Titkok reménysége-Nehéz idők

Érdekes beszélgetések

"A mágia az egyetlen jó szó arra, amikor két ember felismeri, hogy egymásnak vannak teremtve, s, hogy ez örökre szól."
                                                                                         /Alison Roberts/

-Regulus!-kiáltottam szinte betörve a hatodéves fiúk hálótermébe.-Ugye te is kaptál?-lengettem meg a kezemben lévő levelet. A fiatalabb Black-fiú sápadtan bólintott egyet.-Lehet kitakarodni, köszi!-fordultam kissé agresszívan Reg szobatársaihoz.

-Netta, én...-próbált megszólalni, miután egyedül maradtunk, és lehuppantam mellé az ágyára.

-Honnan tudták meg?-fontam össze ujjainkat.

-Nem biztos, hogy megtudták.-Regulus rám emelte jégkék tekintetét.-Ahogy ismerjük őket, simán csak megegyeztek.

-De ennél csak rosszabb lehetett volna.-nyugtattam magunkat-Legalább nem valami évtizedekkel idősebb, beteg halálfaló vagy, aki minden nap megdugna háromszor.

-Igazad van, én négyszer foglak.-felelte szarkasztikusan, mire felnevettem.-Én is örülök, hogy nem valami hisztis hárpia vagy.

-De ez a nő.-utaltam anyámra.-Itt azt írja, hogy mivel már mindketten betöltöttük a tizenhetet, az esküvőt megtarthatjuk nyáron! Még a Roxfortban sem végzünk!

-A bátyád is így házasodott.

-A legkevésbé sem érdekel a bátyám.-válaszoltam higgadtan.-És Beth? Ő nélkülem...

-Ha te nem leszel ott, a húgod arra a sorsra jut, amire az én bátyám.-nézett a szemembe aggódva.-Egyébként sem így akartam. Nem így akartam megkérni a kezed.

-Mit?-eszméltem fel egy pillanat alatt. Egészen eddig mintha tompán érzékeltem volna mindent, itt viszont azonnal kitisztult a kép.

-Netta, azóta szeretjük egymást, amióta az eszünket tudjuk.-emlékeztetett.-Nyilván meg akartalak kérni, de nem így és nem most. Azt akartam, hogy kijárjuk a Roxfortot, aztán sokat utazzunk, és valami gyönyörű helyen letérdeljek, majd az ujjadra húzzam azt a gyémántgyűrűt.-magyarázta halkan, én pedig elmosolyodva odahajoltam, és lassan megcsókoltam.

-Regulus-suttogtam.

-Hm?-játszott szőke hajammal óvatosan.

-Enélkül is igent mondtam volna.-vallottam be.-Legalább már nem kell titkolóznunk.

-Igen, ez jó benne. Evan amúgy is csesztetett már, hogy mondjam el, kit szeretek ennyire.-sóhajtott gondterhelten.

-Szerinted Alona megértette, hogy nem mondhatom el?-nevettem a barátainkon.-Végre leszállhatnak a mi életünkről, és észrevehetik egymást.

-Mondjuk el most?-habozott egy pillanatig.-Nem kéne előbb válaszolnunk?

-Ráérünk.-dobtam a kandallóba a levelemet.-Hol a tiéd?-kérdeztem, mire az éjjeliszekrénye felé intett. Felkaptam a pergament, és olvasni kezdtem.

Drága Kisfiam!
Mint tudod, a hétvégét az Avery családdal töltöttük. Sokat gondolkodtunk, megfelelő lesz-e neked, hiszen apáddal téged nézünk elsősorban. Celine és William ugyanígy vannak Simonettával. Végül sikerült megegyeznünk úgy, hogy mindkettőtöknek tökéletes lesz. Hidd el édesem, nagyon boldog leszel, gondoskodtam róla.
Örömmel jelentem be neked, hogy nyáron összeházasodtok! A szünetben megtartjuk az eljegyzési bált, ahol hivatalosan is megkéred Simonetta kezét.
Ne hozz szégyent ránk!
Szerető Édesanyád

-Uram Merlin, de utálom ezt a nőt.-döbbentem le. Az én anyám sem volt éppen mintaanya, de ő legalább nem adta elő a fenyegetést és az utasítást ilyen mézesmázosan. Nem, Celine Avery nyers volt és rideg, soha egy kedves, vagy annak álcázott szava nem volt sem hozzám, sem a húgomhoz. Neki csak a bátyám létezett, az elsőszülöttje, az egyetlen fia, a tökéletes gyerek. Talán ebből adódhatott az, hogy míg én és Beth normálisan gondolkoztunk, Ethan egy megszállott idióta lett. Odaléptem Reghez, és az ölébe ülve felemeltem a fejét.-Szeretlek.-nyomtam lágy csókot ajkaira.-Itt vagyok, jó?