Bal egyenes [TAEKOOK]

14. Fejezet

Jungkook pov:

Kétségbeesetten püfölöm az autó ajtaját, hogy nyíljon már végre ki, s közben sírok. Ahogyan az idő múlott, a hó és a szél csak mégnagyobb gondot jelentettek. Egyszer csak, végre sikerült áttörnöm a jeget, és hatalmas kattanással kinyílt az ajtó. Agresszívan félre löktem az ajtót, már majdhogynem letörött.

Benézve megláttam szerelmemet egy apró kis gubóvá összefagyva, gyönyörű orcájára könnyei ráfagytak, apró kis kezecskéi pedig már majdnem kékre fagytak. Sajgó szívem hatalmasat dobbant ahogy észrevettem az apró remegéseket, melyeket a hideg vált ki belőle! Egy vékony pokróc takarja, és az én ruháimban van. Zsebemből előrángatom a sapkáját, sálát, s apró kacsójára a kesztyűt. Szeme remegve kinyílt ahogy elkezdtem ráadni a meleg ruhadarabokat.

Taehyung pov:

Meleg. Meleg remegő kezek érintik meg átfagyott arcomat, s sapkát húz a fejemre. A hó szakad a háta mögött, de ő csak velem foglalkozik. Sír. Kesztyűt húz rám, sálat teker nyakam köré. Remegő ajkait enyémre helyezi, majd a puszi után azonnal kiránt az autóból. A jülvilág hidegebb volt mint az autóban. Remegésem egy pillanatra sem hagyott alább. Szemem lehúnyva próbálom megmozdítani összefagyott végtagjaimat. Próbálom megszorítani, megérinteni Jungkookot.

Vagy tán ez a halál angyala aki itt van értem?

Motor brummogás, melegség és tompa fények. Szemeim lecsukódnak, mintha egy jéghegy süllyedt volna az óceánba.

Csikorgó gumi

Duda

Kiabálás

Fények

Melegség

Tű

Fertőtlenítő szag

Egy puha tenyér, mely szorosan fogja kezem

Sírás

Jungkook.

Szemeim remegve nyitom fel, s a vakító fény miatt vissza is csukom. Kezemet még mindig görcsösen szorongatja valaki, így én is vissza szorítok. Megszorítom kezét. Azonnal összekulcsolja ujjainkat, s homlokomra könnyek társaságában érkeznek puszik. Remegő szemhéjaimat felnyitom, s tekintetem találkozik, Jungkook könnyekben úszó lélektükreivel. Aggódik.

-Baba.. -Rekedt hangja miatt, s könny áztatta ábrázata miatt, most oly gyengének tűnik. -Jobban vagy már? - Kérdezte arcomat simogatva.

-Kookie.. - Szólaltam meg én is. Hangom sokkal mélyebb és erőtlenebb volt mint általában.

-Itt vagyok Babám! Itt vagyok! - Motyogta ahogy remegő ajkait ismét enyéimhez érintette. Olyan meleg az egész lénye..

Fázom.

Mintha valami önkívületi állapotban lennék. Mintha egy bábú lennék amelyik nem tud egyedül mozogni. Csontjaim nyilalnak, fejem fáj, fázom és mintha az orrom is el lenne dugulva..

-Kookie.. Fázom.. - Motyogtam.

-Hozok még egy takarót! - Nyomott még egy puszit homlokomra, s elindult kifelé a szobából. Amint eltávolodott, a hideg mégjobban körbeölelt, s már majdnem elsírtam magam. Pár perccel később egy orvos és egy takaró társaságában érkezett vissza.

-Nos, Mr. Kim, fogalmam sincs hogyan került ilyen durva helyzetben, de örüljön, hogy a párja időben behozta! - Sóhajtott fel az orvos. Jungkook pedig mindeközben jól betakargatott és még egy puszit nomyott arcomra.