~A korona viharja~

~1~

- Apád nagyon rossz állapotban van. Ha látnád, csak még jobban összetörnél!- szorította meg vállaimat és maga felé fordított.

- Ő az apám! Látni. Akarom.

Viktor csak nem akart engedni. Én viszont kitörtem a fogásából és apa szobája felé kezdtem el szaladni. Az ajtót nagy erővel vágtam ki és ijedten figyeltem a szobát, amiben az én apám pihent.

Az ágyon feküdt. Arca hófehér és sápadt volt. Egyre nagyobb vértócsákat köhögött fel. Szörnyű volt így látni.

- Apa!- mit sem törődve az orvossal rohantam oda hozzá, majd az ágy mellé letérdelve fogtam meg kezeimmel az övét.

- Kislányom, ne haragudj, amiért így kell hogy láss engem- mosolya halvány, és fáradt volt.

- Apa!- könnyeimtől szinte semmi mást nem tudtam mondani, csak azt, hogy: apa.- Édesapa!

- Eveangelina, ígérj meg nekem valamit. Ha én most meghalok, akkor te legyél az, aki majd átveszi a trónt. Nem adnám senki másnak át, csak is neked. Ezért ígéred meg nekem: semmi kép sem hagyod, hogy összetiporjanak!

- Ígérem! Nem fogsz bennem csalódni!- csókolgattam meg kezeit, mire ő belőle hangos köhögés tőrt ki.

- Én már most büszke vagyok rád én kis csillagom! Sajnálom ezt a sok mindent!- gyengéden simított végig arcomon, és láttam, ahogy szeméből a fény apránként kezd kihunyni.

- Kérlek apa! Ne kérj ezért bocsánatot! Ne hagyj itt engem! Még ne!

- Nekem már nincs több időm Evangelina. Neked viszont igen még igen. Használd ki jól és élj igazán!

Fagyos kezek. Hamu szürke tekintetek. És az egész szobát betöltő fájdalmas zokogásom.

Elment. Végleg elment. És vele együtt mindenem...

- Szeretlek apa!- csókoltam meg homlokát, mire Viktor jelent meg mellettem.

Felszeretett volna állítani, de nem hagytam neki. Nem hagytam, hogy elvigyenek az apám mellől. Zokogtam és fájdalmasan markoltam a takarót. Viktor viszont felrántott, majd kivitt a szobából. Kint vigasztalni próbált, én viszont csak félre löktem őt és a lakosztályom felé indultam. Ott, a fürdőmbe be zárkózva sírtam egész nap, félre dobva azokat az ostoba szabályokat, mi szerint egy hercegnő nem sírhat. A faszt nem sírhat! Én is emberből vagyok, nem holmi bábuból, akit kedve szerint irányíthatnak az emberek...

- Evangelina!

Viktor érdes hangja egyből vissza rántott a valóságba. Kint volt a folyosón és megállás nélkül a nevemet kiabálta.

Evangelina gyere ide.... gyere oda....

Evangelina ezt így tedd.... azt úgy tedd....

Az elmúlt három napban mást sem hallottam, csak hogy Evangelina ezt meg azt... Három nap telt el apa halála óta és engem azóta nyúz az udvar minden félével. Sok feladat zúdult rám. Nem mintha régen nem lett volna így, de most sokkal több és sokkal létfontosságúbb. Első sorban a trón öröklési kérdés.

Ennek a köre igen szűkös volt. Viktor nem lehetett, ugyan is ő anyám vér rokonja volt, így ő teljesen kiesett a sorból. Az igaz, hogy apa jobb keze volt és a parlament tagja, de ő itt több nem lehetett.