A király elhunyt. Melfon országának pedig minél hamarabb egy uralkodóra lenne szüksége.
Evangelina Rangel Ramoz az egyetlen örökös aki alkalmas is lenne erre a pozícióra. Ám, nő létére nem helyezheti fejére a koronát. Így, minden erejét bevetve és...
- Ez esetben, most hogy megérkeztek, el is kezdhetnénk a megnyitót és a beszédet.
- Igen, hogy ne- Davien egy aprót rántva húzott engem maga után, majd Ms. Elmond mellett megállva kezdett bele beszédjébe.
Lényegre törően elmondta a nyitó beszédet, a képek keletkezését és azt, hogy mennyire örül a királyi család annak, hogy itt lehetnek ezen a csodás estén és hogy jó szórakozást kíván mindenkinek.
Hangos taps és vakuk fényes kattogása tőrt fel. Hamis mosoly és egy maró érzés a gyomromban, mellkasomban.
Csak legyen már vége könyörgőm.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- A mosolya és ahogy nézett rám. A hangja meg olyan szexi volt!
Rosie mellettem állva kezében egy pezsgős pohárral áradozott egy férfiről, akivel nem rég még táncolt. Barátnőm, amíg én teljesítettem hercegnői kötelességeimet, addig ő mint kísérő szabad ember, kedve szerint foglalta le magát és kapott szabad utat az estére nézve. Ellentétben Thomassal, aki minden egy percet az asztalunknál állva töltött el.
Rosie szavai csak távoli hangok voltak füleimnek. Ugyan is bármennyire is szerettem volna rá figyelni és vele együtt nevetni, valami a figyelmemet elvonva ezt nem hagyta. A furcsa érzések úrrá lettek rajtam. Sötét alakok suhantak el az emberek között. Gúnyos tekintetek, gonosz mosolyok. És mind csak gonosz szavakat suttogtak füleimbe. Lábaim a fájdalomtól szinte már sajogtak. Kezemben a pezsgős pohár aprókat remegve mozdult meg néha. Éreztem, ahogy a zaj kezd egyre hangosabb lenni, a terem pedig szűkösebb. Levegőhöz kellett jutnom. Egy kis térhez. Egyedül léthez. Bárhova, csak el innen.
- Davien Herceg, csak nem megunta a táncot?
A férfi nevét Rosie szájából hallom, mire meglepetten néztem tovább a földet. Semmi árért sem emeltem volna fel a fejem.
- Mondjuk úgy, hogy már a tánc partnereket untam meg.
- Azt nem is csodálom, hiszen szinte az összes jelenlévő csinos hölggyel táncolt már.
- Ez igaz. Bár egy valakivel még nem.
Láttam, ahogy kezét lassan nyújtja felém, mire kezem még jobban remegni kezdett.
Ne remegj annyit már! Kérlek hagyd abba!
- Szabad lesz egy táncra Hercegnő?- néztem fel Davien barna szemeibe, ő pedig felém magasodva figyelt le rám.
Nemet szerettem volna mondani. Vagy csak elszaladni. Eltűnni innen örökre.
- Hidd el, egy kis tánc jól esne neked.
Keze melegsége hirtelen érte az én hideg ujjaimat. A kéz remegés abba maradt. Már csak arra lettem figyelmes, ahogy Davien óvatosan, szép lassú mozdulatokkal veszi ki kezemből a pezsgős poharat, majd hatalmas tenyerét derekam köré fonva vezetett a táncparkett közepére.
A zene újra felcsendült, én pedig hirtelen eszmélek fel, amikor Davien karjai közt találom magam. Ez az első táncom az est folyamán. Ugyan is én semmi különösebbet sem csináltam, csak ültem az asztalnál és néztem, ahogy Davien elszórakozik. Beszélget, táncol, iszogat, intézi az ügyeit. Szórakozik, közben a dolgát végzi. Már a látványtól is megszédültem, ahogy össze vissza ment és emberek tömegébe sodródott be. De közben valahogy rossz embernek is éreztem magam. Persze, én is beszélgettem, odajöttek hozzám, én kedvesen mosolyogtam, válaszoltam, majd már mindenki mehetett is a saját dolgára.
