"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!"
"Lángol! A Red Bull lángol!"
Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐌𝐀𝐗
A kölykök ugrándoznak, integetnek, nevetnek, az üveg túloldalán lévő sellőnek öltözött szőke lány pedig mosolyogva fúj nekik levegő buborékokat és integet nekik vissza. Poppy fényképeket csinál róluk, nagy mosollyal az arcán kéri őket, hogy forduljanak felé hogy lencsevégre kaphassa őket. Theo valószínűleg azon gondolkodik, hogy a csaj hogy tud ilyen sokáig a víz alatt maradni egyetlen levegővétellel. Natalie pedig csak mosolyog miközben a gyerekek a sellőre mutogatnak és millió kérdéssel bombázzák meg a másodperc tört része alatt. Esküdni mernék, hogy még életemben nem láttam olyan csodát, mint ez a nő.
Az a türelem, amivel a kölykökre figyel, az az öröm az arcán, ami akkor jön elő, ha valamelyikőjük megrángatja a kezét, hogy felhívja magára a figyelmét... Natalie gyönyörű, igen, a szó szoros értelmében is, de a lelke a legeslegszebb része. Ez a szemeiben csillogó fény a legszebb dolog, amit valaha láttam, én pedig nem tudom róla elszakítani a tekintetem. A szívem hevesebben ver minden alkalommal, ha ránézek, de nem az idegességtől vagy azért mert izgulok. Ha ránézek átjár a nyugalom, a béke, a karjaiban feküdni olyan, mint haza térni egy hosszú nap után, de miközben a szemei tele vannak örömmel ránézni olyan, mint éberen álmodni.
Az a sok modell, akikkel a pályán találkozok, akik azért vesznek minden alkalommal VIP jegyeket a versenyekre mert abban reménykednek, hogy egy nap összeszedhetik valamelyik pilótát olyan műnek tűnnek minden csillogásukkal és gyönyörűségükkel, ha visszagondolok rájuk. Pedig emlékszem, hogy Daniellel régen még fogadtunk is, hogy a verseny előtt vagy után fognak többen ránk hajtani közülük. Arra is, hogy hányan fogják megadni a számukat és hányan ajánlják majd fel, hogy estére felmelegítik az ágyunk. Emlékszem, hogy nevettem, viccelődtem velük, de a beszélgetéseink mindig felszínesek és kicsinyesek maradtak és sosem érdekelt valójában semmi részlet az életükből az intim dolgaikon kívül. Miközben a csajok a lábaim körül ültek, mellettem vagy rajtam azon gondolkoztam, hogy alig várom, hogy megdöntsem őket. Tudtam, hogy azért simítják a kezeiket olyan incselkedve a mellkasomra, azért markolnak bele a combomba, vagy hajolnak közel egy csókra, mert a pénzem vagy a hírnevem kell nekik. Én pedig vakon hagytam, hogy vezessenek, mert akkoriban ez egyáltalán nem érdekelt. Volt, amikor egy-egy verseny ünneplésekor annyira lerészegedtem, hogy amikor másnap délben vagy délután felkeltem és ránéztem a mellettem fekvő nőre még a nevét sem tudtam felidézni az agyamban. Nem érdekelt. Egy volt a sok közül, egy könnyen pótolható, eldobható dolog, ami tudtam, hogy mire leszáll az éj még kósza emlék sem marad.
Egy fasz voltam, egy tapló, akit elvakított a csillogás. Egy büdös nagy tuskó. És az is maradtam volna. Gond nélkül leéltem volna az életemet úgy, ahogy voltam, ha bele nem állok a falba Silverstoneban.
Natalie nem azt az embert ismerte meg, aki a baleset előtt voltam. Emlékszem, azon a hülye kerti sütögetésen, amin először találkoztunk csak egyetlen pillantást engedtem meg rá magamnak és egy suta köszönést, mert Christian és a menedzserem is külön felhívta rá a figyelmemet, hogy kicsoda és hogy nem egy olyan lány, akivel kikezdhetek. Mind tudták és én is tisztában voltam vele, hogy nem lenne több egy strigánál, egy képzeletbeli listán.
