~A korona viharja~

~39~

Fordítva a helyzetünkön raktam le Evangelinat a párnák közé, míg én felé hajolva támaszkodtam meg kezeimmel feje mellett. Kezeivel tartva az arcomat csókolt meg, miközben én az utolsó ruhadarabomtól is megszabadultam. Jobb kezemmel az ágy hát támlájába kapaszkodtam meg, míg a másikkal Evangelina arcát simogattam.

Kipirult arcával csendben figyelt engem. Szemei fogva tartották az enyémeket. Érzelmek hulláma csillogott abban a kék szempárban. De már nem volt dúlt. Boldog volt. Mintha csak egy érintésemmel is letudtam volna róla szedni életének keserű láncait. Bántották. A férje bántotta. Egy férfi bántotta. Tőlem még sem félt. Mert bízott bennem. Mert olyas valamit látott meg bennem, amit csak tőlem kaphat meg.

Biztonságot.

És ő is ugyan ezt adta meg nekem. Biztonságot. Az egész lényével egy új célt adott nekem. Egy boldogabb jövőt. Evangelina az, akivel boldogabb lehetek. És én vagyok az, akivel Evangelina élete biztonságosabb lesz. Mélyen, a szívem egy részén éreztem, hogy a mi sorsunk már idők óta össze van kötve. Ez már a kezdetek előtt eldőlt.

Evangelina szorosan ölelt át, amikor testemmel az övébe hatoltam. Egy percig mindketten csak élveztük, hogy mozdulatlanul, egymásba mélyedve simulunk neki a másiknak.

- Evangelina- suttogtam nevét az ajkára, majd lassan kezdtem el mozogni benne.

- Davien- mondta nevemet édes hangon homlokát az enyémnek döntve.

Nyakát kezdtem el csókolgatni, miközben egy újabb lökés következett. Evangelinaból és belőlem egyszerre tőrt fel a sóhaj. Kezeimet teste alá csúsztattam és úgy segítettem fel magunkat ülésbe. Evangelina vállaimba kapaszkodva kezdett el ölemben körkörösen mozogni, míg én ujjaimmal a combjaiba markoltam.

- Az ízed olyan édes, még is maró- hajába túrva döntöttem hátra fejét, mire szemeivel rám figyelt.- Egyszerűen kibaszottul tökéletes.

Evangelina hangosan nyögött fel, amikor gyorsabban kezdtem el benne mozogni. Nyöszörögni kezdett és levegő után kapkodva döntötte hátra fejét.

- Mit szeretnél Hercegnő?- kérdeztem egy pimasz mosollyal, kezeimmel végig járva a testét.- Szeretnéd, hogy abba hagyjam?

- Ne....Csak ne hagyd abba- sóhajtotta, miközben alsó ajkán végig simítottam.- Többet szeretnék.

- Neked bármit Hercegnőm- mondtam, majd szenvedélyes csókba kezdtem vele.

Ismét ledöntöttem őt az ágyra és heves csók csatába kezdtünk. Evangelina hol itt, hol ott simogatott végig engem. És én is, ahol értem ott kényesztettem őt az érintéseimmel.

- Davien- gyorsan kapkodta Evangelina a levegőt és mindketten tudtuk, hogy nincs sok vissza már egyikünknek sem.

- Evangelina- kapkodtam és is a levegőt és  pár gyors lökés követte a többit.

Hangosan sóhajtottunk fel Evangelinaval, amikor egyszerre áradt szét testünkben a vágy és az élvezet érzete. Evangelina mellé feküdtem, majd magamra húzva kis testét takartam be magunkat a fehér takaróval. Fejemet az övének döntve élveztem az orromba kúszó finom virág és kókusz illatát. De Evangelina csak nem szeretett volna egy helyben megmaradni. Addig ficánkólt, míg végül velem szembe fordulva feküdt tovább. Most is csak csendben figyelt engem. Ezzel a tekintetével szinte az őrületbe tudott engem kergetni. De jó értelemben. Szemei ilyenkor megdobogtatják a szívemet.

- Min gondolkozol Evangelina?- kérdeztem tőle, miközben ujjaival játszadoztam.

- Csak azon, hogy mi lett volna, ha mi nem találkozunk. Vajon minden másképp alakult volna?

- Talán igen- kulcsoltam össze ujjainkat majd ismét játszani kezdtem velük.- De talán nem. Az életünk előbb utóbb úgy is találkozott volna. Még ha szerettük is volna, akkor sem kerülhettük el ezt. Mert így kellett, hogy történjen.

