Valódi álmok

~3~

”Csak álmodom,csak álmodom…”

Elindultam Mikehoz, rövidebb útvonalat választottam , mivel elég sötét volt már és nem szeretek egyedül sétálni. Egy kitaposott ösvényt követtem, autók cikáztak oda-vissza mellettem az úton. Gondolkoztam , mit nem mondanak el nekem a fiúk? Én soha nem tennék kárt másban, nem méghogy magamban. De valami furcsa volt ebben az idegenben. Sötét haja kócos volt a szeme elé hullott pár tincs, mint valami rossz emósnak. Szemeit alig tudtam kivenni, mintha a pupillái annyira kitágultak volna hogy eltakarták a szeme igazi színét. Alakját nem tudtam kivenni annyira , mivel bő fekete felsőt viselt. A hangja szomorú volt és hideg, mint akinek kitépték volna a szívét és lelkét. Tekintete magabiztos volt és kemény hangjához képest. Annyira elkalandoztam  a gondolataimban hogy elhagytam a letérőt,így a következő kereszteződésben balra fordultam. Amint betértem egy hangos puffanásra lettem figyelmes , ami pont az ellenkező irányból érkezett. Remegve megfordultam de nem láttam semmit. Felnéztem az égre és az öreg kórházat pillantottam meg. Mike házához indultam, ami a város szélén van. A kórház ellenkezőleg a szigeten helyezkedik el. Nem is emlékszem mikor jöttem át a hídon. Csak álltam dermedten és próbáltam kibogozni hogy hogyan is kerültem én ilyen messze. ”Biztosan csak álmodom” -gondoltam magamban. Hirtelen megpördültem a bokrok érdekes hangjára. Körül néztem, éreztem hogy van itt még valaki rajtam kívül. Tekintetem ide-oda kapkodtam, mire láttam egy nagy árnyékot elsuhanni mellettem. Hátrálni kezdtem, lassan miközben még mindig figyelmesen nézegettem körül. Egy faágban megbotlottam és leestem. Felemeltem kezeim és megnéztem a tenyerem. Félve tudatosítottam , hogy ez nem álom. Ahogy kezdett folyni a vér a tenyeremen, egyre jobban jött rám a rettegés. ”Hogy….Hogy kerültem ide?..” Amint elcsendesültek a gondolataim, fel álltam és körül néztem. A sötét alak messze állt tőlem, de akkor is láttam hogy mekkora is ez a dolog.Egy hangot hallottam, mintha a fülembe suttogott volna. ”Abbadon” Hátra pillantottam , de nem volt ott senki. Gyorsan vissza néztem, de az alak eltűnt. Én csak álltam ott mint egy fadarab. ”Abbadon” Hallottam újból. De mire sikerült volna megfordulnom egy erős ütést éreztem az oldalamon. Nagy fájdalommal érkeztem neki a kórház falának. Földön vergőgve , épp kinyitottam a szemem és láttam. A démonszerű kutyát az álmomból. Lassan sétált felém, szemeiben égett a düh és a gyilkolásvágy. Szája félig nyitva volt, így láthattam éles cápafogait. ”Lilith csak álmodsz”-mondogattam magamnak. De ahogy közelebb és kölezebb ért rá kellett jönnöm hogy ez bizony nem lehet álom. Az egész testem remegett a földön, csodálkoztam azon hogy hogyan is lehetek még életben ekkora ütéstől. Nagy nehezen feltoltam magam a földről és neki toltam a hátam a falnak. A lény eltűnt. Lenéztem a lábaimra, amik vérben tocsogtak. Magamköré néztem és a falnak támaszkodva feltoltam magam. Amint a lábaimon álltam, kénysztetést éreztem felfutni a lépcsőn. Balra fordultam és elkeztem futni. Amint felértem az első lépcsőfordulóhoz, a lény teli erőből neki csapódott a falnak. Nem hagytam magamnak gondolkodási időt, elkezdtem tovább rohanni. Nem néztem hátra, de éreztem , a lény a nyomomban volt. A nagy futás közepette el is feledkeztem a nagy csapástól és lábaimba fájdalom csapott. Elestem és beütöttem a kezem a lépcső egyik fokába. Ijedtemben hátra néztem és rá kellett jönnöm hogy a lény emberi kezei karmolták meg a lábam. Láttam ahogy mosolyra húzza nagy száját és maga felé kezdett húzni. Kapaszkodó pontot kerestem miközben teli torokból sikítottam. A lény mostmár felettem állt. Kezeit vállamra téve nehezedett rám. Fájdalmamban felkiáltottam. Hallottam ahogy eltöri a jobb vállam. Ahogy felkiáltottam, láttam hogy a lény élvezi a kínzásom. Tekintetem a lény hasára siklott, ahol észrevettem egy nagy tátondó lyukat. Gondolkodás nélkül lábbammal oda rúgtam. A lény hangos vinnyogó hangot adott ki, miközben oldalra dőlt fájdalmában. Éreztem ahogy a teher elmúlik. Bal kezemmel próbáltam feltolni magam. Amint sikerült, tovább futottam felfelé. Sikerült felérnem , nekirohantam az ajtónak , ami kicsapódott és hangosan visszavágódott. A tető széléhez futottam ahol a tűzlétrát kerestem. Nemsokára meg is találtam. Bal kezemmel megérintettem a fém létra tetejét , mire valaki a fülebe suttogott. ”Abbadon” Felpillantottam és a lény már rohant is felém. Teljes erejéből nekem jött. Ahogy végig csúsztam a földön, éreztem hogy a testem ég. Földön feküdve, felnéztem a lényre, aki már nagyon dühös volt. A lény elkezdett rohanni felém, becsuktam a szemem és vártam a halált. ”Abbadon. Állj meg.”-dünnyögte egy mély szomorú hang. Lassan kinyitottam szemeim és láttam hogy a lény mellettem megállt. A hang újra megszólal. ”Te vagy az első aki ennyire megnehezítette Abbadon dolgát.”-mondta. Hangjában olyan bánat hallatszott, mint egy temetésen. Nem láttam ki mondhatta ezt, de át tudtam érezni a fájdalmát.

