra Jennára fordítottam a figyelmem.

-Miért rohantál el?-kérdeztem és hallottam ahogy újra sírásban tör ki.

-Mert azt mondta...azt mondta, hogy...én neki, neki csak a szexre kellek és mikor, mikor mondtam neki, hogy én nem akarom, ő, ő megpróbált....-mondta el-el csukló hangon.

-Én megölöm-mondta Naomi és olyan erősen szorította a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjai.

-De nem ugye?-kérdeztem könnyezve.

-Nem.-már a város széléhez közeledtünk.

-Figyelj rám! Tudjuk hol vagy, megyünk utánad, rendben?-vigasztaltam.

-Rendben.-már jócskán kiértünk az autók és emberek kavalkádjából, mikor megláttunk egy ledózerolt házat. Naomi alig állította le a kocsit, amikor kipattantam és rohantam Jennához. Ott ült a romokon és sírt. Mikor odaértem hozzá szorosan magamhoz húztam. Erre Jenna még jobban sírt. Naomi is odaért hozzánk és ő is megölelte. Ott álltunk hárman, ölelkezve. Nem mertünk a nagynénémmel megszólalni, nehogy valami rosszat mondjunk.

-Gyűlölöm a fiúkat-zokogta a barátnőm-mindegyiket.-annyira fájt, hogy Jenna szenved, hogy elsírtam magam.

-Sajnálom-mondtam neki, miközben szorosabban magamhoz öleltem.-Sajnálom.-Jenna képtelen volt válaszolni, csak kiadta magából mindazt, ami felgyülemlett.

Visszatérve a házhoz, a fiúk aggódó pillantások keretében figyelték Jennát, akit amint bevittem a szobájába, el is aludt.

-Mi történt?-kérdezte Aiden.

-Mike meg akarta erőszakolni-mondtam lesütött fejjel.

-Mit akart?-kerekedett el Dani szeme.-Ugye nem?-felnéztem rá és megráztam a fejem. A két fiú összenézett. Daniel ökölbe zárta a kezét.

-Megyek főzök teát-mondta Naomi és otthagyott minket. Apa nem tudott mit mondani, ahogy senki más sem. Azt sem tudtam, mit kéne most csináljak. Meglepetés bulit szerettünk volna Aidennek, de nem lenne helyes. Semmi sem lenne helyes a mai napon, ami boldog és vidám. Hirtelen elkapott a rosszullét és rohantam a fürdőbe. Amint beértem kiadtam magamból mindent. A csempén ülve vártam, hogy elmúljon az émelygés. Aiden telepedett le mellém és a hajamat simogatta mint mindig, amikor rosszul voltam.

-Talán jót tenne egy kis pihenés-csókolt bele a nyakamba. Nem válaszoltam semmit. Aiden az ölébe húzott én pedig odabújtam hozzá. Arcomat elöntötték a könnyek. Sírtam Jenna helyett is, mert nem tudtam most mihez kezdjek. Mit kéne tegyek, hogy neki jó legyen? Mit tegyek, hogy elfelejtessem vele a ma történteket? Aiden felemelt és bevitt a szobába. Bebújt velem az ágyba és apró csókokkal hintette tele az arcom. Felkacagtam, mire ő fojtatta.

-Aludj egy keveset-biztatott.

-Az nem old meg semmit-feleltem szomorúan.

-Nem, tényleg nem, de elfelejteti veled egy rövid időre a történteket.-suttogta. Szemhéjaim mázsás súllyal nehezedtek rám. Képtelen voltam kinyitni. Repültem a boldog feledés felé.