Örök kötelékek

9. R É S Z

Katherine

Connor volt az első, aki válaszolt a kérdésemre.

- Mindent tudni akarunk. - A kanapé szélén ült, a könyökét a térdére támasztotta.

Bármennyire is szerettem volna mindent megosztani velük, és azt, hogy segítsenek cipelni az emlékeim terhét, nem tehettem. Ha az életükben akartam maradni, akkor nem oszthattam meg velük semmit, ami veszélybe sodorta volna őket.

Ennek kellett lennie a kompromisszumnak.

- Ezt nem adhatom meg neked. Tudom, hogy minden részletre kíváncsi vagy, de ezt nem tehetem meg. - Hagytam, hogy a szavaim belém ivódjanak, és figyeltem, ahogy Jake arca megkeményedik.

- Akkor mondd el, miért hívod magad Kaitlynnek. Milyen játékot játszol? - Jake hangja kemény volt, de láttam rajta, hogy csak próbálja kezelni az érzelmeit. Ő volt a védelmezőnk, és én arra kértem, hogy adja fel az irányítást valami felett.

- Hosszú történet, de muszáj elmondanom a rövidített változatát. - Vettem még egy mély levegőt, és felkészültem arra, amit mondani fogok.

- Aznap, amikor minden történt, kiütöttek, miután Liam elment megkeresni Connort. Egy magánrepülőgépen ébredtem, és fogalmam sem volt, mi lesz az úti cél. Csak azt, hogy ugyanazok az emberek, akik...akik megölték Liamet, velem voltak a gépen. Amikor leszálltunk, rájöttem, hogy már nem Amerikában vagyok. Olaszországban voltam. - Meggondoltam, hogy elmondjam-e nekik, hová vittek, de mivel Rhys már hallotta, hogy folyékonyan beszélek franciául, biztosan rájött volna.

A srácok mindannyian különböző hitetlenkedő hangokat adtak ki, Rhys pedig úgy nézett ki, mintha egy kirakós játékot rakna össze. Jake és Lucas összenézett mondani akartak valamit, de mintha telepatikus beszélgetést folytattak volna egy szót sem szóltak. Ez több mint furcsa volt.

- Ezért beszélsz olyan jól franciául. Annyira megzavart az órán, hogy milyen könnyen folytattál egy beszélgetést anélkül, hogy visszaváltottál volna angolra. - Bár ő ült a legtávolabb, Rhys hangja könnyedén átjött hozzám a nappali hatalmas terében.

- Igen, én khm, az igazi családom francia. Így kerültem hozzájuk. - Vártam a szemrehányást, amikor rájöttek, hogy az én hibám volt, hogy az életünk kettétört. De ez nem jött el. Ehelyett, amikor rájuk néztem, csak együttérzést láttam.

- Miféle család az, amelyik azért öl, hogy valakit visszaszerezzen? - Lucas kérdése egy kicsit túl mélyre vágott, és láttam rajta, hogy ezt ő is tudja. A tekintetem gyorsan az övére villant, és reméltem, hogy elrejtettem a benne megjelenő félelmet.

Abból ítélve, ahogy összeszorította az állkapcsát, azt mondanám, hogy nem.

- Lehet, hogy vér szerint a családom, de választásomból soha nem lesznek az. Nem beszélek velük többé. - A hangomban lévő komolyságtól nehéz volt megszabadulni, és tudtam, hogy nem kellett volna semmit sem mondanom.

- Ez mit jelent, Hercegnő?

- Mi történt veled?

- Miért nem próbáltál soha kapcsolatba lépni velünk?

A kérdések csak úgy záporoztak, és nem tudtam, hogy képes leszek-e lépést tartani velük. Ez a beszélgetés gyorsan kicsúszott az irányításom alól.

- Állj! Kérlek, adjatok egy percet! Nyilvánvalóan már egy ideje újra együtt vagytok. Újra kell alkalmazkodnom ehhez a dinamikához, mielőtt újra vakon megbízom bennetek. - Nem akartam megbántani őket. Csak azt akartam, hogy egy pillanatra megnyugodjanak.

- Mielőtt újra megbízol bennünk? - Jake kérdése könnyeket csalt a szemembe, amelyeket nem tudtam elég gyorsan elhessegetni.

- Szeretnék. Azt akarom, hogy minden újra a régi legyen, és mindannyian visszatérjetek. De...Ki voltam szolgáltatva olyan embereknek, akik azt mondták, hogy törődnek velem, miközben a tetteik éppen az ellenkezőjét mondták. Kérlek, adjatok egy kis időt, hogy újra megismerjelek titeket. - Mindegyikük szemébe néztem, miközben beszéltem. Reméltem, hogy megértik, milyen nagy szükségem van arra, hogy újra bizalmat építsek velük.

