Chain to yourself Mr. Barber

10. Feladtam!

A házam előtt leparkolt így én egyből a kilincsért nyúltam.
-Ne meneküljön.-hangja lágy volt.
-Hhhh...-sóhajtottam egy nagyot.-Köszönöm a meghívást.-köszörültem meg a torkom mivel a hangom megremegett.
-Holnap jöhetek esetleg ismét önért?-támaszkodott meg a kormányon ahogy felém fordult.
-El találok én is oda szerintem.
-Helyre szeretném hozni a dolgokat. Hogy elfelejtődjön.
-Akkor ne hozza fel minden alkalommal.-sütöttem le a szemeim és a kezeim figyeltem az ölemben. Andy némán figyelt, majd ahogy előrébb biccentettem a fejem egy kósza tincs az arcomba kúszott így a kezem oda kaptam csak azzal nem számítottam, hogy Andy is úgy érzi el kell simítsa azt a tincset. Keze a kezemhez ért így felé pillantottam riadtan.
-Bocsánat.- húzta el a kezét, de a szemei nem éppen az sugallták amit mondott. Azt látom bennük, hogy cseppet se bánja, hogy a kezemhez ért. -A lánca..-ült közelebb mire én nyakamhoz kaptam a kezem.-Beakadt.
-Én ...én így hordom.-nyeltem egy nagyot. Remegni kezdett a gyomrom ahogy halványan elmosolyodott.
-Ne segítsek? Megigazítsam? -pillantott fel a szemeimbe. Kékjei teljesen eltűntek, sötét volt a szeme amit így a félhomályban láttam. Az utca lámpa halványan megvilágította az arcát, mire közelebb jött. Ahogy megmozdult ,a kocsi is mozogni kezdett így a lélegzetvételem egyre szaporább lett.
-Én.. én nekem...-intetem a ház ajtaja felé.-Mennem kéne.
-Nem csinálok semmi illetlent ha ettől fél.
-Mr. Barber én...
-Andy!
-Hhh... Andy.. én csak egy alkalmazott vagyok és...
-Most nem főnök és alkalmazottkén ülünk itt, hanem nő és férfi. De semmi illetlen dolgot nem teszek, csak megigazítottam volna a láncot, de ha ön így hordja, ám legyen.
-Nem... nem szeretek közel engedni senkit.-piszkálgattam az ujjamon a bőrt idegességemben.
-Tudom. Azt is tudom hogy nem szeret a magánéletéről beszélni, se nem ha önhöz érnek vagy önre néznek. Csak... csak nem értem miért.
-Nem.. nem szeretnék erről beszélni.-remegett meg a hangom. Zavarban voltam nem is kicsit.
-Ha attól fél hogy kinevetem... ilyenre ne is gondoljon. Tudom nehéz megbízni valakiben. Teljes mértékben megértem hogy retteg...
-Nekem senkim nincs akivel bármi magán jellegű dolgot megtudnék beszélni.-nyögtem ki halkan ahogy kipillantottam a kocsi ablakán. Semmiképp se akartam Andyre nézni.
-Barátnő?-kérdezte óvatosan, de én csak megráztam a fejem.-Hhh...sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy...
-Ez van.-rántottam meg a vállam elkeseredve. Andy a székem háttámlájára könyökölt és az arcomba omló hajam lassan elhúzta. Testem megfeszült ismét, de attól még jobban, hogy az államat megcirógatta mutatóujjával.
-Hé! Nem... nem szabad feladni.
-Már késő! Feladtam!
-Nem! Nézzen rám! Én is csalódtam rengeteg mindenkiben, de nem szabad megijedni ha adódik egy lehetőség.
-Milyen lehetőség?
-Olyan, hogy megbízzon valakiben.
-Nem lehet senkiben se.-ingattam a fejem, de az arcom a kezéhez ért.
-De igen. Bennem megbízott mikor rosszul volt. Hallgatott rám.-most is rosszul vagyok, hogy erről beszélünk. Szemeim össze szorítva teljesen elvesztem. Csak egymagam voltam. Féltem még akkor is ha itt volt velem, de legbelül egyedül voltam. Egy apró könnycsepp a blúzomra csöppent ahogy fojtogatott a fájdalom.-Na! Na! Nem sírunk!-simította meg újara az arcom, de én el akartam húzódni.
-Én.. én ki szeretnék szállni.-remegtek meg az ajkaim. A táskám után nyúltam a hátsó ülés felé, mire Andy a karomhoz ért.
