Végül az omega akaratlanul is, de egészen estig ott maradt Minhoval és a gyerekekkel. Nagyon jól elszórakoztak, játszottak, mesét néztek, és még az ebéd meg a vacsora is jobb hangulatban telt, mint eddig.
Amikor az óra fél tizet ütött, Hae már békésen szundikált a babakocsiban. Jisung gondosan letakarta a babakocsit szúnyoghálóval, hogy a kislányt semmi se zavarja meg a pihenésben.
Minho éppen ekkor bukkant fel a lépcsőknél. A gyerekeket megfürdette, majd lefektette aludni. Mosolyogva ment oda Jisung mellé, és szelíden nézte a kisbabát, akit az anyukájához hasonlóan pufi arccal áldottak meg.
– Ha minden igaz, a gyerekek alszanak. – nézett Jisungra.
– Ideje mennem Minho. Ígyis sokat maradtam.
– A gyerekekkel foglalkoztunk egész álló nap. Nem szeretnél beszélgetni kicsit?
– Nem tudom, hogy érdemes-e a múltat firtatni.
– Lehet, hogy érdemes. – fogott a fiatalabb kezére Minho. – Kérlek.
– Rendben. Beszéljünk. – egyezett bele az omega, majd leült a fehér bőrkanapéra
Minho egy percre eltűnt, amíg levitte Haet a saját hálószobájukba, hogy ott békében tudjon aludni, majd egy üveg borral és két pohárral tért vissza. Töltött mindkettejüknek egy keveset az alkoholos italból, majd leült Jisung mellé.
– Tudod, neked nagyon szép családod van. – jelentette ki Jisung. – A gyerekek nagyon aranyosak.
– Hiányzik nekik az anyjuk. – ivott bele a borába Minho. – Hiába próbálkozom, nem tudom megadni a gyerekeimnek azt a szeretetet, amit az anyjuktól kellene megkapniuk.
– Hol van az anyjuk?
– Franciaországban. Elszökött valami André férfivel. Mindent itthagyott. Engem, a gyerekeket, a szüleit… mindent.
– Biztosan nem könnyű három gyerekkel egyedül. – nézte kissé aggódva az idősebbet Jisung.
– Nem könnyű. – nézett Sung szemébe Minho. – De egyedül nevelni egy gyereket, az sem könnyű.
– Haet akkor is egyedül nevelném, hogyha az apja nem halt volna meg. Taejillel csakis a szüleink vállalkozása miatt házasodtunk össze. Hae csak véletlenül fogant meg, bár egyáltalán nem bánom, hogy itt van velem. – mosolygott lehajtott fejjel.
– Amikor bejelentetted, hogy férjhez mész, és elköltözöl, valósággal egy világ dőlt össze bennem. Mindig is azt hittem, hogy közös lesz a jövőnk. – hajtotta le a fejét Minho szomorúan.
– Mert úgy terveztünk. Nem tehettem semmit sem. Nem volt választásom. Utána meg már te is megnősültél.
– Akkoriban éreztem valamit Jiwoo iránt, de az évek során minden érzelmem iránta kikopott. – tötlött egy újabb adag bort mindkettejüknek Minho.
– És amikor te voltál a kórházban, Hae születésénél, akkor mit éreztél? – nézett kíváncsian az alfára Jisung.
– Örültem, hogy beteljesül a vágyad, és anyuka leszel, de ugyanakkor csalódott voltam, amiért egy olyan embertől lett gyereked, akit alig ismertünk.
– Életem legnehezebb napja volt az, de nem a férjem, hanem te voltál mellettem, és fogtad a kezem. – piszkálta az ujjait Jisung. – Köszönöm.
– Akkor is megtettem volna, ha idegenek lettünk volna egymásnak.
Jisung lassan tette le a poharat, majd közelebb araszolt az idősebb férfihez. Kissé félve emelte fel a tekintetét Minhora, de az alfa az arcára simítva bátorította fel.
