Tangó az Árnyékban

Édes méreg

Hermione

Éppen hogy csak elaludtam, amikor valaki kopogtatott az ajtón. Kábán kikászálódtam az ágyból és oda siettem.
Amint kinyitottam egy levél pottyant az ölemben. Meglepődve figyeltem, hiszen nekem senki sem írt levelet a csata óta.
Óvatosan nyitottam fel, miközben leültem  az ágyra.

Kedves Mio!

Megkésve bár, de törve nem küldöm el a testvérem levelét, mit a napokban találtam. Mielőtt találgatásokba esnnél, nem olvastam bele. Sajnálom hogy nem tudtam hamarabb küldeni.

Ölel: Ron

Meg remegett a kezem, miközben a másik összehajtott borítékot néztem. Az én nevem állt rajta, az ő kézírásával. Reszketve vettem a levegőt, miközben úgy éreztem, minden most szakad ki belőlem. A fájdalom újra fellángolt bennem, ahogy olvasni kezdtem a sorokat.

Kedvesem.

Én vesztettem, de te élsz. Tudom, megbeszéltük hogy nem írunk búcsú levelet hiszen nem lesz rá szükség, de mégis megtettem. Nem tudok úgy elindulni, hogy ne mondanék búcsút neked. A viharos időben szerettem beléd, és most viharos időben távozom. Ígérd meg, hogy a gyász nem temet el és tovább lépsz. Nem kaptunk sok időt együtt, de az a pár hónap egy egész életnek számított, melletted. Boldog vagyok és nem félek attól, ami vár rám. Remélem, te is boldog leszel. A te életed nem az enyém kedvesem, én egy fejezet voltam csupán. Így kellet lennie tudom. Szeretlek, és tudom hogy te is szeretsz, de el kell engedned.

Ui: Ha mégis élek, és nem égettem el, kérlek ne átkoz meg nagyon miatta.

Örökké szeret: A te Freded

Őrjöngeni és sírni szerettem volna, de egyszerűen, csak kiesett a kezemből a papír. Tudta hogy megfog halni, mégsem tett ellene. Éreztem, ahogy a föld, kicsúszik a lábam alól. Vele kellene lennem, csakis vele. A vonat óta Piton járt a fejembe és az álmomba is beférkőzött. Fredel kellet volna együtt elesnem, de én Pitonon segítettem. Ahogy a szégyen érzése, újra elöntött fel pattantam. Kell egy hideg fürdő. Elkezdtem engedni a vizet és csak néztem, ahogy folyik. Sírni akartam de nem jöttek a könnyek, csak a düh. Dühös voltam, magamra, Fredre és a világra. Visszalépve a szobába figyeltem a rendezett bútorokat, amely szinte tökéletesen álltak. A varázslat tehet mindenről. A hatalom vette el tőlem azt, kivel az életem akartam leélni. Tombolni kezdtem. Elsőnek az asztalt borítottam fel, majd az összehajtogatott ruháimat dúltam fel. Nincs szükségem rájuk. El kell tűnnöm innen és a világból. Ahogy lihegve a szoba közepén álltam rájöttem, itt az alkalom hogy vége legyen. Vége a szenvedésnek és az örökös ürességnek. Az ágyam melletti szekrényt figyeltem. Ott a fiókban van a szabadságom kulcsa. Lassan lépkedtem oda és kivettem belőle az általam kavart mérget. -  Piton most büszke lenne.-  gondoltam. A fürdőben éppen megtelt a kád, amikor a kezembe fogtam a pálcámat. Óvatosan ereszkedtem bele a hideg vízbe. A ruhám vizesen tapadt a melkasomra, satubafogván engem. Lassan ittam meg az édes mérget, végig Fredre gondolva. Éreztem miként, elönti a forróság a testemet. Kiáltottam, mert fájt ahogy az ereimben végig dübörgött, a sötét feketeség. Lassan szakadt fel a csuklómon a bőr, de amint mindkét csuklómból ömleni kezdett a vér alábbhagyott. Lehunytam a szemem és vártam. Vártam a megváltást. Éreztem miként körbeölel a nyugalom melynek fűszere illata volt.
Perselus.
Nem.
Az nem lehet. Miért most? Csak pár pillanat kellett volna de most ő rá gondolva nyelt el a sötétség a megváltó fényesség helyett.