"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!"
"Lángol! A Red Bull lángol!"
Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐍𝐀𝐓𝐀𝐋𝐈𝐄
A klíma kattog és zörög a fejem felett, a takaró túl meleg, a homok – amit elvileg már órákkal ezelőtt lemostam magamról az egy órán át tartó zuhanyzásom alatt – még mindig szúrja a bőröm. Egyszerűen nem tudok elaludni. Max igen, valamikor kilenc körül lefeküdt, hogy kipihent legyen az első napján a pályán, azóta azt hiszem alszik, de nehéz megítélni. Néha ébren vagyok a diszkomfort miatt, néha alszok, mert túl kimerült vagyok a Nizzából Doháig tartó repülőút miatt ahhoz, hogy ébren legyek.
Elalszok, aztán, mintha egy ébresztő óra szólalna meg a fülemben felriadok és kipattan a szemem. Az éjjeliszekrényen lévő digitális óra szerint még csak fél három van. Hajnali fél három. Az ablakon át a dohai fényszennyezés ellenére is beömlik a Hold olvadt ezüst fénye, a felhőkarcolók ellenére is jól látom a csillagokat.
Lassan hátra nyúlok, oda ahol Maxnek kellene lennie, de a homlokom ráncba szalad, amikor nem találom magam mellett. Kicsit felemelem a fejem, hogy megnézhessem, hol van és nem meglepő módon a fotelben találom, távol az ágytól, a bukósisakjával a kezében. Nem tudom, mit csinál. A szeme csukva van, az ajkai mozognak, és ha nem tudnám, hogy egyáltalán nem vallásos azt is hihetném, hogy imádkozik. Ennél azonban azt hiszem, többről van szó. Valami egészen másról.
– Max? – kérdezem suttogva, mire felemeli a fejét. Zöld szemei, mint a macskáé villannak fel a holdvilágban, kissé ijesztő, hogy az íriszei az egyetlen dolgok rajta, amiket igazán elkap a fény. Mint valami démon, egy rémálom, és bár szeretem, az, hogy meztelenül, szabadon hagyva az égési sérüléseit ül ott a sötétben megijeszt egy pillanatra. – Jól vagy?
– Gondolkozok – feleli mély hangon hátradőlve a fotelben, ezzel végleg teljes sötétségbe vonva magát.
– Gyere inkább vissza, és aludj egy kicsit!
Max azonban nem reagál. Hátrahajtja a fejét, az arca elé emeli a karját és tovább folytatja a motyogást. Mintha húznának kelek fel az ágyból félre hajtva a takarót, ami amúgy is csak zavart és néma léptekkel odasétálok hozzá, hogy letérdeljek elé és a térdére támasszam az állam. Max nem néz rám, de a keze elmerül a hajamban miközben beszél és az ujjai végigsimítanak a fejbőrömön újra és újra. Hiába vagyok ilyen közel hozzá nem igazán értem, mit motyog. Számokat ismételget, fék, drs, gáz... csak suttog és suttog és végre valahára felfogom, mit beszél. A pályát gyakorolja. A statisztikákat és a stratégiát magolja. Nekem pedig összeszorul miatta a torkom.
– Max... – mondom neki gyengéden, a hasán lévő brutális hegre simítva a kezem. – Kérlek, aludj egy kicsit!
Csitító mozdulattal felkapja az ujját az ajkához én pedig nagyot sóhajtva még jobban a térdének dőlök.
– Kicsi fék, teljes ív... – olyan halkan beszél, hogy szinte nem is értem a szavait.
– Csak kimeríted magad mire elindulnál! – suttogom a bőrére, és végre, mintha valami isteni szikra gyulladna a fejében felém fordul.
