anime oneshots!!

Yamaguchi x Oc

A történetet kérte:
still_pinklight ^^

××××

Egész jó hétvégének indult a mai nap, csak ne esne ez a rohadt eső..
Szinte futva rohantam el a plázáig. Mikor végre fedett helyre értem, hatalmasat sóhajtva hámoztam le a fejemről a vizes kapucnit, majd rendezve a szapora légzésemet, útnak indultam.

Valójában, céltalanul. Bolyongtam össze-vissza, azt se tudtam hol álljak neki. Anyukám kérésére jöttem el, sürget az idő, mindjárt itt a bátyám születésnapja, illő lenne valamit adni is neki, szóval..
Tanácstalanul álltam fél órát a cipőboltban, de nemigen jutottam semmire. Legalább egy jó volt benne, hogy megszáradtam, és rájöjjek, egyáltalán nem vagyok képben a lábméretével. Mégis honnan kéne ezt tudnom?!
További unalmas órákat töltöttem még el különféle üzletekben, végül gyertyát tudtam csak egyedül venni a tortához, ezt is muszájból, nehogy üres kézzel menjek haza.
Miközben az előbb vásárolt poharas kis kávémat iszogattam, egy eddig teljesen észrevétlen bolt jutott a látókörömbe. Pedig nagy volt, forgalmas.
Hát persze! Miért nem jutott ilyen eszembe?! Egy műszaki cikkes bolt, tele mindenféle kütyüvel! Tökéletes! Főnyeremény!

Magamban ünnepelve rontottam be nézegelődni.

Pár perc múlva a fejhallgatóknál kötöttem ki. Úgy gondoltam ez lesz az ajándék, elvégre ez hasznos.
Mint említettem, nagy volt a forgalom, hatalmas tömeg, mindenki mindent akar. Hát, így történt, hogy teljesen véletlen nekiütköztem valakinek, pedig csak ki akartam kerülni, hogy ne engem lökjenek fel, erre.. sikerült pont nekem. Mintha nem is én lennék, komolyan mondom.

Egyből sűrű bocsánatkérésbe kezdtem. Segítő kezet nyújtottam, bár nem akarta elfogadni. Kicsit meg is ijedtem.

Két srác, egy szőke hajú nagyon magas, és egy alacsonyabb sötétebb hajú. A szőke a földön, a másik pedig a barátját nézi. Majd engem.

- Vigyázhatnál jobban is! - nézett fel rám dühösen, majd magától felkelt, leporolta a ruháját. - Ch.. - mintha egy kisebb karcot nézne a telefonján. Remélem nem most történt!

- Én.. én.. - hirtelen azt sem tudtam mit mondjak.

- Bocsánat! Nem úgy értette! - szólalt meg a sötét hajú. - Tsukki, kérj te is bocsánatot. - suttogta oda neki.

- Hmph. Majd küldöm a számlát a javításról. - inkább csak idegesen elvágta a fejét. Hátat fordított, jelezve a társának, hogy inkább menjenek el innen. Rettenetesen elszégyelltem magam.

- Bocsi, ő már csak ilyen.. - kért ismét elnézést, mire én a fejemet ráztam.

- Tényleg nagyon sajnálom! - tettem szét a kezem. Azt sem tudtam most neki álljak-e sírni, mint egy óvodás, vagy dühöngeni, mint egy nem normális. Hiszen teljesen véletlen volt.

- Tsukki! - szólt rá ismét a barátjára, de a magas csak undok tekintettel meredt rám.

- Legalább.. Had hívjalak meg titeket valamire! - jött ez az ötlet hirtelen. A szőke szeme egy pillanatra fel is csillant. - Van itt egy kajás, a felső szinten. - mutattam abba az irányba, és reménykedtem, hogy beleegyeznek. Nincs kedvem anyámat ezzel terhelni, hogy még egy telefont is fizessünk ki, mert béna voltam!

Végül valahogy rávettem, hogy fogadják el a felajánlásom. Jó, inkább a sötétebb hajú fiú - akinek még nem tudtam meg a nevét - győzte meg Tsukkit.

Mindannyian egy kis sültkrumpli mellett döntöttünk. Nem sok mindenről beszéltünk, először kitértünk arra, miért is jártam a fejhallgatós szekcióban, aztán követte a szokásos. Ők is elmesélték miért jöttek, aztán bemutatkoztunk egymásnak.

- Nakawaza Sakura. - mosolyogtam. - Örvendek.

Tsukishima nem sokat beszélt, inkább csak a barátja, Yamaguchi, aki jóval szimpatikusabb volt nekem, már a kezdetektől.
Miután fizettem, Yamaguchi felajánlotta, hogy hazakísérnek engem, de Tsukki egyből kivonta magát a dologból, hogy ő nem vágyik most társaságra.
Tehát, ketten mentünk. Az eső már csak csip-csöpp, ami jó hírnek számított, ellentétben a beszélgetéssel, ami most úgy kicsit mellékvágányra sodródott. Nem volt közös témánk.

- Itt kell jobbra fordulni, a harmadik ház a miénk. - szólaltam meg a nagy csendben, Yamaguchi csak bólogatott. Megköszöntem, hogy elkísért.

Annyira fura volt a helyzet. Csak álltunk ott, a járda szélén. A sötétzöld hajú sem tudta mi lenne most a helyes. Csak egy átlagos "szia"?. Vagy "még látjuk egymást"?. Nem lenne túl merész? Senki sem mer beszélni. Akkor kezet rázzunk? Túl formai. Ölelés? Áhh. Nem vagyunk olyan viszonyban. Végig ezek pörögtek a fejemben, miközben mindketten a túloldalon álló cseresznyefát figyeltük, ami épp most virágzik.

- Sakura wa utsukushi. - ( a Sakura [cseresznyevirág] gyönyörű, igaz?)

- Huh?

Tudtam jól, hogy itt jelenleg csak a virágokra gondol, hogy mennyire szépen szállnak a levegőben. Csakhogy.. hirtelen félreértettem, mintha rám értette volna, hogy gyönyörű.. teljesen elvörösödtem. Zavaromban sikítani tudtam volna.

- Mitaidesu yo ne? - (szeretnéd látni?)

Bólintottam.
Átmentünk a túloldalra, ez a legszebb tér az egész városban. Főleg ilyenkor. Végig, egy teljes sor, ami csak ebből a fából áll ki. Meseszép.

- Elkérhetem a telefonszámod..? - nézett rám, de a szemkontaktustól teljesen megijedt, inkább el is kapta a fejét.

- Oh.. persze. - nyúltam is érte.

Számot cseréltünk! Úr isten.

Alig várom hazaérjek, és beleüvöltsek egy párnába.
A mosoly most nem akar megszűnni az arcomról, pedig már fáj!

Basszus, jut eszembe.

Nem is vettem ajándékot!

××××

remélem tetszett, és hogy megfelelt a kérésednek! <3