•Mia Wilson forma 2-es versenyző. Lyon-ban született és ott is él. Gyerekkorát Charles Leclerc féle társasággal töltötte majd amikor a srácoknak bejött az élet eltávolodtak egymástól.
Daniel Ricciardotól kér segítséget, hogy valaki legyen az eddzőj...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor azzal a köszönéssel köszöntem Mianak amivel Sophie szokott, hát kicsit ideges lettem, majd amikor közölte, hogy így ő szokott köszönni...ő is zavarba jött.
-Hogyhogy átjöttél? -Daniel nincs itt-felelte.
Olyan butus...hisz hozzá jöttem.
-Én hozzád jöttem-mondtam motyogva mire meglepődött.
-Érdekes, hogy egy hotelben vagy és átjössz egy lányhoz miközben barátnőd van-jegyezte meg.
Na ja ez nem fair, ha nem arról lenne szó, hogy úgyanaz a kettő.
-Itt hagytam a mobilomat-rontott be Daniel. -Valami fontosba rontottam bele?
-Nem-mondtuk egyszerre Miaval.
-Szerintem téged keres-mondta a lány majd bement a fürdőbe.
-Nem érti meg, hogy nem téged kereslek-mérgelődtem.
-Szóval őt kerested-vigyorgott.
-Daniel ne! -Bár ha már itt tartunk akkor, milyen fájdalomról beszélt ma?-kérdeztem rá.
Már foglalkoztat a dolog.
-Nehéz gyerekkora volt...
-Mi? Miért?-kérdeztem.
-Az édesapja verte az anyját amikor kicsi volt-sóhajtott a srác.
-Megverte az anyját?!-akadtam ki. -Őt is bántotta?
-Megesett az is -Betegek az emberek-tette a kezét a vállamra. -Az erőszak a gőz kiengedésének módja-bámult maga elé. -Min töröd a fejed?
-Semmin-legyintettem.
-Hát jól van. -Ne nyomulj! -Én mentem-csukta be az ajtó.
-Meg kell védenem Miat!-szólaltak meg a gondolatok a fejemben.
-Szóval nem Danielt kerested, hanem engem, hogy kihúzd belőlem a fájdalmakat?-jött ki a fürdőből.
-Kíváncsi voltam-vontam vállat.
-És most boldog vagy, hogy tudod?-nézett komoran.
-Boldog nem vagyok és azt sem tudom mondani, hogy nyugodtan fogok lefeküdni-bámultam magam elé.
-Mikor kezdünk el eddzeni?-nézett rám mosolyt húzva a szájára. Na ennél kamusabb mosolyt még nem láttam. Talán az enyém ilyen néha...
-Mia...ugye tudod, hogy előttem nem kell megjátszd magad? -Ha sírnod kell hát sírj! -Én nem foglak elítélni-ültem le mellé és átkaroltam.
-Ezért nem akartam, hogy megtudd a fájdalmamat-kúszott végig egy ártatlan könnycsepp az arcán. -Most majd én leszek a törékeny lány...
-Így látod magad?
-Igen!
-Én egy erős nőt látok mintsem egy törékeny kislányt-néztem rajta végig. -És el tudom intézni, hogy most kimehessünk a pályára-húztam mosolyt a számra.
-Komolyan?-csillant fel a szeme.
Bólintással jeleztem neki, hogy igen.
Jól félreértette a dolgot. Még véletlenül sem azért akartam tudni a fájdalmáról, a múltjáról, hogy elítéljem hanem, hogy tudjam mi elől kell megvédenem.
Felhívtam az FIA elnökét, hogy a pályán eddzhetnék-e egy Forma 2-es versenyzőt. Nagy hezitálással, de belement. Bár fel is kellett érte ajánlanom valamit...
-Mehetünk kisasszony?
-Úristen elintézted?-vigyorgott.
-Uhum-bólintottam majd a nyakamba ugrott.
-Köszönöm! Csodálatos ember vagy-tette hozzá.
-Te is...te is-motyogtam.
Elindultunk le a garázsokhoz ahová előkészítették az ő és az én autómat.
-Neked Ollie a csapattársad?-kérdeztem amint megpillantottam az autót.
-Igen
-Azta egy jó csapatban vagy-vigyorogtam.
-Ja, csak én nem teljesítek úgy ahogy akarok-csavargatta a szemeit.
Bemelegítettünk, vettünk egy hideg fürdőt majd beültünk az autóinkba.
Még sosem eddzettem senkit és ezért nem vagyok valami jártas ebben, de próbálkozom.
A terv, hogy versenyzünk és akkor loboghat előtte egy cél. Tény, hogy Forma 1-es és 2-es autó közt van némi különbség, de ha egyre közelebb van hozzám, akkor az már jó ránézve, rámnézve nem biztos mert az azt is jelentheti, hogy nem túl jó az autóm, de fő, hogy sikeres legyen Mia, örülnék, ha ő lenne a csapattársam. Mármint Oscarral sincs semmi bajom, de Miara csak rá kell nézni.
