Minden azon a napon kezdődött......

1.fejezet

Egyre inkább csak az órát néztem. Csak csöngessenek már ki erről a rohadt óráról! Valamit éppen írni kellett volna füzetbe.

-Fruzsi!-hajoltam közelebb a barátnőmhöz. -Mit kéne írni?
-Megint nem figyeltél...Mindegy. Tessék itt a füzetem-nyújtotta át nekem.

Egy kukkot nem értettem az egészből. Mindenféle tömeg, meg egyenletes gyorsulás és hasonló dolgok voltak a füzetben. Nem értem a fizikát-állapítottam meg, majd elkezdtem lemásolni a kriksz-kraszokat. Még 2 monadot sem írtam, amikor hála az égnek, kicsöngettek.

Visszaadtam a füzetet, majd Fruzsival és másik barátnőmmel Lizával elindultunk ebédelni. Már a szag sem volt étvágygerjesztő és ma rossz ízű "paprikás krumplit" kaptunk. Ebéd közben pedig a fociról beszélgettünk. Mivel én és Fruzsi focizunk, Liza meg egyébként versenytáncol. Hétvégén egy meccsünk előtt elmennénk 1 boltba, egy új focicipőt és egy új nadrágot is szeretnék, mert amit rendeltem, az túl nagy rám. És az hogy néz már ki!

Miután megettük ezt a finom ebédet, elindultunk haza. Értem és Lizáért nem tudnak jönni a szüleink, ezért mi sulibuszszal szoktunk menni. Kiléptünk a gimiből és rögtön vehettem is le a pulcsim, hiszen annyira meleg lett napközben. Még csak 2 napja van május, de gyorsan melegszik az idő. Gyorsan elköszöntünk Fruzsitól, majd elindultunk a buszmegálló felé. Rózsaszín virágszirmokat fújt ránk a szél egy közeli vadszilvafáról.

-Te nem akarsz eljönni velünk vásárolni? Sportbolt, biztos van valami táncos rész is. Meg árulnak ott csomó dolgot a sportkellékeken kívül is.
-Szívesen mennék, de tanulnom kell. Tudod, én jövőre nem itt szeretném folytatni a tanulmányaim.. És júniusban még hívni egy második szóbelire.
-Ja, tudom...-sóhajtottam.

Kissé bánat nehezedett a szívemre, hiszen Liza mégis a legjobb barátnőm. És jövőre nem hülyéskedhetünk együtt minden nap.

Hamar a megállóhoz értünk, ezért úgy gondoltuk, hogy gyorsan beszaladunk a közeli kisbolthoz. Tök olcsón árultak mindenféle nasit. Körbenéztünk, a chipseket és az édességeket is megvettük volna, legszívesebben mindet. Már majdnem zabszeletet vettünk, amikor a kaszánál megláttuk a nyalókákat. És ugye mi, mint "élsportolók" nyilván inkább azt választottuk. Kifizettük a 100-100 forintot ezekért, és ezzel a szánkba visszabattyogtunk a megállóhoz. Az instámat néztem, ameddig vártunk a buszra, Liza pedig snapchaten írogatott a bátyjával.

-Mi az cigi? Én is kaphatok?-jött oda hozzánk egy srác.

Egyből felismertem. Ő Hunor, 9.edikes. Az egész suli ismerte. Vajon miért.....Semmit nem válaszoltam, csak megráztam a fejem és Lizára néztem. Hunor ott is hagyott minket és visszament a kis gangjéhez, majd azt hallottam ,hogy mondja:

-Ezek ott cigiznek.

Mindenki tudta, hogy nyalóka, de azért folytatták a hülyeségüket.. Lassan megérkezett a busz, majd felszálltunk és lecsücsültünk egymás mellé a barátnőmmel. Mögöttünk ültek a 9.edikes srácok és volt amit e beszélgetésükből inkább nem akartam hallani... Persze volt olyan is, amin halkan elkuncogtuk magunkat.
Az utolsó előtti megállónál mi leszálltunk és ugynitt szálltak le a fiúk is.

Próbáltam nem törődni velük, bár nehéz volt...

A csapatuk ebből a 4 srácból állt: Hunor, annak legjobb haverja Ábel, és az ikrek Barnabás és Boti. Ők elmentek, mivel a közelben laktak.

-Bazd meg! A szekrényemben hagytam a tornazsákom!-kiáltott fel Hunort.
-A 622-es szekrényben?-kérdezte Ábel.
-Ne raboljatok ki jó?-fordult felénk a szekrény tulajdonosa.

Egymásra néztünk Lizával és elmosolyodtunk. Tovább hülyéskedtek és az egyiknél majdnem elröhögtük magunkat.

-Ti most kinevettek?-nézett ránk hamis sértődöttséget játszva Hunor.

Sóhajtottam egyet, majd jött is a rendes busz értünk. A srácok előre tolakodtak. Én is bemutattam a busz bérletemet, majd mentem a sorok között.

-Nem ülsz ide?-kérdezte alig hallhatóan Ábel.

Úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, de azért nem ültem nagyon messze tőlük. Lizával végig telefonoztuk az utat, az első nagyobb megállóig, ahol 5 percet áll a busz. Mi mentünk volna tovább a barátnőmmel, de a fiúk meg leszálltak. Rájuk néztem és Hunor a szemembe nézett:

-Good bye-mondta.
-Szia-köszönt el Ábel is, majd ismét alig hallhatóan hozzátette:
-Te nem szállsz le?

Elmosolyodtam. Teljesen hülyék.... Az egész napomat bearanyozta ez az 1 óra, ami alatt ezek történtek velem. De nem szabad bízni bennük, úgyis mindig játszanak a lányokkal...
Láttam, hogy átszálltak egy másik buszra. A miénk pedig elindult.

Ennyi lett volna az első rész. Azért érezhetettétek eléggé történetét leírónak a sztorit, mert tényleg megtörtént ez a szituáció és úgy írtam le, ahogy minden a fejemben volt, az emlékeimben. Ja mást viszlát helyett goodbye- írtam, de nekem átfordítja viszláttá... :')