-Ne meneküljön. Nem kell takargatni az érzelmeit. Semmit se kell visszafogni. -nézte a szemeim.
-De velem van a baj!-a könnyeimtől nem láttam semmit. A szívem zakatolt. Meg tudtam volna fulladni.
-Nincs semmi baj! Ide... ide szeretne bújni?-tárta szét a karjait.
-Én... én nem.. én..-kezdtem kapkodni a levegőt, de Andy elhúzta a kezem a táskámtól.
-Felkísérem.
-Nem.... Nem kell.-remegett meg a hangom, így Andy leállítva a kocsi motorját hátra nyúlt a cuccainkért és kiszállt. Nehezen, de remegő térdeimmel kiléptem a járdára miközben a szemeim törölgetni kezdtem.
Andy mellém lépve látta, hogy teljesen szétcsúsztam így közelebb lépve átkarolt és közelebb húzott. Reszkettem ahogy hozzám ért, attól is hogy a mellkasára dől a fejem.
-Ssshhh... semmi baj! -simította meg a hajam, de én csak remegtem.-Bújjon közelebb.-hajolt lejjebb.
-Nem... nem szabadna ezt...-nyögtem ki halkan.
-Mondtam, hogy most csak nő és férfi szerepben vagyunk. Nem főnök-alkalmazott. Sajnálom hogy ennyi fájdalom van a szívében. Ha ez bármennyire is megnyugtatja az enyémben is pont ugyan ennyi keserűség van, de... hhhh... de nem szabad mindenkit kizárni az életünkből.
-Nem.. nem lehet.-ingattam meg a fejem, mire közelebb húzott.
-Most is bízik bennem. Hisz engedi, hogy közelebb húzzam. Ez nem baj! Sőt! Haladás!
-De én nem bízhatok senkiben, mert nem érdemlem meg hogy valakinek én fontos legyek vagy őszintén érdeklődjön a hogylétemről... ne... nekem nem jár!-csorgott végig egyre több könny az arcomon. Andy a másik karját is körém fonta és még közelebb húzott, de én nekem kezdett fogyni a levegőm. A válla felett kidugva a fejem a házat figyeltem ahol csak néhány lakásnál égett a villany.
-De jár! Mindenkinek jár.-hajolt a fülemhez így forró lehelete megcsapta a bőröm.
-N...nem.-suttogtam elcsukló hangon.
-Felkísérhetem? Szeretném, hogy megnyugodjon egy kicsit. Nem akarom így itt hagyni.-suttogta halkan. Én csak reszkettem a kezei közt, majd lassan elhúzódva felnéztem a szemeibe. Andy arcán tisztán látszott mennyire együtt érez. Szemei is csak ezt sugározták. -Mielőtt bármire is gondol, semmi hátsó szándékom nincs.
-Hogy higgyem el?-szipogtam csendben.
-Reggel a lakásán voltam. Akkor se tettem semmit. Most se fogok.-simította meg a hátam. Hogy őszinte legyek magamhoz jól esett nem egyedül lenni, de másrészt féltem. Nem voltam biztos benne hogy megbízhatok Andyben. Semmiben se voltam biztos! Saját döntéseimben sem.
-Egy összetört nő bőgésére vágyik egész este?-hajtottam le a fejem ahogy megtöröltem könnyes arcom.
-Arra vágyok hogy kapjak egy mosolyt. Akkor biztos vagyok benne hogy jól cselekszem.
-Hhhh... az most nem megy.-ingattam a fejem.
-Egyszer pedig már sikerült! Én emlékszek! De ha ki szeretné sírni magát akkor ha gondolja fel tudom ajánlani a vállam hogy kisírja a szemeit.
-Miért?-nyeltem egy nagyot.-Miért ha van jobb dolga is?
-Nincs estére programom.-rántott vállat-Még a végén sírhatunk együtt is.
-Maga miért sírna? Hisz... hisz nincs miért.
-De van. Ugyan azért amiért maga is.
-Nem hiszem hogy .... hogy tudna...
-Sírni? Miért ne tudnék! Úgy tudok picsogni mint egy kisfiú.-pillantott fel a szemeimbe, mire egy halvány mosoly kúszott az ajkaira. Ettől nekem is egy apró vigyor bújkált az ajkaimon ahogy a fejem ingatva elpillantottam róla.-Sírjunk egymás vállán.-biccentett az ajtó felé így megindultam a bejárat irányába Andyvel az oldalamon.