Most pedig kénytelen voltam elhagyni kis búvóhelyem, hogy Daviennel táncolhassak. Válla felett pedig elnézve szembesülnöm kellett azzal, hogy mindenki minket néz. Majd közel hajolva egymáshoz kezdtek el sugdolózni. Már látom is magam előtt a másnapi címlapot, ami velünk lesz tele.
A két trón rivális együtt táncoltak. Talán még is béke alakult ki a két fiatal között?
- Ahogy látom, nem nagyon élvezed az estét Hercegnő.
Kérdőn néztem fel a fölém magasodó férfira, mire fejemet oldalra döntve válaszoltam neki.
- Akkor rosszul látod. Ugyan is pont, hogy élvezem.
- Nem Hercegnő, teljes egészében igazam van. Látszik, hogy nem szeretnél itt lenni.
- Mert én rólam le lehet olvasni mindent, igaz?- mérgesen fordítottam fejem vissza felé, mire ő csak csendben figyelt.- Mert mindig minden látszik az én arcomon.
Davien szemeivel úgy figyelt engem, mintha valami rosszat tettem volna. Nem, csak az igazat mondtam el.
- Igen. Túl láthatóvá teszed az érzelmeid egy részét. De szerencséd van, hogy ezeket eddig csak én vettem észre- mondta szemeimbe nézve, én pedig magamban fújtatva egyet hagytam, hogy vezessen a táncban.
Még jól is esett volna ez a tánc, hogy ha nem fájt volna annyira a sarkam. Percekre voltam, hogy elessek a fájdalomtól. Aztán a megjósolt baj meg is történt. Egyszer csak megcsúsztam, majd hátra felé kezdtem esni, Ám Davien utánam kapott és enyhén megdöntve a levegőben kapott el gyorsan, még mielőtt a padlóra zuhanhattam volna. A vendégek tapsoltak, éljeneztek, dicsérték ezt a kis táncmozdulatot.
Davien és én viszont elég közül voltunk egymáshoz. Egyik kezem a nagy ijedségben a nyakába kapaszkodott, míg másik a férfi felkarján maradt. Így tartottam magam. De ez mind szükségtelen volt, ugyan is Davien erős karjaival szorosan tartotta testem a levegőben. Nem hagyta, hogy a földre essek.
Már elég hosszú ideje voltunk így. Amíg Davien nem kapcsolt és segített nekem újra egyensúlyba jönni.
- Jól vagy Hercegnő?- kérdezte a komor hangjával, amitől a hideg rázott ki.
- Igen- mondtam, mire elengedte a kezemet és már csak velem szemben állva figyelt tovább.
Aztán mint a villám csapás, úgy jöttek felém a velem egy korú lányok, hajolgatva és mosolyogva bókolgatva. Majd a körbe rajongás jött. A szebbnél szebb bókokkal. Én próbáltam őket kikerülni, de nem ment. Egyre jobban vágytam a friss levegőre. Fáradt voltam, pezsgő is túl sok lehetett már bennem és a kezem is újra remegni kezdett. A lábam pedig végképp feladta a harcot. A tömeg körülöttem, viszont egyre csak nőtt.
Nem láttam se Rosiet, se Thomast, se pedig Davient. Az utóbbitól a tömeg jó messze sodort. És már nem tetszett ez így. Egy kéz fonódott hirtelen a derekam köré és szabadított ki a fogságból. A gépek sebes kattogással zajogtak. Daviennel pedig sietve haladtunk a kijárat felé.
- Köszönjük a meghívást még egyszer, viszont nekünk most ideje lenne mennünk- mondta Davien a szervező felé, mire a nő megértően mosolygott ránk.
- Ez természetes Herceg. Kellemes éjszakát önöknek.
- Köszönjünk, úgy szintén- mondta, majd nyomunkban barátnőmmel és testtőrömmel a kocsi felé haladtunk.
Nem kérdeztem meg a sietés okát, ezért csak fogtam magam és egy meg könnyebbült sóhajjal ültem be az autóba és a kabátomat szorosan össze hajtva csuktam be szemeimet és Rosie vállára döntöttem a fejem, mire ő kuncogva simogatott bele hajamba.
Egy darabig ez így ment még. Mindenki csendben, csak Rosie kuncogott halkan nekem és simogatta a fejem, amíg egyszer csak minden nem sötét lett.
