- Örülök, hogy ilyen humoros a Hercegnő, de lassan neki kéne állnunk a próbának.

- Hát persze- morogtam az orrom alatt, mire Druso mögött lépkedve követtem őt és Tinat a fő oltárhoz.

A templom papja már mosolyogva várt minket a lépcső tetején állva.

- Felségek, nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetnek Isten házában.

- Mi köszönjük Atyám, hogy ilyen hamar lehetőségünk lehetett rá- feleltem, mire Druso is helyeselni kezdett.

- Rendben, akkor hát szerintem neki is kezdhetünk a fő próbának. Előtte viszont pár fontos tudni valót még meg kell beszélnünk. Kérem, foglaljanak helyet.

Az oltárral szembeni székeken helyet foglaltunk, mire Druso fejét oldalra fordítva mosolygott rám bíztatóan. Én is viszonoztam a mosolyt, és amikor Druso már nem figyelt engem, akkor teljesen más felé tereltem a gondolataim. Egy színes üveg ablak felé, melyen egy két alak volt látható. Egy férfi és egy nő. Kezeikben egy galambot tartottak, a szerelem jelét. Egy halk sóhajt elengedve hagytam abba a krizantém forgatását és gondolataimat végleg lezártam a fejemben.

Milyen kár, hogy én nem lehetek olyan szerencsés, mint ahogyan ti.

A próba végezte után esküvői teendőinket a palotában folytattuk, ahol a nagy nyüzsgés szinte már az eget súrolta

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


A próba végezte után esküvői teendőinket a palotában folytattuk, ahol a nagy nyüzsgés szinte már az eget súrolta. Én egy asztal közelében ülve böngésztem telefonomon, miközben magam elé képzeltem, ahogy Rosie fogas kerekei hangosan gondolkodva a fejében próbálnak meg végre dűlőre jutni.

- Hm..Bézs, vagy arany?- emelgeti a két szalvétát maga előtt, koncentráló tekintettel.- Arany vagy bézs?- ismét meglebegteti váltakozva a szalvétákat, majd fejét hirtelen felém kapja.- Evangelina, szerinted melyik legyen. Bézs vagy arany?

Még csak meg sem hallva barátnőm hangját pörgetek tovább a telefonomon.

- Hahó, föld hívja Evat! Válaszolj!- hadonászik kezével előttem, mire mérgesen rakja le teste mellé az anyagokat.- Evangelina!

- Igen, szerintem is jó az- válaszoltam oda sem figyelve, Rosie pedig csípőre rakott kezekkel állt be elém.

- Mi lenne ha egy kicsit kibújnál a telefonodból és rám figyelnél. Fontos döntést kell meghoznod.

- Az igazán fontos kérdés, hogy milyen színű szalvéta legyen a tányér mellett, mintha majd csak azt nézegetnék a vendégek az este folyamán- néztem fel végre barátnőmre, aki tovább fújtatott rám.

- Ez igen is fontos kérdés Eva. Nem mindegy, hogy milyen színű szalvéta kerül az asztalra.

- Ez legyen az én egyik nagy problémám- mondtam unottan, majd ismét telefonomnak szenteltem a figyelmem.

Nagy meglepetésünkre Davien sétált be az ajtón, aki éppen az egyik palota dolgozójának segített behordani a dobozokat. Nyomában pedig Tina, aki olyan gyorsan szelte át a távolságokat, hogy szinte szédítő volt azt nézni.

~A korona viharja~Where stories live. Discover now