- Azt hiszem, ez sikerülni fog. Nyilvánvalóan te is megváltoztál. Mindannyiunknak újra be kell mutatkoznunk. - Lucas hangja nyugodt volt, és láttam rajta, hogy azt akarja, hogy ez működjön.

Ezért meg tudtam volna csókolni.

- Kaitlynn Blake-nek hívom magam, mert ezen a néven vagyok beiratkozva az iskolában, ezen a néven van a lakásbérleti szerződésem, és a legtöbb iratomban is Kaitlynn a nevem. Meg kellett változtatnom...olyan okokból, amelyeket nem tudok megmagyarázni. Nem tudtam többé Katherine White lenni.

Úgy döntöttem, hogy megadom nekik az igazságnak ezt a darabkáját, amiért megengedték, hogy a saját tempómban haladjak. A bizalmat ki kellett érdemelni. Úgy gondoltam, én tehetem meg az első lépést, hogy kiterjesszem.

Úgy tűnt, mindannyian befogadták ezt az információt, és egy pillanatra elgondolkodtak. Olyan csend volt, hogy még a város zaját is hallottam, ami az ablakon át beszűrődött.

- Nem foglak Kaitlynnek szólítani. Számunkra nem vagy Kaitlynn. Te Katherine vagy. A mi Hercegnőnk. - Felnéztem, hogy Rhys feszülten bámuljon rám. Bármilyen érzelmet is próbált elrejteni, rohadt jól csinálta.

Kompromisszum. Tudok kompromisszumot kötni.

- Ne nyilvánosan, kérlek. Ha csak mi ketten vagyunk, semmit sem szeretnék jobban, mint újra a te Hercegnőd lenni. De mindenki más előtt nekem kell Kaitlynnek lennem. - Reméltem, hogy a könyörgésem eljut hozzájuk. Régebben sosem voltam az a fajta lány, aki könyörögni szokott.

Miután három évet töltöttél azzal, hogy az alapvető emberi tisztességért könyörögsz, ez a második természeteddé válik. És ez olyasmi, amin tervezem, hogy minél hamarabb túljutok.

Mindannyian egyetértően bólogattak. Egyiküknek sem tetszett a dolog, de a kedvemért beleegyeztek.

Ismét az ablakra néztem, és láttam, hogy a nap már kezdett lenyugodni.

- Mennyi az idő? - A kérdésem mintha kizökkentette volna őket abból a belső világból, amelyben épp voltak.

- Már majdnem este hat óra van. Miért? - Connor úgy hangzott, mintha óvatosan akarta volna elmondani. Valószínűleg aggódik, hogy napnyugtakor elszöknék.

- Ha még valaki éhes, ehetnénk valamit, kérlek? Éhen halok. - Eddig nem is tudtam, hogy ez a nap mennyit kivett belőlem. Fáradt voltam, éhes, és a szarság szélén álltam.

Lucas felnevetett, és megrázta a fejét. - Persze, hogy most a kajára gondolsz. Egy pillanatra már aggódtam, hogy elvesztettelek...Kaitlynn. - A szarkasztikus hangja kicsit megdöbbentett. Hiányzott, hogy milyen játékos tudott lenni.

Rávigyorogtam, mielőtt felálltam volna, és odasétáltam, hogy megálljak előtte. Csípőre tettem a kezem, és rámosolyogtam.

- Akkor most megetetsz, vagy gúnyolódni fogsz velem? Csak tudnom kell, hogy elinduljak-e haza, hogy megvédjem magam.

- Nem! - Gyorsan megfordultam, hogy a többiek felé nézzek, az egyetértő kiabálásuk váratlanul ért.

Épp azt akartam mondani nekik, hogy csak vicceltem, amikor éreztem, hogy Lucas karjai a derekam köré fonódnak. Gyorsan az ölébe húzott, és éreztem, hogy a lehelete a fülemet csiklandozza.

- Ha azt hiszed, hogy ilyen könnyen elengedünk Hercegnő, akkor nyilvánvalóan egyáltalán nem ismersz minket. - Lucas ajka a fülemet súrolta, miközben suttogott nekem, és meglepődve éreztem, hogy valami pillangókhoz közeli dolog kavarog a gyomromban.

A dolgok határozottan megváltoztak mindannyiunk között. Már nem voltunk tinédzserek.

Alig vártam, hogy lássam, mennyire változtak meg.