Érzelmek fogságában | mia cara I.

tizenkilenc

– Nem, csak – szakítom félbe – ez így nem volt fair. Úgy érzem, ezzel a lépéssel végérvényesen is véget vetett a „nem lehetnénk barátok?" kérdésével elindított folyamatnak. Mert a barátok nem csinálnak ilyet, ugye? – nézek megerősítésképpen Ellie-re, de ő csak megvonja a vállát. – Na – húzom össze a szemem. – Nehogy már azt mondd, hogy ez szerinted normális.

– Mel – teszi fel a kezét, félbeszakítva a kiakadásomat –, én már említettem, hogy kivonom magam ebből a bármiből, ami köztetek van. Ebből a kapcsolatból, amihez mindketten görcsösen ragaszkodtok, hogy csak barátság. A ti dolgotok, mit csináltatok. Tényleg.

– Csak tudod – vonom meg a vállam, és a kanapé anyagát tanulmányozom –, attól félek, elítélsz. Minden miatt.

– Dehogyis – teszi a kezét a karomra. – Nem ítéllek el, jó? Ettől egyáltalán nem kell félned. Nem akarom, hogy ez bármiben is visszatartson.

Óvatos mosolyra húzom a szám, és bólintok. Jólesnek Ellie szavai, és megnyugtatják a lelkem. Hiába tudom, hogy békén hagyna, és nem avatkozna bele a Matteóval való kapcsolatomba, az ő véleményére adok a legtöbbet. Nem akarnám, ha titokban ellenezné a tetteimet, vagy rossz szemmel nézné a közös pillanatainkat.

– És amúgy is – folytatja –, te nem csináltál semmit. Ő pedig szerintem szándékosan húzta az agyad. Az a típusú srác, aki szívatva flörtöl – vonja meg a vállát, én pedig fennakadok az utolsó szaván.

– Szóval flörtölt?

– Szerinted? – vonja össze a szemöldökét amolyan „ne mondd, hogy neked nem esett le" stílusban.

– Jó, bocs.

– A lényeg, hogy ne emészd magad miatta, inkább szórakozz rajta, oké? Élvezd ki a dolgokat, amiket csinálhattok a „barátság" címszó alatt – rajzol idézőjelet a levegőbe. – Persze, ne túlságosan – figyelmeztet vigyorogva, mire meglököm a vállát. – Oké, bocsi – mentegetőzik –, de csakhogy tudd, mi Deannel szurkolunk nektek.

– Deannel? – csodálkozom. – Te elmondtál neki mindent?

– A pasim a te Matteód legjobb barátja – feleli egyszerűen, majd amikor látja a döbbenetemet, kérdőn mered rám. – Nem tudtál róla?

– Honnan kellett volna?

– Nem szoktatok beszélni, miközben együtt vagytok? Szinte minden reggel ő hoz suliba. Mit csináltok az autóban, ültök néma csendben egymás mellett?

– Nem, de ez valahogyan kimaradt. Bár, most hogy mondod, szoktam őket együtt látni.

– Na ugye – bólint, és belekortyol a forró csokijába, miközben én még mindig az ujjaim között forgatom a papírpoharat. – Klassz lesz, majd ha összejöttök, és akkor elmehetünk dupla randira – tervezget lelkesen.

– Aha – motyogom, mert bár kissé megrémítenek a szavai, nem akarom, hogy lássa rajtam.

– Hú, éhen halok – keresgél a táskájában, és egy szendvicset elővéve bontogatni kezdi a kaját. – Te nem eszel?

Már épp megráznám a fejem, de eszembe jut Matteo arca, így erőt veszek magamon, és bólintok.

✧