Tangó az Árnyékban

Külön utakon

Hermione

– Perselus - éreztem miként a keze, végig zongorázik a gerincemen. Minden porcikám éhezett az érintésére. – Perselus, kérlek. - belecsókolt a nyakamba, miközben furfangos ujjai, utat találtak a pólóm alá. – Perselus.

Zihálva ébredtem fel, az üres szobámba. Az arcom lángolt, miközben bele nyomtam az egyik párnába és aprót sikítottam.
Én idióta, barom.
Ha tegnap, nem hagyom ott őt zavaromban, lehet meg történik. Elfutottam mert még, nem álltam készen rá. Sosem gondoltam, hogy így tekint rám. Azt hittem számára Lili az örök. Lehet tévedek, és semmilyen hátsó szándéka, nem lett volna. Lassan, vontatottan, keltem ki az ágyból. Ma el kell mennem. Nem kerülhetek a szeme elé a tegnapi után. Vágyok rá, ez nem kérdés, de nem lenne helyes. Túl sok szabály tiltja.
Miattam, nem kerülhet bajba.
Ezzel az elhatározással, léptem ki az ajtón és indultam el a hopponálási pontra.
Régen láttam már a fiúkat és rengeteg, be pótolni valónk van.
Ahogy át léptem a roxfort kapuit, lehunytam a szemem. Jött az ismerős rántás s gyomrom körül és mire felnyitottam a szemem az újonnan épült, Weasley család háza előtt álltam.
– Hermione drágám. - Molly nyitott ajtót és szinte a nyakamba ugrott. Bele simultam az ölelésébe. Ezidáig fel sem fogtam, mennyire  hiányoztak.   – Gyere beljebb kis drágám. Mond, éhes nem vagy?
– Köszönöm Molly, de előbb szeretném látni a fiúkat. - tettem le a táskát és a kabátot. Szinte ugyanolyan volt minden, mint azelőtt.
– Ugyan ne szabadkozz.- legyintett. –  Odakint vannak a kertben. - intett a fejével konyha felé.
– Itt semmi sem változott. - mosolyogtam miközben elindultam, Harryhez és Ronhoz. Egy pillanatra megtorpantam, ahogy kinéztem az ablakon. Mindketten kint ültek egy egy doboz sörrel a kezükben.
El sem hiszem, hogy Molly, mugli sört engedett be a házba.
Nagyban vitatkoztak valamin, amikor kiléptem az ajtón. Nem fordultak felém, hiszen nem tudták hogy jövök.
– Ron, értsd már meg, hogy a gurkók nem számítanak pontnak, ha átmennek a karikán. - csapta le az asztalra a kezét miközben beleivott a sörbe.
– Szerintem se. - halkan mondtam de mindketten odda kapták a fejüket. Ron kikerekedett szemmel bámult de Harry azonnal a felkapott és megpörgetett.
– El se hiszem hogy itt vagy. - ujjongott miközben elengedett. 
– Mio. - kiáltott fel végre Ron is és átölelt.
– Merre jártál? Annyira hiányoltunk. - kínált hellyel Harry és a kezembe nyomott egy bontatlan sört.
– Igazából a nyáron, Ausztráliában voltam. Egy kis nyugalomra vágytam. - utasítottam vissza az alkoholt. – Szeptemberben pedig, visszatértem a Roxfortba.
– Igen Ginny, meg írta. - vakarta meg kínosan a halántékát, Harry. Kínos csend állt be. El is felejtettem, hogy Ginnyvel miként bántam. Szégyelltem magam. Újra kezdett visszatérni a szorító fájdalom a mellkasomba.
Lehet rossz ötlet volt idejönnöm.
– Sajnálom fiúk hogy eltűntem, de meg kell értenettek nagyon nehéz volt nekem.
– Nekünk is Mio. - emelte fel a hangját Ron. – Mi is szenvedtünk, de te csak magadra gondolva, elmentél. - szavai forró vízként zúdultak rám.
– Igen ti szenvedtek, de én elvesztem Frednéllük. Amikor ti tovább léptetek én mélyben süllyedtem. - felhúztam a pulóverem ujját és mindkét csuklómat megmutattam nekik. – Utána akartam menni.
– Mio annyira…
– Ne Ron, igazatok van. Csak magamra gondoltam, amikor el mentem, Ausztraliaba mérget keverni. Megváltoztatott minket a háború. - néma csend állt be. Nem néztek rám.
Elvesztettem őket.
Csak ez járt a fejemben, amikor Molly ki rontott az ajtón.
– Drágáim, kész az ebéd!- jött közelebb hozzánk, miközben össze dörzsölte a két kezét.
– Sajnálom Molly de mennem kell. - álltam fel, miközben vissza húztam a pulóverem ujját.
– Hermione nem kell elmenned. - szabadkozott Harry.
– De igen. Sajnálok mindent. - nem néztem rájuk. Fájt az ellenségeskedés.
Nekem már csak, Perselus maradt.