Örök kötelékek

3. R É S Z

Katherine

Hagyom, hogy Charles beszéljen, miközben elvezetett a kávézóba. Bólogattam, amikor kellett, és itt-ott elmosolyodtam, de őszintén szólva, a gondolataim még mindig Connor-on jártak.

A szívem azt súgta, hogy menjek vissza, és keressem meg őt.

Az elmém azt súgta, hogy ezzel veszélybe sodornám őt.

Biztos elfelejtettem megint bólogatni, mert Charles elkezdett hadonászni a kezével az arcom előtt.

- Lynn! Hé, jól vagy? Úgy látom, egy kicsit elkalandoztál. - Charles zavart arca került előtérbe, amikor a fejemet az irányába fordítottam. Észrevettem, hogy egy ajtót tart nekem. Bocsánatkérő mosolyt küldtem neki, és beléptem az ajtón.

A kávézó meleg és hívogató illata beborított. Az eszpresszógép hangja felkeltette a figyelmemet, és rájöttem, hogy nem válaszoltam neki.

- Igen, jól vagyok. Csak már egy ideje nem vettem órákat, szóval azt hiszem, csak egy kicsit túlterhelt vagyok, ennyi az egész. - Ezek a féligazságok mintha az ajkaimról potyogtak volna le, mielőtt még rájöttem volna, mit csinálok. Soha nem voltam hazug, de úgy tűnik, hogy az új körülményeim folyton arra kényszerítenek, hogy elmossam az igazság határait.

- Erről akartam kérdezni. Remélem, nem veszed rossz néven, de egy kicsit idősebbnek tűnsz, mint a legtöbb elsős, ezért feltételeztem, hogy felsőbb éves vagy, aki hozzám hasonlóan választható kurzusra jár. - Charles játékosan megbökte a vállamat a sajátjával, miközben beszélt.

- Hm...Kivettem egy kis szabadságot. Tudod, a középiskola és a főiskola között, hogy kitaláljam a dolgokat. Még nem álltam készen arra, hogy főiskolára menjek, úgyhogy várnom kellett. - Azt nem mondtam, hogy a várakozásom akaratlan volt.

Mielőtt válaszolhatott volna, a sor elejére értünk, és a pultos megkérdezte, mit szeretnénk rendelni. Charles szólalt meg először.

- Én egy közepes mogyorós latte-t kérek, és amit ő kér. - Olyan gyorsan rendelt, hogy nem volt időm átnézni az étlapjukat. A kedvencemet választottam, és reméltem, hogy van nekik.

- Kaphatnék egy közepes londoni ködöt egy kis levendula ízesítéssel, kérem? - A hangom zihálva hangzott, és reméltem, hogy a pultos nem gondolja, hogy rá akarok hajtani. Szerencsére úgy tűnt, nem vette észre, és kérdés nélkül beírta a rendelésünket.

Charles megkért, hogy válasszak egy asztalt, amíg ő fizet, így hát addig nézelődtem az asztalok között, amíg nem találtam egyet az ablak mellett. Kicsi, kétüléses volt, de a mi céljainknak tökéletesen megfelelt. Fél óra múlva órám volt, úgyhogy úgysem maradhattam sokáig. Ahogy kinéztem az ablakon és az utcára, szemügyre vettem az elhaladó arcokat és a város nyüzsgését.

Hogy a fenébe sikerült megtalálnom Connort egy ekkora városban, és hogyan fogok vele megbirkózni?

Miközben próbáltam-e gondolatot feldolgozni, Charles visszajött az italainkkal. Letette elém az enyémet, és leült a velem szemben lévő székre. Miközben levette a hátizsákját, szemügyre vettem a vonásait.

Szőke haja volt, amelyet oldalról szorosan levágott, elől pedig egy kicsit hosszabbra nyúlt. Jól nézett ki, és egy kicsit magamra emlékeztetett, mielőtt minden történt. Vidám személyiségnek tűnt, és nem hiszem, hogy bármit is túl komolyan vett volna.

- Szóval, mit tervezel a nap hátralévő részére? - Charles rám mosolygott, és az volt az érzésem, hogy a kérdésnek van valami mögöttes indítéka. Kedves volt, vicces és jóképű. De ő nem volt...ők. Bármennyire is szerettem volna a barátja lenni, volt egy olyan érzésem, hogy talán valami többet akar.

- Nemsokára órám lesz, úgyhogy valószínűleg pár perc múlva indulok vissza. Aztán a nap hátralévő részében meghúzom magam a lakásomban. Szeretném összeszedni magam holnapra, és csak pihenni. - Reméltem, hogy a válaszom kedvesen, de határozottan hangzott. Szerettem a szabadságomat, és tekintve, hogy három éven át nem engedték, hogy azt csináljak, amit akarok, minden egyedüllétet ki akartam élvezni, amit csak lehet. Úgy tűnt, Charles felfogta, hogy nem akarok vele lógni később, mert a mosolya kissé homlokráncolttá változott.

- Értem én. Első napi idegesség, főleg, ha kimaradtál a suliból. Ha akarod, tanulhatnánk együtt szociológiára, de megértem, ha inkább egyedül szeretnél tanulni. - Belekortyolt a kávéjába, és miközben beszélt, kinézett az ablakon. Felvettem az italom, és megkóstoltam. Nagyon finom volt. Ezt a helyet meg kell jegyeznem.

- Mit szólnál, ha szólnék neked később? Egy ideje nem tanultam, úgyhogy még nem tudom, mik a szokásaim. - Nevettem, ahogy ezt mondtam. Charles számára valószínűleg normális kuncogásnak hangzott. Nekem úgy hangzott, mint egy fáradt horkantás.

Triviális témákról beszélgettünk a beszélgetésünk hátralévő részében. Mindketten próbáltuk kiismerni a másikat, és kideríteni, hogy a tanulmányi kapcsolatunkon kívül is barátok lennénk-e. Amikor felálltam, hogy elmenjek, átnyújtott egy papírlapot, amin egy telefonszám volt.

- Ha bármire szükséged lenne, nyugodtan használd. - Rám mosolygott, majd előkotort a hátizsákjából egy laptopot, és az asztalra tette.

Nem tudtam, mit mondjak, így csak mosolyogva válaszoltam, és elindultam, hogy folytassam a napomat.