A kispadról nézem a meccset.
Nem raknak kezdő csapatba.
Pedig jó vagyok! Tényleg!
Csak ülök. Magamra hagyva.
A pályán kihagyott helyzetek,
durvaság, szétrúgott lábak.
Ha győzünk, ünneplő tömegek,
ha vesztünk, pokolra szánnak.
Ha fenn vagyok, nem értem, mi folyik.
Passzt nekem sohase adnak.
Ha megszereztem a labdát,
rárúgni sose hagynak.
De többnyire idelenn ülök,
már be sem melegítek.
Régebben együtt éltem a meccsel,
ma már csak ülök, nézek.
Olyan a mezem, mint nekik,
kik fenn a pályán vannak.
Mintha közéjük tartoznék,
mint része a csapatnak.
Most engem hívnak, az ötödik cserét.
Komótosan felállok.
Lassan leveszem magamról a mezt,
lerakom és elsétálok.