-Nem kell félned, Abbadon nem fog bántani téged.-mondta. Valami mögém siklott és segített felülni. Neki támasztott a tető pereméhez és elém siklott. Felnéztem rá, legszívesebben sikítottam volna egy nagyot. Arca torz, orra nem volt, szemei helyén ott volt maga a sötétség.Vékony volt, kezei hosszúak , három ujja volt végein éles karmok ékeskedtek. Magasnak tűnt, de csak később vettem észre hogy lábai cafatokban lógnak le a földre, lebegve csúszott közelebb hozzám. Kezét felemelve arcomhoz nyúlt. Ekkor vettem észre hogy bőre színe mint az alvadt vér, tekintete pedig rettentően szomorú volt.Amint megéreztem a kezét bőrömön, kirázott a hideg. Érintése hideg volt, bőre száraz és érdes volt. Karmaival felsértette a homlokom , ujjával a vérbe nyúlt majd szájához elmelte kezét. Kinyújtotta hosszú nyelvét , ami inkább hasonlított egy kígyóhoz mintsem egy emberi nyelvhez. Megnyalta ujját, mint aki épp megkóstolná a másik ételét. Szeme hirtelen vérezni kezd.Elmosolyodik.

-Nem tudod ki vagyok, igaz?-kérdezte.Én csak nemet bólogatva tudtam válaszolni.Látta, hogy megvagyok rémülve.

-Azt hittem mostanra Olivier elmondja neked.-fintorog és elfordul tőlem.

-Sajnálom hogy amint megtudod, meg is halsz.-kuncogott szomorúan. -Tudod, minden álmod igaz volt. Abbadon már régóta téged keres, de amint elkapott volna Olivier és Mike megmentett. Te nem is tudod mennyire fontos vagy. De ezt sajnos már nem is fogod megtudni.-hátra pillantott rám. Tudtam hogy megfog öletni. De tudnom kell miért pont én? Kinyitottam a szám és halkan megszólaltam.

