Jisung megszállott Minho üldöző. Folyamatosan a fiú után szaladgál, amikor csak teheti mellé ül, illetve akárhányszor lehetősége akad rá, mindig beszél a fiúhoz, hiába, hogy Minho nem válaszol.
Ma is így történt, de szerencsére a mai nap egy laza nap volt a suliban, ugyanis karácsony alkalmából egy karácsonyi vásárt szervezetek a 12.-esek, és a tanórák helyett mindenki lazult, és sütiket vásárolt.
– Szia hyung! Jöhetek veled? – szökdécselt Minho mellé Jisung, hiszen Minho szokásosan egyedül járta a sorokat.
– Haggy békén Jisung, legyél a barátaiddal!
– De ők jól megvannak nélkülem is. – követte Minhot tovább a kisebb.
– Karácsony van, és azokkal kell lenned, akiket szeretsz. Menj a barátaiddal!
– De nem akarok! – makacskodott a kisebb, s közelebb húzódott Minhohoz.
Az idősebb nem volt hozzászokva, hogy valaki mellette legyen, így véletlenszerűen lökött egyet a kisebben, aki a csúszós talajon azonnal a popsijára esett.
Fájdalmasan felnyikkant, és a szemeibe is könnyek gyűltek, de meg sem próbált felállni a földről, csak a magasabb fiút nézte.
Minho amint realizálta, hogy mit is tett, aggódva már fordult is vissza, és a kezét a kicsi felé akarta nyújtani, de ekkor megérkeztek Jisung barátai, akik elcsapták a kezét, s szúrós szemekkel méregették őt.
– Hagyd, nem kell megjátszanod, hogy érdekel téged! Menj, nem hiába nincs egy barátod sem! Mindenkivel egy fasz vagy! – kelt barátja védelmére Hyunjin.
– Hagyd békén Sungot! – húzta fel a földről Jisungot Chan.
Minho egy szót sem szólt, csak megfordult, és könnyes szemekkel beszaladt az iskola épületébe, hiszen a vásár a suli udvaron volt. A mosdóba szaladva zárkózott be az egyik fülkébe, s kezdett hangos zokogásba. Megint a szemére vetették a legnagyobb gyengeségét, és ez nagyon fájt neki.
– Nem kellett volna beszólnotok ennyire neki... – szomorodott el Jisung.
– Te is hülye vagy? Fellökött téged az a barom! – akadt ki Felix. – Végig kellett volna néznünk ahogy talán még meg is ver itt mindenki előtt?!
– Nem tett volna ilyet! Minho jó ember! – motyogta Jisung.
– Aha, csak éppen hobbiból téged lökdös. – forgatott szemet Seungmin, keresztbetett karokkal.
– Ne legyetek már gonoszak! – biggyesztette le az ajkait Sung.
– Engem nem nagyon izgat ez a Minho gyerek. Szerintem nem hiába nem beszél vele senki. – nézte a suli ajtaját Changbin.
– Na mindegy, gyertek, vegyünk sütit! Az alsósok annyira finom sütiket hoztak a vásárba, hogy eldobjátok az agyatokat tőle! – váltott hirtelen témát a legidősebb.
– Menjünk! – egyeztek bele a többiek is.
– Én megnézem őt... – indult el a suli felé Jisung, de Jeongin elkapta a kezét, és visszahúzta.
– Nem! Jössz velünk, és eszünk sütiket, meg iszunk teát! – húzta maga után.
Jisung bár nyugtalan szívvel, de engedett a barátainak, és kétségesen követte őket. Nem tudott beletörődni, hogy egyedül hagyta Minhot.
[…]
Másnap reggel órák előtt a két fiú újból összefutottak. Jisung éppen késésben volt tesi óráról, míg Minho magányosan ballagott az osztályterme felé.
