Elérhetetlen [Chuuya X Dazai] /Soukoku/

6. A múlt

Egy kellemes nyári este volt. A fák lombjait lágyan fújta a szél. A hold ködös kerettel pompázott az égen. A csillagok gyönyörű elrendezésben díszítették az égbolt sötétkék vásznát. Voltak akik aludtak. Valakik tanultak a vizsgáikra. A tinédzerek kisebb csoportokban szelték az utcákat. A legtöbb házból kiszűrődő meleg fény mellé lágy kacagások, beszélgetések társultak. De volt egy ház, egy ház ami nem társult a nyári ély boldog cselekedeteivel, vagy akár bármivel ami az örömhöz kapcsolódott.

A kis viskó kívülről egy szép családi házikónak tűnt a krém színű falak és színes virágok által. De aki az előtte felhúzott macskaköves járdára lép, tisztán hallhatja a házból áramló ordibálást.

A ház bejárata mögött szintúgy egy krém árnyalat uralta a falakat. Hűvös volt, hűvösebb mint a kinti tér. Enyhe nikotinos füst lepte el a házat. Doh és alkohol szag terjengett bent.

Az ordibálás felerősödött, mely a nappaliból áramlott. Két személy állt a helyiségben, egy nő és egy férfi. Mind a ketten lefelé bámultak és nagy hangerővel mocskosabbnál mocskosabb szavakkal és szövegekkel dobálóztak valami, pontosabban valakihez. Valakihez aki a penészes fal elött ült és tűrte a szidkokat. A szeme sarkából épphogy nem folyik ki egy könnycsepp. Ajkát erősen össze szorítja ,hogy ne sírja el magát. Száját harapja, olyan erővel harapja, hogy a vér vasas íze halványan elterjeng szájüregében. Körmeit tenyerébe vájja, húsát kínozza ezzel a tettével. Kézfeje néha-néha görcsösen rándul meg a nagy feszültségtől ami kínozza. A kisfiú barna haja kócosan hullik fejére mert az előtte álló személyek már megtépték hajkoronáját. A nyár ellenére sápadt porcelán bőre volt a bezártság által. Vékony volt, alig evett valamit, ugyanis akkor adtak neki ételt amikor kedvük volt, vagy éppen nem felejtették el. A fiú mogyoróbarna szemeiben aligha égett egy kis szikra, a szikra ami arra vár ,hogy fellángolhasson és csillogással tölthesse be a fiú íriszeit. A szíve minden egyes nap után egy kicsit tovább repedt, minden egyes huszonnégy óra leforgása után egy picit kisebbre fonnyadt. Csak egy ember volt aki ezt megakadályozhatta, ez pedig nem volt más mint egy szintúgy 5 éves fiúcska akivel oviban barátkoztak. Élénk tűzvörös haj ami tökéletesen keretezte arcát, égkék szempár miben egy szempillantás alatt elveszhetsz. Korához képest alacsony volt, vakmerő és temperamentumos természete van, de valamikor bíztató ,gyengéd és kedves. A neve Chuuya, Nakahara Chuuya. Ő volt az egyetlen akinek a közelében nem kellett hamis maszkot viselnie. Mivel akkor, de csakis akkor amikor Chuuyá-val volt őszíntén boldog volt, akkor mosolya nem volt hamis, azok a mosolyok, nevetések szívből jöttek. Abbol a kis ,összefonnyadt ,repedésekkel teli szívből ami ilyenkor akkorát dobban a mellkasában ,hogy néha a torkában érezi.

- Szörnyeteg! Mégis mit képzelsz milyen érzés lehet nekünk ,hogy egy démon a gyermekünk?! Hogy egy emberi kedves, aranyos gyerek helyett egy undorító mocskot kaptunk?! -ordította a nő.

- Kérj bocsánatot! -üvötötte a férfi.

- Bocsánat..... -motyogta a fiú. A fiú aki Dazai Osamu volt.

- Nem hallom!!! Tán a sátán szülöttjének elvitte a cica a nyelvét?! -akadt ki a nő.

- Bocsánat!! -emelte fentebb a hangját a gyermek. Egy könnycsepp csúszott le az arcán egészen az álláig ahonnan a sós folyadék lepottyant a koszos padlóra.

- Csak nem sírunk, ha?! Mégis mit képzelsz?! -a férfi felemelte kezét amit a barna hajkorona felé vezetve egy erős ütést mért állkapcsára. A nő ördögien elvigyorodott csupa rosszindulattal és hegyes orrú tűsarkú cipőjével oldalba rúgta. A kisgyerek nem bírta tovább és fájdalmában felüvöltött és eldőlt a mocskos földön, nem kellett volna. A nő elhagyta a nappalit miközben megkérte férjét ,hogy feküdjön le aludni mert biztos fáradt. A fiú fájdalmasan elmosolyodott ,hogy ma csak ennyit kap, de a mosolya egyből lefagyott az arcáról amikor látta ,hogy anyja egy sporttáskával jön be és továbbra is azzal az ördögi vigyorral nézett rá.