-Mi bennem olyan különleges?-amit kimondtam ,a lény rám nézett és elém siklott.

-Nem te vagy a különleges, hanem az erő ami benned lakozik Lilith…-amint a száját elhagyta a nevem, szóhoz sem tudtam jutni.

-Honnan…Honnan…-nem tudtam a mondatom sem befejezni.

-Lilith, a démonvilág leghírhettebb neve. Az összes démonmester, démonvérű,sötétlény vadászik rád. Helyedben örülnék neki hogy és találtam rád, ígérem nem lesz gyors a halálod, át fogod érezni a fájdalmat.-mosolyog. Nem kaptam levegőt amint kimondta.”Ez csak egy álom” , nyugtattam magam. 

-De bunkó vagyok, el is felejtettem bemutatkozni. Aesma Daeva lennék.-majd rámutat az ülő lényre. -Ő pedig Abbadon, a jobb kezem. Az egyik legerősebb démonkutya.-leteszi kezét , majd rám mutat. -Mostmár tudod ki vagyok Lilith. Neked nem kell bemutatkoznod, mert úgysem tudod ki vagy valójában, de ez már úgysem számít.-mosolyodik el. Elindult a tető széléhez, hátra fordul egy utolsó pillantásra, majd tovább lebeg a fák felé. Amikor már alig látni a démont, Abbadon elkezd vinnyogni.Magamköré néztem, hátha eltudok futni. De mi értelme menekülni? Sérült vagyok és a Démonkutya úgyis gyorsabb és erősebb. Elfogadtam sorsom, nem menekültem, ültem tovább a peremnek nekidőlve és Luchira gondoltam, Mikera meg Olira.Mosolyra húztam a szám. Ránéztem a démonra akinek a nyála már tócsát csinált maga köré. ”Abbadon, a tiéd”. Hallottam a suttogást. Abbadon felállt és rám vetette magát. Vártam a halált, a fájdalmat,a kínt. De nem éreztem semmit. Kinyitottam a szemem és láttam ahogy Abbadon három alakkal harcol. Visít ,kapkod de harapása nem ér célba. Hallom ahogy nehéz teste a földre esik, majd felkel és újból elesik.A három alak gyorsan mozog, gyorsabban mint egy ember. Abbadon kezd elfáradni, már nem olyan gyors. Megpróbálok fel állni és elmenekülni. Amint felsegítettem magam a padlóról, a három alak egyike el kiabálja magát. ”Ne engedjétek elmenni!” . Abban a pillanatban Abbadon rá veti magát a figyelmetren alakra. Hallom ahogy fájdalmában felkiált. ”Taddeus!”- kiáltotta a másik. Abbadon félre löki a kiáltó harcost , aki fellöki társát. A démon végzett, majd elindult felém. A tűzlétra felé rohantam , de a démon megelőzött. Farkasszemet néztem vele, mire valaki a démont szólította. ”Abbadon!” A démon a hangfelé fordult és elvigyorodott. Fordulatból hátra rúgott, majd neki támadt a rejtélyes fiúnak. A rúgástól elestem és beütöttem a fejem. Láttam a rejtélyes fiú tekintetét, alakját. A fura srác a suliból. Úgy harcolt a démonnal mint aki napiszinten ezt csinálná. Laza mozdulatokkal fárasztotta ki, majd mikor már túl fáradtnak tűnt a fiú előhúzta kardját és mély vágást hagyott az oldalán. Abbadon dühös lett és csattogó fogsorával ugrott a fiúra. Ő mosolygott egyet , egy mozdulattal a démon mögé került és újabb vágást tett rajta. Abbadon fevisít majd neki rohan a tető széléhez és leveti magát. A fiú oda megy majd elrakja kardját. Felém vette az irányt de a nagy fej ütéstől abban a pillanatban elalszok és elém tárul a sötétség.