Mint egy árny úgy közlekedett az esti fényben
Arcáról látszott, a boldogságot rég maga mögé tette
~Davien Lawrence~
Nagyot nyújtózva az ülésen dörzsöltem meg tarkómat és a hátul szundikáló Evangelinara sandítottam. Nem sokkal miután elindultunk a partiról, Evangelina sikeresen be is aludt. Így, amikor haza értünk, mondtam a többieknek, hogy nyugodtan menjenek csak aludni, majd én figyelek a Hercegnőre. Viszont, én azt gondoltam, hogy amint haza érünk, fel fog kelni. De nem így lett. Békésen aludt a kocsiban, közelítve 23:00 óra felé.
Megelégelve a dolgot, kiszálltam a kocsiból, majd a hátsó ajtóhoz mentem. Kinyitottam azt és óvatosan kezdtem el ébresztgetni Evangelinat.
- Hercegnő, ébresztő. Haza értünk.
Lassú mozdulatokkal kezdett el mocorogni, de még így sem akart fel kelni.
- Evangelina, késő van már. Jobb lenne, ha nem fáznál meg.
Szemeit kínzó lassúsággal nyitotta ki, közben álmos tekintettel ült fel és nézet rám.
- Elaludtam?- kérdezte teljesen elvarázsolva, megtörten és most először teljesen más tekintettel.
- Igen, ezért is kérlek meg téged, hogy menj be a házba. Szükséged van már egy kiadós alvásra.
Egy hirtelen mozdulattal pattant ki a kocsiból, majd a ház felé, kicsit sándítva indult meg. Én becsuktam a kocsi ajtót és a lány után siettem, aki már bent is volt a nagy épületben. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a meleg levegő egy áram csapás ként érte arcát. Így hátulról is lehetet látni, ahogy mellkasa szép lassan emelkedik és süllyed. Nyugodtnak tűnt, de még sem annyira, hogy biztosra is menjek.
- Felkísérlek a szobádhoz- mentem felé segítőkészen, mire ő csak fújtatva egyet lépett a lépcső felé.
- Egyedül is eltudok jutni a szobámig, köszönöm- csengett gúnyosan hangja.
Értetlenül figyeltem, ahogy felhúzta földig érő ruháját térdéig, majd egy hirtelen mozdulattal rúgta le cipőit lábairól.
- Na végre- sóhajtott fel megkönnyebbülten, és a cipőket felkapva, mezítláb indult meg felfelé a lépcsőn.
Mint egy árnyék, úgy közlekedett a már csendbe borult kastélyban. Minden egyes lépésénél halkan szisszent fel. Viszont ennek ellenére is, végre jobban érezte magát.
A partin lehetett rajta látni, hogy nem élvezi az egészet. A kér remegését pedig lehet, hogy csak én vettem észre. De ezek alapján Evangelina nem volt jól. És ezt senkinek sem mondta el.
YOU ARE READING
~A korona viharja~ (Befejezett)
RomanceA király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége. Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...