Marzipan 's wonder palace

Part 1

A napok és hetek gyors eltelése bekavarhatja az ember  időérzékét. Főleg ha valami olyanról van szó,ami illően fontos számunkra, hogy akár a munkát is félretegyük emiatt. Nem volt ez másként Katrinnál is, aki napok nehézségét,és a lelki terhét szemei alatt viseli. Tündöklő ragyogása kék szemeinek teljesen a ködbe veszett. Már-már tűzvörösek voltak, a folyamatos könyzuhatag miatt. Fekete haja  egy laza kontyba volt szabálytalanul összefogva, egy imitt-amott már kiszakadozott hajgumival, arca pedig egy enyhe pirosítóval, ajkai pedig egy halvány bordó rúzzsal volt díszítve,amivel próbálta kompenzálni a szomorúság által meggyötört szemeit. Éppen az egyik kihalgatószobában ülve, egy régen készült fotót szorongat,amin egy 20-as éveiben járó, fehér férfi pózol egy kislánnyal a karjaiban. A lap alján az 1989-es dátum szerepelt, bár már ez is majdnem a felismerhetetlenségig kopott,még így is kivehetők voltak rajta a különböző számok, és betűk. A szoba nyomasztó atmoszférája szinte fojtogató érzést váltott ki,ami hatására a lány nem bírt ki egy percet sem anélkül, hogy ne kapja el a sírógörcs minden egyes levegő vételnél. Egyszer csak a szemközti ajtó nehezkésen,de kinyílt, és egy 40-es -50-es éveiben járó ,már néhol kopaszodó férfi lépett be, egy pohár vizet tartva a bal kezében. Alaposan végigmérte a fotelben görnyedő nőt,aki a nyomozó láttán javított tartásán, és nagyot nyelve felkészítette magát az elkövetkező órák hosszú vallatására.
-Jónapot Miss Arter, hogy van ma?- kérdezte egyhangúan, a jegyzetét figyelő nyomozó,majd lassú, és komótos léptekkel, a Katrinnal szemben lévő ülőrészhez battyogott,majd erőszakosan helyet foglalt. A nő nem tudott megszólalni a torkában lévő hatalmas gombóc miatt. Percek teltek el........de egyikőjük sem szólalt meg,majd egyszer csak a férfi megtörte e csendet.
- Az épület körűl az összes kamera felvételét,de az áldozat egyik kamerán szerepel. Sajnos attól tartok hogy az eltűnt szély nem is járhatott ott. Illetve egy pár papírlapon, és fotón kívűl nem találtunk sok mindent az önök szobájában, és sajnálattal közlöm hogy bizonyíték hiányában az ügy le fog záródni. -Hagyta el a száját ez a mondat,Amira Katrin szeme kikerekedett, s mint a vad vízesés, úgy zuhogtak a könnyek az ő szeméből,mert az az apró kis remény is mely oly sokáig éltette,hogy van amiért még kitartson.....de így?....Milyen marad?.....Semmi....Minden összetörni látszott. A hirtelen rátörő érzelmi hullámok miatt képtelen volt válaszolni, így csak bólintott.

(Time skip)

A kis Szófia a szoba egyik ablakában ülve, merengett, és nézte az eső szűntelen záporát. Fekete válig érő haja még gubancos volt, hiszen nemrég kelt ki az ágyából, de még nem volt kedve reggelizni. Meg akarta várni vele a nevelőjét. De a percek mintha óráknak tűntek volna. Néha néha felpillantott a falon lógó öreg kakkukos órára, de az a fránya kis mutató mintha soha nem akarna egy ujjnyit sem arrébb ugrani. Minek is sietnek....a napok, mintha megálltak volna. Régen boldogság, de most szomorúság minden együtt töltött idő. Régen volt anyja, és apja. Majd se anyja,se apja....majd megint volt anyja, és apja....de most nincs apja,csak anyja....... Mégha nem is az igaziak,szerette őket. Jobbak voltak mint az igaziak. Ha jó gyerek volt akkor megdícsérték,ha rossz...akkor megbüntették. De mindíg szerették. És azokért az apró csínyekért,sem haragudtak amit a lány a figyelmük érdekében követett el. A lány arcán egy könnycsepp gördül le...mely tele van fájdalommal, és reményvesztettséggel. Vajon látthatja még valaha? Vajon karjaiba zárja őt valaha? Vajon fog -e adni neki mégegyszer egy itthon vagyok puszit? Fog-e mégegyszer mesélni neki, mesélni neki csillagokról, varázslókról, és hercegnőkről,akiket a délceg herceg ment majd meg a toronyból?....Vajon haza jön-e még?....