A Sötétség Legmélyén

10 Rész - Az Este Után

Reggel éreztem a nap melegét, ahogy besütött az el nem húzott függöny mellett. Éreztem valamit a fejem alatt. Dazai keze volt az. Még mindig itt van! A gondolattól kirázott a hideg. Nem mertem megmoccani se, mert féltem, hogy ez csak egy álom és bármelyik pillanatban felébredhetek és akkor kiderül, hogy mégsincs itt. Nem azt mondta, hogy reggel elmegy?

-Felébredtél? – a hangja visszhangot vert a fejembe. Már nem voltam képes irányítani a szívverésem. Lassan felé fordultam és kinyitottam a szememet. Az enyhén kócos haja most össze-vissza állt, a gesztenyebarna szeme csak úgy ragyogott, a szája kis mosolyra húzódott.

Végre jobban szemügyre vehettem a kötéseit. Tegnap este egy kicsit kilazultak, de sötétben nem láttam tökéletesen. A nyakán, kezén, mellkasán tele van fáslikkal. Miért?

Lehet észre vette, hogy azt figyelem ezért folytatta a mondani valóját.

-Biztos kíváncsi vagy, hogy miért vagyok még itt. Magyarázattal tartozom... - miféle magyarázattal? – Kérlek hallgass végig, ha a végén azt mondod, hogy takarodjak el megteszem hercegnőm... - a szeme megváltozott, fájdalom látszott benne.

Felültem és a hátam a falnak támasztottam. Nem tudom, hogy mit akar mondani, de nem sejtek jót.

-Szóval a főnököm Mori. Ő a maffia vezér és én vagyok a jobb keze. A társam az az idióta tökmag, akivel a hídon találkoztál, én is ott voltam csak nem láthattál. Mikor elájultál feltett a motorjára és haza vitt. Én később értem haza, mert kocsival mentem. Miközben a kanapén feküdtél addig ő vacsorát főzött. Mikor hazaértem elláttam a kezed és bevittelek a szobámba. Mivel kaptunk egy ügyet aznap a hídon kellett átmennünk az erdőbe. – most kihagyott a szívem, érzem, hogy a vér megfagy az ereimben - Az egyik végrehajtónk furcsán viselkedett. Volt hogy hetekig nem is jelentkezett. Utána kezdtünk nézni a dolgoknak és kaptunk egy jelentést, hogy az autójával a fába vezetett és ezt kell kinyomoznunk. Alapból nem foglalkoznánk vele, de egy beépített ember volt és sok információ volt nála. Gyanakszunk, hogy valami nagy van a háttérben ezért este elmentünk a helyszínre körül nézni. Későn értünk haza és én a kanapén aludtam. Reggel gyorsan elpakoltam és indultam jelenteni Morinak. Azt mondta, hogy lehet van valami közöd a gyilkossághoz ezért látni akart. Hívtam is a tökmagot, de utána kiakadt, hogy elszöktél. Ő nagyon magába esett és sokszor leitta magát, mint aznap este is mikor a bárban találkoztunk. Ilyenkor mindig nekem kell hazacipelnem azt a szerencsétlent. Én kerestelek, de nem gondoltam volna, hogy mikor egy kémet hallgattatok el, pont akkor foglak megtalálni. De megörültem neki és követtelek... Az estét meg sajnálom. Nem tudtam magam visszafogni. Olyan gyönyörűen néztél ki és mikor hozzám értél az ajkaiddal elvetted az ép eszemet is. De nem bántam meg. Sajnálom, de a két barátod Gin és Angelina a mi kémjeink. Mori rád irányította őket. Sajnálom. – megölelt. Nem tudtam erre mit mondani. Őszintén lefagytam.

-Te...

-Ha szeretnél kidobhatsz, megüthetsz, ordíthatsz csak mondja valamit. – nem bírtam a szemébe nézni. A monológja felénél már inkább a takarót, falat, plafont néztem majd végül inkább csak becsuktam a szememet és hallgattam. Tudtam, Klaus megmondta. Az emberek hazugok és csak bántanak. Álszentek és elvárják, hogy te sajnáld őket, meghallgasd és vígasztald. Mindenki akit eddig megismertem csak átvert, kihasználtak. Miért is nem láttam át a mű mosolyukon.

Dazai még mindig ölelt. Nem akartam látni se és azt mondta, hogy bátran kidobhatom. De akkor miért fáj ennyire? Miért ilyen rossz? Klaus se tudott ennyire megtörni. Lehet, hogy elgyengültem, gyenge lettem. Érzek pedig azt már kiirtottam magamból. Mi ez? Nem akarom ezt érezni! Nem akarok semmit sem érezni!