~A korona viharja~

~18~

Druso segítő készen nyitotta ki nekem a kocsiajtót, amikor vissza értünk a palotához.

- Köszönöm- fogadtam el a jobbját, majd segített kiszálni a kocsiból.

Egy kedves mosoly kíséretében becsukta mögöttem az ajtót, majd kezét a hátamra simítva kísért a bejárat felé.

Amikor beértünk a fűtött helyiségbe, Rosie éppen akkor csökdécselt le a lépcsőn haladva.

- Evangelina Hercegnő, Druso Herceg, hát már meg is jöttek?- egy széles mosoly kíséretében állt meg előttünk Rosie, majd kíváncsian figyelt hol engem, hol pedig a férfit.- Élvezték a kellemes sétát?

- Igen, Evangelina Hercegnővel igazán élvezetes volt a séta- tartotta kezét a hátamon Dtuso még mindig, miközben én csak egy satnya mosolyt erőltettem magamra.

- Ennek igazán örülök- fűzte őssze kezeit hátul Rosie, majd fejét már én felém fordította kíváncsian.

- Druso társaságával én sem panaszkodhattam- szorítottam össze ujjaimat a kesztyű alatt, mire Druso ismét felém fordult.

- Mégegyszer köszönöm a sétát Hercegnő- csókolt nekem kezet, majd egyenesen szemeimbe nézett.- Este a bálon majd találkozunk.

- Igen, majd még találkozunk.

Druso még egy utolsót csókolt kezemre és a folyosó végén már nyoma is veszett.

- Na, milyen volt a mi kis Spanyol Hercegünkkel a randevú?- vonogatta szemöldökeit barátnőm, miközben elindultunk az emelet felé.

- Jól sikerült- mondtam vállaimat megrándítva, mire Rosie hirtelen fékezett le előttem.

- Eva, olyan búval baszott fejet vágsz, hogy azt szinte már fáj nézni. Kivele, mi történt, ami ennyire kihozott téged a kedvedből?

- Evangelina!

Davien hangja olyan gyorsan szelte át a folyosót, hogy azt hittem ott helyben ugrok fel ijedtemben.

- Ő történt- tátogtam Rosie felé.- Őfelsége, Mr. Bunkó Davien Lawrence.

- Igen, így már érthető, hogy miért vagy búvalbaszva- masszírozta állát barátnőm előre meredve, mire Davien léptei egyre csak közeledtek felénk.

- Evangelina! Beszélnünk kell!

Ettől a mondattol olyan kétségbe voltam esve, mint még soha életemben. Nem akartam vele beszélni. Vagy is, inkább nem mertem szemtől szembe beszélni vele.

- Gyere!- ragadtam meg Rosie kezét, mire barátnőm értetlenül nézett rám.

- Hé, Eva, elmondanád, hogy miért is menekülünk Davien elől?- ráncolta szemöldökét Rosie, mire hirtelen felindulásból Davien irodája felé vettem az irányt.

- Hosszú lenne elmagyarázni- toltam be barátnőmet a szobába, majd magunkra csuktam az ajtót.- Csak volt egy kis incidens tegnap.

- Milyen incidens? És nekem nem is meséltél róla?- bosszankodott Rosie előttem toporzékolva.

- Nem mert........- gondolkodtam el sokáig, majd egy meggondolatlan pillanatban kinyögtem azt, amit talán egyszer még megbánok.- Francba! Tegnap este, amikor eljött hozzám, megcsókolt.

- Tessék?!- sikkantott fel Rosie kérdőn, tágra nyitott szemekkel engem figyelve.

- És...és meg is ujjazott.

- Tessék?!?!- Rosie leesett állal fogta már fejét és szinte alig akart hinni a fülének.- És te ezt nevezed kis incidensnek?!?!

- Evangelina!