A Sötétség Legmélyén

11 Rész - Őszinteség Estéje

Hetekig. Sőt hónapokig nem láttam, nem hallottam róla. Hiányzott! Tudtam jól, hogy ez így lesz. Hogy nem fog rögtön másnap megkeresni. Bár szinte biztos voltam benne hogy ő figyelt engem. Néha megéreztem a tekintetét magamon, olyankor mindig abba az irányba kaptam a fejemet amerről éreztem a jelenlétét. De hiába kerestem a tömegben nem láttam. De ő látott engem. Lehet, hogy én is hiányoztam neki, nem tudom... Talán biztosra akart menni és ellenőrzött, hogy tényleg tartom-e a szavamat és nem keresek másik személyt helyette. És én nem kerestem. Vártam rá. Várni fogok rá nem érdekel, hogy mennyit, de megvárom. Az sem izgat, hogy ő a világ egyik legveszedelmesebb embere. Nekem Ichiru Dazai nem jelent egyet, a Maffiával, a vérrel, a halállal. A barátnőim előtt még kénytelen voltam megjátszani magam.

Már késő este volt, mikor valaki kopogott az ajtómon. Furcsa volt, nem csak az időpont miatt, hanem a jelzés is olyan erőtlennek hangzott. Jó, hogy egyáltalán meghallottam. Ott hagytam az tananyagomat és az ajtóhoz sietem. Kilestem rajta és kihagyott egyet a szívem.

- Dazai! - nyitottam neki egyből ajtót.

- Sz- szép jó estét hercegnőm... - gondolt a formaságokra, de egyből elengedte azt mikor látta mennyire megrémültem- Segítenél egy kicsit?

Rossz bőrben volt, alig állt a lábán. Láttam rajta hogy fájdalmai vannak, megtépázták elegáns öltözetét. Kabátján, amit most csak maga mellett húzott, golyó lyukak voltak. Az ajtófélfának dölve próbált állva maradni. A kötéseit és a fekete öltönye alatt a fehér ingét is befogta a piros folyadék és ráadásul csepegett a karja alól a vér. Nagyon aggódtam érte, de mégis valahol belül éreztem valami melegséget is. Nem is pont azért mert újra láthatom hisz én kértem időt, hanem mert bízott bennem annyira, hogy sebesülten hozzám jött, de a vércseppek egyre szaporábbá váltak szóval sietnem kell mielőtt elvérzik.

Megfogtam és bentebb támogattam egészen a fürdőszobáig.

- Mondd, hogy ez nem a te véred! - ültettem le vele a hideg csempére hátha összeszedi magát tőle.

- A nagyja nem... Csak egy golyó talált el...

- Hülye! Hogy lehetsz ilyen nyugodt attól, hogy eltaláltak?!

- Megesik... De ha így megyek vissza... akkor Mori tuti megöl...

- Mori? Miért?

- Ez egy engedély nélküli... akció volt. Nem kellene megtudnia, hogy ott voltam... ellátom magam, csak segíts levenni az öltönyömet

-Ne is álmodj róla. - Lesegítettem róla a fekete anyagot, a mellényét, még az ingét is.

A karján érte a lövés, nem vérzett nagyon. De láttam, hogy átment rajta a golyó. A többi vér ezek szerint az ellenfelei tulajdona volt valamikor. Ez kicsit megnyugtatott. Nem ő vesztett ennyi vért. Dazai elkezdte letekerni magáról a kötszert. De a második tekerés után megfogtam a kezét és rám nézett kicsit csodálkozva.

-Kélek! Hagyd, hogy segítsek, ennél még többet! Látom a szemeden, hogy fáj. Ellátom a sebedet rendesen! Nem először csinálnám...

A kezemnél fogva rántott magához és csókolt meg. Nagyon váratlanul ért, de le sem tudom írni mennyire felpezsdítő volt megint ajkait érezni az enyémeken. Viszonoztam a csókját, de nem hagytam neki sokáig és mielőtt megszólalt volna ujjamat a szájára helyeztem, hogy hadd beszéljek most én.

- Ezt majd inkább utána... hogyha elláttalak.

- Rendben hercegnőm... De szeretném, ha tudnád, hogy hiányoztál. Nagyon hiányoztál.

- Te is nekem! El sem tudom mondani mennyire!

- Had csókoljak meg még egyszer [Név], aztán engedem, hogy helyre rakj!