A másik oldal

34. Újra a gyengélkedőn

- Ez faszság - jelentette ki Pansy, miután vázolta a tervem a könyvtárban. - Ezt nem kérheted tőle!

- Ó dehogynem! Két sorral arrébb láttam, szóval máris megkérdezem - jelentettem ki. Felálltam és megindultam. Nagyon reméltem, hogy beadja a derekát. - Szia! - köszöntem egy lehengerlőnek szánt mosollyal Hermionénak. Egy könyvesszekrénynek támaszkodva állt és A házimanók történelmét lapozgatta.

- Szia - mondta fel se nézve a könyvéből.

- Először is bocsánatot szertnék kérni a múltkoriért - sóhajtottam nagy-nagy megbánással. - Remélem megbocsátasz! - Itt egy kis szünetet tartottam, hogy ne legyen egyértelmű a szándékom.

- Fogjuk rá - lapozott egyet. - Ennyi? - nézett fel végre.

- Igazából kérnék egy szívességet - tördeltem a kezem idegesen.

- Szívességet? - vonta fel a szemöldökét.

- Igen. Azt szeretném kérni, hogy legyél a barátnőm. Vagyis nem! Úgy értem... Csak játsszuk el!

- Mi van?! - hökkent meg. Mondjuk tény, hogy nem mindennap kérik fel az embert álbarátnőnek. - Evan, megőrültél?

- Nem! Félreérted. Féltékennyé szeretnék tenni valakit és...

- És úgy gondoltad, hogy azok után, hogy megcsókoltál, majd egy szó nélkül eltűntél, én majd örömmel és dalolva segítek neked ebben az örült tervedben, igaz?

- Hát ha így mondod, nagyon rossz fejnek tűnök.

- Mert az is vagy! - csapta be a könyvet. Indulatosan visszarakta és elment. Szuper! Megint itt hagyott. Nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Alig kezdődött még el a szerelmi életem és máris romokban hevert. Már az egész életem lepergett a szemem előtt, amikor váratlanul valaki erősen a könyves szekrénynek szorított. Eddie Turner, az egyik osztálytársam volt az.

- Hallom a pasid megcsalt - mosolygott furán. Nem értettem, mit akar. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de minél jobban erőlködtem, annál erősebben szorított a polcoknak.

- Mit akarsz? Engedj már el! - Nagy szerencsétlenségemre a szőke srác nagydarab és izmos volt. Esélyem sem volt ellene.

- Tudod, már egy ideje nagyon bejössz nekem - közölte, figyelmen kívül hagyva a szánalmas próbálkozásaimat. Kaptam egy kisebb sokkot a bejelentésére. - Igazán megpróbálhatnánk.

- Hagyjál! - kiabáltam rá. Ő azonban ahelyett, hogy teljesítette volna a kérésem, a száját az enyémre tapasztotta. Tehetetlennek éreztem magam és a gyomrom is felfordult tőle. Aztán eszembe jutott valami. Amilyen erősen csak tudtam, ráharaptam a nyelvére. Hangosan felordított és kicsit meg is tántorodott. Kihasználva az alkalmat pofán vágtam. Vagyis csak akartam, mert Eddie észnél volt és elkapta a kezem.

- Szóval neked nem vagyok elég jó?! - förmedt rám. Annyit sikerült elérnem, hogy még fenyegetőbben nézzen ki, ahogy folyik a szájából a vér. - Hülye buzi! - vágott hasba. Az ütéstől összegörnyedtem és alig kaptam levegőt. Megfogta az ingem nyakát és erősen a polcnak lökött. A szemüvegem leesett, én meg összeestem. Mindent homályosan láttam, de éreztem, ahogy valami meleg csorog le a fejem hátulján. Véreztem.

- Menj a picsába, Potter! - rúgott a hasamba. Kezdtem már elveszíteni az eszméletem. Csak a fájdalomra bírtam gondolni, miközben minden kezdett elsötétedni. Hierelen erős fájdalom hasított a sánta lábamba. Annyira még soha nem fájt semmi. Azt hittem, belehalok. Mintha forró vasat döftek volna a lábamba. Azt hiszem, üvöltöttem, de őszintén nem vagyok benne biztos.