Éjszakai parkoló (Szívtempó 1.5)

•34.•

Teltek a napok és Zénó szépen lassan maga mögött hagyta a balesetének minden jellegű nyomát is. Az édesanyja sem tartott minden héten legalább háromszor szentbeszédet a vezetési stílusának változtatásáról vagy az esti kimaradásairól. Ez miatt már nyugodtan fel is mondhat a pizzériánál és újra versenybe szállhat Marcellékkal együtt az éj leple alatt.

Utolsó munkanapját tölti a pizzafutári munkájában és épp az egyik négy emeletes panel előtt állítja le a kocsit.

Az elmúlt hetekben többször is járt itt és nem épp azért, mert ebben a tömbben ennyi lakásból rendeltek náluk pizzát. Egy bizonyos, harmadik emeleti ajtóhoz csengetett fel mindig. Fél bevallani, de ezeket a napokat várta a legjobban. Ahhoz a csípkelődő lányhoz szállított ki, aki eddig csak ócsárolni tudta őt. Valahogy a mostani hozzáállása sokkal jobban tetszik neki.

Már szinte rutinos léptekkel veszi ki a kocsiból a pizzásdobozt és lép a panel ajtaja elé. Felcsenget a nyolcas számú ajtóhoz és a kapucsengő búgása közben vár.

Nem sokat beszéltek a lánnyal, csak pár poénosabb mondatot váltottak, de ez Zénónak épp elégnek bizonyult. Alapból rossz időszaka van a balesete és a szülei túlzott figyelő szemei miatt, így ez a röpke pár perc az, ami feldobja a kedvét az egyhangúságból. Esetleg arra is foghatná a dolgot, hogy ez feletteti el vele a barátnőével való szakítását, de egy kósza gondolatnál többet nem is gondolt Natáliára. Igazából nem sok vizet zavart az életében a különválásuk.

Hosszúnak tűnő másodpercek után recseg egyet a kaputelefon, majd hangos berregéssel nyílik is a vasajtó.

Öblös léptekkel, kettesével szedve a fokokat halad fel a harmadikra. Négyemeletes lévén, ebben a panelban még nem található lift úgy, mint az ő hatemeletesükben.

Meg sem kottyan neki a gyors lépcsőzés, mégis gyorsabban kezd el dobogni a szíve.

Az ajtó már tárva-nyitva várja, ám a lány nem áll előtte.
Ez megingatja Zénó magabiztosságát, de türelmesen vár a korlát fordulójának dőlve.

Papucsos léptek hangját hallja, meg egy halk szitokszót, majd megjelenik Otília, teljes valójában.
Haja gyors kontyba van kötve, elnyűtt pulcsija a kézfejére lóg és szürke melegítőnadrágja is hanyagul áll rajta. Arca kissé aggódó, de mielőtt rákérdezhetne a fiú, megelőzi.

Otília a nagy feledékenységében nem tartotta számon a készpénzét és most szembesült vele, hogy nincs elegendője kifizetni a pizzáját. Ettől káromkodott egy sort, pedig ő ritkán teszi ezt.

- Nem szóltam, de kártyás lenne - mondja bűnbánóan, kissé a nyakát is behúzva. Arra fogja inkább felelőtlenségét, hogy a rendelésnél elfelejtette a megjegyzésbe írni az utánvétes fizetési módot.

- Még jó, hogy rendeléstől függetlenül hordom magammal - paskolja meg a szabad kezével a nadrágövére akasztott terminált Zénó.

Otília nem is próbálja palástolni a megkönnyebbülését, így hálás szemekkel figyeli Zénót, aki pötyög párat a fekete készüléken, majd felé tartja, hogy lecsippanthassa a kártyáját. Közben a pizza is gazdát cserél, majd amint megtörténik a fizetés, csak néznek egymásra a fiatalok. Azonnal rájuk nehezedik egy kellemetlen légkör, amit csak beszéddel tudnak oldani.

- Jó étvágyat hozzá! - mosolyog féloldalasan a lányra Zénó, aki egy szerény ajakgörbülettel díjazza ezt.

- Neked meg jó melót és szép napot! - feleli sután Otília.

Zénó egy karlendítéssel köszöni meg a jókívánságot és már fordul is meg, hogy távozhasson. A lépcső közepén jár, mikor lendületesen visszafordul és az épp csukodó ajtó felé szól.