26

2.2K 167 10
                                    

Szóval Calum eltűnt. Amíg a kórházban voltam, szinta végig hívogattam, és üzenetekkel bombáztam, de semmi reakció. De csak Dylan tudott a dologról, a többieket most nem akartam ezzel terhelni. Miután a társaságunk többi tagja is megérkezett, már nem igazán tudtam leplezni idegességemet, így inkább leléptem. Vagyis Dylan hazavitt. Pár perc kérlelés után beleegyezett, hogy bejön ő is.
- Megjöttünk - köszöntöttem apuékat, amikor a konyhába értünk.
- Kincsem, mi a baj? - kérdezte Ann azonnal. 
- Huh, ennyire látszik? - nevettem fel gúnyosan. - Calum itthon van?
- Nincs, sőt én tegnap reggel óta nem láttam. Gondoltuk biztos veled van, mint általában - válaszolta apa. Összenéztünk Dylannel. 
- Az a helyzet, hogy elég érdekes éjjelünk volt - sóhajtottam, majd belekezdtem, és elmeséltem mindent. Mondanom sem kell, a 'Raven már megint félrekefélt' résznél kicsit fogták a fejüket, de ez már csak ilyen. 
- Azt hiszem, van egy tippem, hol lehet - sóhajtott végül Ann. 
- Igen? - kaptam oda a fejemet. Dylan is érdeklődve nézett rá, apa viszont csak egy féloldalas mosoly keretében lehajtotta a fejét.
- A nővérénél. - Bakker, tényleg. Calumnak van egy nővére, Malia. Csak amikor a szülők elváltak, Malia az apjával maradt. Azóta már elköltözött tőle, az egyetem miatt. Cal még régebben mesélt róla, hogy a válásig nagyon szoros volt a kapcsolatuk és hogy mennyire imádja, de mégis elég, ha félévente látja. - Calum ritkán találkozik Maliaval, de ha bekattan, mindig oda menekül.
- Nem ez az első eset - egészítette ki apa. Hű, akkor ezek szerint már ő is tapasztalta.
- Visszajön, ha rendet rakott a fejében - mosolygott rám Ann. Lebigyesztettem a számat. 
- És az mikor lesz? Nem akarok nélküle lenni. Ő a tesóm, és nagyon szeretem. Egyáltalán, miért hozzám fordult? Eddig arról papolt, hogy én vagyok a tökéletes tesó, meg így meg úgy, most meg lelép a nővéréhez... - akadtam ki. Bevallom férfiasan, szarul esett, hogy a másik tesóhoz menekült, nem hozzám. 
- Egyrészt, te vagy Raven legjobb barátnője - mondta apu.
- Másrészt, ilyenkor főként az itteni világtól menekül, nem pedig Malia miatt megy oda. Na meg, egyáltalán nem jó testvérek, Malia is csak ilyenkor foglalkozik vele, szóval max. 1 hetet adok nekik. A bálra tutira itthon lesz - simította meg a karomat Ann kedvesen. Nem értem, miért veszi ezt ennyire lazán, a két gyerekéről van szó. 
- Mindegy - ráztam meg a fejem, majd felvágtattam Calum szobájába. Nem érdekelt, hogy őket ez ennyire nem érinti. Nem érdekelt, hogy Dylan is ott volt. Nem, nem, nem és nem. Egyedül az érdekelt, hogy a legjobb barátnőmet most ütötték el, a bátyám pedig határozatlan időre lelépett. Remek. Levágtam magam az ágyra, és keserves zokogásban törtem ki.
- Liane... - nyitott be a szobámba Dylan, majd leült mellém. - Hallod, ne sírj. 
- Fel tudod te fogni, mit kérsz tőlem? Ne sírjak? Ilyen helyzetben? - kiabáltam rá. 
- Liane, csss! - ölelt szorosan magához. Én pedig csak ott feküdtem az ölében, és sírtam. Már nem is azért, hogy Cal lelépett, hanem úgy mindenért. - Szeretnéd, hogy itt maradjak? - kérdezte, miközben eltűrte a hajamat az arcomból. Ekkora már nagyjából sikerült lenyugodnom, szóval hevesen bólogattam, majd még szorosabban öleltem magamhoz. 
- De ugye, nem baj, ha itt kell aludnunk? - Felnevetett.
- Nem gondoltam volna, hogy én majd egyszer a nagy Calum Hood ágyában aludhatok - húzta el a száját, mire én röhögtem fel. 
- El megyek tusolni. Jössz velem, vagy majd utánam? - álltam fel.
- Menj először te. Jót fog tenni. Addig én elleszek itt. 
Szóval elmentem tusolni egyedül. És láss csodát, tényleg jót tett. Majdnem fél órán keresztül álltam a zuhany alatt és hagytam, hogy a vízzel együtt a fájdalmaim is elfolyjanak.
Miután kijöttem, Dylan megdícsérte a gyorsaságomat, majd miután adtam neki pár cuccot (törölköző, papucs, pizsit viszont nem, mert boxerben szerettem volna látni), ő is elvonult tusolni. Addig én bekcsapoltam Calum gépét, és megnyitottam a 'family' mappát. Természetesen megtaláltam Maliat. Hű. Van egy gyönyörűszép mostohatesóm, akit még csak nem is ismerek. Közben persze elindítottam jó kis 5SoS számokat, és csak nézegettem a régi családi fotókat. Időrendben voltak, és legnagyobb meglepődésemre a végén ott volt egy képe velem. Elmosolyodtam, majd bezértam a mappát. Még kutakodtam egy darabig, míg nem végra találtam pár dolgot. Volt egy videó, amin Maliaval állnak a színpadon, mindketten énekelnek és Calum gitározik. 
- Malia? - kérdezte Dylan, amikor belépett a szobába. Haja vizes volt és egy szál alsógatya volt rajta, és még igencsak a tarkóját törölgette. - Hmm? 
- Ja igen, Malia - ocsódtam fel. Asszem' kicsit elbambultam. Dylan elnevette magát, majd mellém ült. 
- 2 éve végzett a gimiben. Mindig is ő volt a csodálatos Malia Hood. Mindenki oda volt érte, még Ravennél is népszerűbb volt. Mindenkinek rá fájt a foga. 
- Neked is? - nevettem fel.
- Oh, ez még általánosban volt, nem volt akkora szerencsém, hogy gimiben is láthassam. 
- Gyönyörű lány.
- Te szebb vagy, ha engem kérdezel - puszilt meg. Közben elindult egy másik videó. Egy kb 2-3 évvel fiatalabb Calum ült a kamera előtt, gitárral a kezében. All about you cover. Csendben hallgattuk végig. Csodálatos volt. Szabályszerűen kirázott a hideg. 
- Liane!
- Igen? - fordultam hátra.
- Tudom, hogy most nem a legalkalmasabb... Meg van ezer gondod... De én csak... Szóval izé... - kezdett makogni.
- Mond már! - nevettem fel. Közben a dal igencsak a vége felé közelített.
- Szóval hogy... Lennél a barátnőm? - mondta ki, de abban a pillanatban megrezzent a telefonom. 
Calum♥: fel kell hívjalak. 
A szám véget ért, Dylan pedig ott maradt a kérdésével, válasz nélkül. 


Heartbreak girl [l.h.&d.o'b.]Where stories live. Discover now