- Megint lármázol! - üvöltött rám ijesztően mély hangján párom, Minho.
- Igen! Baj van?! - támadtam vissza.
Erre nem szólt semmit, csak két lépéssel elém került és felpofozott, majd megragadta a nyakam és a szekrénynek nyomott.
- Tudd, hogy hol a helyed ebben a kibaszott lakásban! - sziszegte a fogai közül. - Ha dolgozom, akkor nem zajongsz, hanem befogod a pofád! Megértetted?
Bólintottam, hogy megértettem.
- Azt kérdeztem, hogy MEGÉRTETTED?! - tette fel újból a kérdést.
- I-ig-igen...- préseltem ki magamból nagy nehezen.
Elengedte a nyakam, majd behúzott egyet, majd a padlóra lökve belerúgott a lábaimba, egy utolsót rám nézett, majd megforult.
- Ringyó! - ezzel kisétált a szobából.
Sírógörcsöt kapva gömbölyödtam össze a padlón, és a nyakamat fogva szenvedtem. Már megint megtörtént. Minho megint bántott...
2 nappal később
Minho mellkasán ébredtem fel. Olyan puha volt és illatos. Nem nyújtózkodtam, csak simán ott maradtam, amíg lehetett.
- Mióta vagy fenn? - dörmögte az alattam fekvő.
- Nemrég keltem. - pillantottam fel a szemeibe.
- Jó aludtál? - mosolyodott el egy csók után.
- Remekül. - bújtam közelebb hozzá.
- Annak örülök. - kezdett el nyújtózkodni, majd körém fonta a karjait és fordított a helyzetünkön, hogy alul legyek.
Nem tehetek róla, akaratlanul is megremegtem, de nem a zavartól, hanem a rettegéstől, amiben a felettem lévő tart. Sosem tudhatom, hogy mikor telik be nála a pohár, és akár egy alkalmazottja miatt mikor vet véget az életemnek.
- M-minho... - motyogtam, s mellkasára támasztottam a kezem.
- Mi az? - kezdte csókkal beborítani a nyakam.
- Kérlek... - nyöszörögtem alatta.
- Nem érdekel! - dörmögte bele a nyakamba, majd folytatta amit elkezdett, és én semmit sem tehettem.
[...]
Összekuporodva sírok már megint. Mégcsak reggel van, de már túl vagyok egy verésen, és életem legrosszabb nemi együttlétén. Persze amint ellenkezni kezdtem bevadult, és ismét jól kikaptam.
Nem tehetek ezellen semmit. Szeretem őt, és legbelül ő is szeret engem, de van ez a dolog... Szerintem Minho beteg, de nem merem ezt elmondani neki, mert félek tőle, és a reakciójától.
Szerencsére ma nem itthonról fog dolgozni, mert megbeszélései vannak, így ma végre el tudok menni kicsit lazulni.
Régen imádtam masszásokra járni, edzeni, de mára az már lehetetlen, hiszen a sok nyomot amit Minho a napok során rajtam hagy nem tudom már elfedni.
Ehhelyett inkább felöltözöm, és gyorsan elhagyva ennek a kínzókamrának a tereületét szinte szaladok a legjobb barátomhoz. Szükségem van egy kis lelki támogatásra, mert már nekem is kezdenek labilis gondolataim támadni...
Becsengettem a kertes ház lakójához, aki gyorsan ajtót is nyitott. Elérzékenyülve borultam a nyakába, és keztem el keserves zokogásba. Nem tehetek róla, túl ritkán látom, és ha látom is, akkor is mindig elsírom magam. Annyira szeretem.