- Tudtam, hogy találkozni fogok egy férfival, aki végre biztonságot adhat nekem. Akit az álmaim megjósoltak. Mindig is csak babonának hittem. De aztán jöttél te. A titokzatos, mogorva idegen. Aki megmutatta, hogy a komoly külső ellenére egy jószívű ember lakozik benne. Nem ismerjük annyira jól egymást. De ennek ellenére érzem, hogy te vagy az a felem, aki már az idők kezdete előtt velem volt.

- Tudod, nem vagy egyedül ezzel. Amikor elöszőr megláttalak, olyat éreztem, amit nem szabadott volna. Nem akartam én semmit sem érezni. Aztán sok év után újra ott állhattam veled szemtől szembe. Már nem egy lányt láttam magam előtt, egy piros sállal. Ha nem egy érett nőt. De az első perctől kezdve tudtam, hogy egy erős, kitartó jellem vagy. Az a láng a szemedben, ami a harcot mutatta, elképesztő volt. Hogy te bármire képes lennél, csak hogy Apád trónját tovább fent tartsd. És a lelkeden ejtett sebek ellenére erősen kitartottál. Talán ezért is lett az, hogy megkedveltelek. Bármennyire is vagy makacs, én így is tudom, hogy te az én elveszett felem vagy.

Evangelina lassan hunyja le szemeit, majd újra kiniytja azokat. Soha sem láttam még nő szemét így ragyogni, mint Evangelinaét. Az ő ragyogása teljesen más volt.

Kezembe vettem egy kósza fehér hajtincset, majd azt tekergetve figyeltem a mellettem fekvő szépség arcát. Mosolya szinte a füléig ért, és amikor vissza mosolyogva rá öleltem magamhoz, akkor gyermeki kacajjal nevetett fel. Lágy hangjától hangosan dobbant meg a szívem.

Olyan hevesen ver tőle a szívem.

Tenyeremet Evangelina arcán hagyom, amibe kacarászva simul bele a lány.

Egy álomnak tűnik , még is valósághű az egész. Mert ez a valóság. Egy boldog pillanat, amit mindig is szerettem volna.

- Szeretlek...

Evangelina nevetése halkan és lassan kezd aláb hagyni. Míg végül a lány néma nem lesz. Szemeivel nagyokat pislog felém, ajkai pedig szétnyílnak. Érzem, ahogyan kis szíve gyorsan és ritmusosan ver. Aztán apró könnyek kezdenek el hullani arcára.

- Ne sírj kedvesem- ijedten töröltem le könnyeit, mire Evangelina mosolyogni kezdett.

- Te vagy az a másik ember, aki őszintén mondta ki, hogy szeret. Anya halála után senki sem mondta így ki nekem a szeretlek szót. Igaz, Rosie is ott van, akit szinte testvéremnek tekintek. De az nem olyan. Ez viszont, teljesen más. Ez különlegesebb. Ez gyógyír a szívemre.

Kezével végig simított arcomon és mélyen a szemeimbe nézve ragyogott fel tekintete, szíve pedig még hevesebben dobbant fel.

- Szeretlek Davien...

Manapság sokan gondolják, hogy a férfiak ridegek az érzelmek kapcsán. Hogy ők fapofával hallgatják végig, ha valaki azt mondja nekik, hogy szereti. De ez ostobaság. Egy férfi ugyan úgy heves szívdobannással örül, hogy ha szeretik. Ha egy nő megdicséri, vagy csak szorosan magához öleli. Ha a semmiből egy puszit nyom az arcára, vagy egyszerűen csak a hajával kezd el játszadozni. Mindenki szájából a szeretet máshogy hat ránk. De ha egy nő mondja neked...akkor ahhoz semmi sem tud felérni. Mert a női és a férfi szív egymásnak lett teremtve. És nincs annál csodálatosabb, amikor a nő szíve a férfiért, a férfi szíve pedig a nőért dobog.

Egy boldog mosollyal öleltem magamhoz Evangelinat és örökre így szerettem volna vele maradni. Csendben, ölelve őt. Mert végre megtaláltam a fényt, ami az életem értelme lett.

Evangelina lett már az én féltett kincsem.

- A szívem mindig is érted fog dobogni kis Krizanténom.

Evangelina testét méglyobban körbe öleltem, fejemet pedig a hajába fúrva pihentettem le. Ő a fejét a nyakamba fúrva hunyta le szemeit.

Pár perccel később pedig kellemes kókusz illata és édes szuszogása ringtatott álomba engem....