Érzelmek fogságában | mia cara I.

tizenöt

A szobámban körbesétálva összeszedegetem az apróságokat, amiket tőle kaptam az elmúlt két év során. Parfüm, telefontok, gyertya, plüssállat, táska. Mindenféle dolog, amely őrá emlékeztet, a dobozba kerül, majd celluxszal leragasztom a tetejét, és kiviszem a garázsba. Ezzel megvolnék.

Üresnek érzem magam és a szobám, ezért eszembe jut, hogy elmehetnék vásárolni néhány újdonságot, de mivel már lezuhanyoztam, inkább másnapra halasztom a tervemet. Helyette inkább kimegyek a konyhába, és muffinokat sütök. Ez legalább egy kicsit jobb kedvre derít.

✧

– Mi újság az én gyönyörű barátosnémmal? – integet Ellie a kamerába, majd hasra veti magát az ágyán, és maga előtt tartva a telefonját fürkészi az arcom.

– Nem sok – vonom meg a vállam, miközben a piszkos edényeket a mosogatógépbe pakolom.

A telefonomat a vízforralónak támasztva pakolom el a sütés maradványait, majd amikor pittyen a sütő, lecsukom, és kesztyűvel a kezemen kiveszem a tepsit, rajta a muffinokkal. Ellie közben a délutánjáról mesél, amit a barátjánál töltött. Kissé szűkszavú, és megállás nélkül vigyorog, így nem is kell firtatnom ahhoz, hogy leessen, mi is történt a bezárt ajtók mögött. Mindegy, én örülök a boldogságának.

– Mi jót csináltál? – hajol közelebb, és a kamerán keresztül szemezget a sütivel, amit a konyhapultra raktam hűlni.

– Csokidarabos muffint.

– Úú, azt nagyon szeretem – lelkesedik. – Átmehetek hozzátok?

– Most? – csodálkozom. – Nyolc óra múlt.

– Kedvem támadt a muffinodra. És hiányzol – teszi hozzá, hogy ne tűnjön úgy, csak a kaja miatt jönne látogatóba.

A fejemet rázva nevetem el magam, majd bólintok.

– Na gyere, te lány.

Puszit dob a kamerába, majd megszakítja a hívást. Mosollyal az arcomon meredek a kijelzőre egészen addig, míg el nem sötétedik. Hiába, imádom őt.

✧

– Azt hitted, megszabadulsz tőlem? – Matteo szórakozott arccal fogadja a döbbenetemet, amikor reggel ismét a házunk előtt találom őt.

– Tudtam, hogy felesleges reménykedem – vágok vissza neki, majd a kezébe nyomok egy zacskót.

– Ez mi?

– Nézz bele, és rájössz – forgatom a szemem. Nincs jó hangulatom reggelente, és ezt kár lenne tagadnom.

Úgy tűnik, nem zavarja a bunkó stílusom, mert nevetve nyúl bele a zacskóba, és vesz ki egy muffint.

– Te sütötted?

– Nem, a macskám.

– Oké – teszi fel a karját mentegetőzve. – Ezek szerint a reggeli koffeinadagod előtt nem lehet hozzád szólni.

– És tudja – biccentek felé, erősen igyekezve visszafojtani a mosolyomat, mert nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire boldoggá tett ez az aprócska kijelentése.