~A korona viharja~

~4~

- Elmondanám akkor, hogy én nem voltam veled egy csapatban se most, se semmikor. Én mindig is ellened voltam Hercegnő.

Davien egy mosolyt villantva felém fordult vissza kávéjához és onnantól kezdve teljesen figyelmen kívül hagyott. És amit a legjobban utáltam, az az volt, hogy ha az emberek figyelmen kívül hagynak.

- Jó reggelt! Á, látom Evangeina is méltóztatott megjelenni!

Viktor vidáman szelte át a termet, majd mellém lépve akart volna egy puszival köszönteni, de mérges tekintetem láttán inkább meggondolta magát.

- Ha bájcsevegni akarsz, akkor azt mással tedd, ne velem!- vettem vissza az asztalról az újságot, majd egy lendülettel a kukába hajítottam.

- Evangelina, én a helyedben ezen nem idegeskednék. Fogadd el, hogy nem lehetsz királynő. A te érdekedben tettük csak.

- Hallgass a nagybátyádra Hercegnő. Így se, úgy se lett volna esélyed bebizonyítani a rátermettségedet.

- Te nekem aztán ne mond meg, hogy mit tegyek és mit ne!- csaptam rá az ablakra.

- Akkor hadd világosítsalak fel Hercegnő! Nem szeretem, ha ilyen hangnemben beszélnek velem. Ezért is mondom el egyszer: fogadd el a vereséged és szépen húzódj vissza a kis tündér mesékkel teli életedbe.

Egy pillanat alatt fagyott meg a levegő. Szinte mindketten ölni tudtuk volna a másikat. Neki talán tündérmesékkel teli élete volt. De nekem sajnos nem jutott ki ebből. Lehet, hogy ő nem volt magányos. De én igen. Ő lehet, hogy nem küzdött álmatlan éjszakákkal, napokat ismétlő kézremegésekkel, és a szobát körbe ölelő fülsüketítő árnyakkal. De én igen! Egész életemben egy álarcot húztam fel magam köré. Hogy mindenki elől eltudjam rejteni boldogtalanságomat. Még a saját apám elől is. És bármennyire is szerettem őt, meg anyámat, valahogy sosem tudtam boldog lenni. Ezekkel a furcsa szokásokkal meg főleg nem. Most aztán meg végképp.

Viktor kínosan ívott bele csészéjébe. Én pedig idegesen szorítottam össze ökleimet. Davien maga volt a sötétség és düh. Olyan szikrákat szórtak szemei, amik mintha ott helyben akartak volna leszúrni engem.

- Velem te nem beszélhetsz így! Nem tántorodok vissza a komor stílusodtól.

Most már Davien is idegesen markolta az asztalt. Nyakán az erek csak úgy lüktettek.

- De igen is beszélhetek. Mert a király én leszek, te pedig ugyan úgy hercegnő maradsz.

- Ez az én házam és azzal beszélek így, akivel akarok!

- Elég nagy baj. Játszhatod az erőset Hercegnő, de fogd fel végre. Te itt nem vagy több, csak egy félre rakott pót bábú.

Ha tekintettel ölni lehetett volna, Davien már rég a föld alatt lett volna. De hisz egy férfitól mit várunk? Mást sem lát a szeme előtt csak a saját önös célját. Mindenki mást pedig bábuként használ maga mögött. Hamis ígéreteket tesz, közben pedig mindenkinek próbál jó pofizni. Szívtelen egy herceg Davien Lawrence.

- Látom már mindenki itt van!

Tina olyan boldogan csörtetett be az étkezőbe, mintha annyi év után végre most először szánta volna rá magát egy vad egy éjszakás kalandra. Egy székhez leülve öntött magának teát, majd abból kortyolva egyet mosolygott rám.

- Evangelina Hercegnő, hogy aludt?

- Maga szerint? – mutattam a kukába kidobott újság felé, ami jól kilátszódott a fém dobozból.- Nem ezt beszéltük meg!