~A korona viharja~

~14~

- Na tessék, az örök hangulat gyilkos is megjelent.

- Én is örülök neked Hercegnő- vigyorgott rám Davien, majd zsebre tett kezekkel állt meg a kivetítő előtt.- Hogy élvezték a műsort hölgyeim?

- Csodálatosan- mondta Rosie egy nagy sóhajjal, mire én dühösen néztem barátnőm felé.

- És neked Hercegnő? Sikerült találni egy két alkalmas jelöltet?

- Szerencsére nem.

- Ennek igazán örülök. Ugyan is már megtaláltam a számodra megfelelő férj jelöltet.

Meglepetten néztem fel a férfira és alig akartam hinni a füleimnek. Most álmodok vagy Davien tényleg a saját életembe kontárkodik bele?

- Tessék?- hirtelen álltam fel helyemről, mire Davien csak szemeimbe nézve bólintott egyet.

- Úgy gondolom, hogy Druso Herceggel mégjobban kifogtok majd jönni, ha össze házasodtok. És  a ti házasságotokkal a két ország közötti szövetséget is erősebbé tehetjük.

- De hiszen ez nagyszerű Hercegnő!- lelkendezett Tina, én viszont lefagyva meredtem a velem szemben álló férfira.

Ez a húzása nagyon, de nagyon aljas volt. Drusoval jó barátok voltunk. Nem éreztem iránta többet. És a jelekből ítélve ő sem érzett irántam többet. Ha össze adnának minket, az mindkettőnk számára tényleg magát a kényszert és a boldogtalan életet jelentené.

- A további részleteket majd megbeszéljük- Davien az ajtó felé vette az irányt és se szó se beszéd, már a folyosón is járt.

- Várjunk csak!- mondtam hangosabban, majd felháborodva Davien után iramodtam.

A folyosón utolérve őt vállánál fogva fordítottam magam felé és idegesen néztem fel szemeibe.

- Már megbocsáss, de mi az, hogy megbeszéljük a további részleteket?! Nem holmi kanca vagyok, akivel kedved szerint üzletelhetsz! Csak hogy tudd, én semmi ilyenbe nem fogok belemenni!

- Nem is kell hogy belemenj, mert már minden el lett intézve. Feleségül mész Drusohoz ezzel is hozzá járulva országunk virágzó jövőjéhez- bájos mosollyal nézett le rám Davien, de szemeiben a teljes ridegség látszott.- Ha igaz és jó Hercegnő szeretnél lenni, akkor országod érdekében meghozod ezt az áldozatot.

- De én nem így és nem most szeretném ezt! Én az eszemmel szeretném  az országot jobbá és erősebbé tenni. Nem pedig azzal, hogy férjhez megyek!- dühösen markoltam nadrágom szélét, miközben Davien engem figyelt.

- Hidd el Hercegnő, én sem örülök ennek az egésznek, de így mindenkinek jobb lesz.

- Folyton csak mást sem hallok mint ezt! Mindenkinek jobb lesz....  Ugyan mitől lenne ez mindenkinek jobb? Nekem vagy neked mitől lesz ez majd jobb?

- Evangelina hidd el, hogy tetteimnek és döntéseimnek célja van- most már Davien is idegesen szorította össze kezeit.

- A mostani döntésednek mi a célja?

Davien lassan fújta ki levegőjét, majd közelebb lépve, felém magasodva nézett le rám úgy, mintha ez lenne az első és utolsó pillanat, hogy láthat.

- Hogy távol tartsam magunkat a másiktól, még mielőtt valami rossz és súlyos tőrne ki.

Nem tudtam miért, de szavai mélyen a szívembe hatoltak. Utáltam Davient. De a történtek után, amikor elöszőr megcsókolt úgy éreztem, mintha elkezdett volna valami mocorogni bennem.

Az érzés, amit az emberek általában vágynak szoktak hívni.

Davien hátat fordított nekem, majd elindult a folyosó vége felé. Én csak figyeltem őt és ereimben szinte a düh tombolt Davien iránt.

Mindent el vett tőlem.
A trónt.
A szabadságom.
A saját döntésemet.
Az érzést, amit eddig a világ és magam elől eltudtam zárni.

- Rendben, legyen- szóltam utána, mire a férfi hirtelen megtorpant.- Ha ez kell ahhoz, hogy végleg eltűnj az életemből és ne kelljen soha többet látnom téged, akkor inkább férjhez megyek. Inkább bele megyek a mások kezei által megírt sorsomba, hogy eltünhessek attól az önző, nagyképű éned közeléből!

Sarkon fordultam, majd ott hagytam Davient egyedül a gondolataival.

Véget vetettem egy olyan kezdetnek, ami még csak el sem kezdődött.