A Sötétség Legmélyén

8 Rész - A Bulin II.

Vállam felett hátra nézve vettem észre, hogy a bekötött szemű fiú van mögöttem. Egyetlen könnyed mozdulattal kirántott fogva tartóm karmai közül és magához vont. Majd elengedte a karomat, helyett a vállamat átkarolva húzott mellkasához. Nem láttam mi történt csak azt hallottam, hogy a szaktársam kötekedni kezd, majd megmentőm szabad karját megmozdította és furcsa kattanó hangot hallottam. Akkor amaz csak elhallgatott és sietve távozott miközben egy „elnézést" mormolt el. Még egy pár pillanatig nem engedett el, mintha eltett volna valamit, a kabátja alá, majd egy elégedett sóhajtás után engedett a fogásán.

Éppen időben cselekedett, mert egy másodperc múlva már nem mozdult volna el. Legalábbis élve nem.

Eltoltam magam tőle, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Még mindig feltűnő volt a sok részeg egyetemista között. Most már láttam, hogy nagyon sötét, barna, enyhén gödör haja van, és a nyakát kötések fedik. Jól állt neki. Megfogott a titokzatossága.

Biztosan nehéz múlt van mögötte. Legalább már van valami közös bennünk.

-Köszönöm... - néztem fel rá és csak most jöttem rá, hogy nálam úgy fél-egy fejjel magasabb.

- Semmiség! - mosolygott - Láttam, hogy nem akarsz vele menni. Gondoltam besegítek egy kicsit. Jól vagy? Nem bántott? – meglepett az őszinte aggodalom szemeiben. Egy pillanatig csak néztem rá, amíg eljutott a kérdése a fülemig és válaszolni tudtam.

- Nem. Annyira nem erős és szerintem már ivott ő eleget ahhoz, hogy ne tudjon úgy fogni.

- Ezt örömmel hallom. Már kezdtem aggódni. Hogy hívnak?

- Ördög Elena és téged? – azután a nap után egy másik nevet választottam magamnak. Nem mintha bárki is tudná ki vagyok.

- Dazai, a nevem Ichiru Dazai.

Bemutatkozásakor letérdelt, megfogta a kezemet ajkaihoz húzta és lehet rá egy apró csókot majd felállt. Bele pirultam a hirtelen udvariasságába, de nem húztam el a kezemet. A mi ''családunkban'' régen ez egy alap udvariassági forma volt. Amióta itt vagyok egyik férfi sem csinált ilyesmit csak kezet nyújt. Jól esett a cselekedete.

Sosem találkoztam még ilyen aurát árasztó személlyel. Valamiért vonzónak találtam, mint amikor egy méhecske, olyan virágot talál, amit eddig még nem, de az illata megszédíti és ebben az esetben én voltam az a bizonyos méhecske. Ahogy rám vezette azt a tekintetet elvesztem benne. Mi történik velem? Miért ver ilyen gyorsan a szívem?

- Megkaphatom ezt a táncot kisasszony? - hangja úgy trillázott, hogy kizökkentett abból a sokkból, amibe ő maga lökött bele, viszont nem bántam, hiszen így már tudtam a választ.

- Ezer örömmel. - mosolyodtam el.

Akkor kezdődött el pont egy újabb lassú szám és mivel még mindig fogta a kezemet így közelebb húzott magához, másik kezét a derekamra csúsztatta. Azon, ahogy tartott éreztem, hogy nem most táncol először. Jó volt végre olyan férfit találni, aki tudja is, hogy hogyan kell vezetni egy lányt a parketten. Automatikusan fel csúsztattam a kezeimet és átkaroltam a nyakát. Így lassúztunk egymás karjaiban. Valahogy olyan nyugodtnak éreztem magam az ölelésében. De közben éreztem, hogy gyorsabban zakatol a mellkasom.

- Mit keres itt egyedül egy ilyen gyönyörű hercegnő?

- Nem egyedül jöttem viszont a barátaim hamarabb leléptek a saját párjukkal... - kicsit elpirultam attól, ahogyan nézett, de jól esett, hogy beszélgetni akar. Végre megismerhetem.

Sose kaptam senkitől ilyen figyelmet így nem tudtam hogyan reagálhatnék rá.

- És egy ilyen elragadó kisasszonynak nincsen saját párja?

- Láthattad, hogy milyen fiúk kértek fel táncolni.

- Ezt nem hiszem el! Mindenki vak ebben a bárban? Én nem látok olyan jól és mégis feltűnt a legelragadóbb szépség a teremben.

Teljesen elpirultam, még a fülem hegye is bevörösödött, a pulzusom már az egekben járt, nem tudtam mit felelhetnék.

Ez a fiú úgy bánik a szavakkal, hogy valószínűleg bárkit levenne a lábáról, és mégis nekem mond ilyeneket? Ez hogy lehetséges?

Elkaptam a tekintetemet, hogy valahogyan visszavegyem a zavarom felett az irányítást. Ezt kihasználva ismét megfogta a kezemet és megpörgetett. Bár lassú szám volt mégis illett oda ez a kis kedves forgatás.

Óvatosan bánt velem, lehet észrevette, hogy én és a magas sarkú cipőm nem vagyunk éppen közeli barátságban és vigyázott, hogy el ne essek. De a mozdulatsor közben kabátja is meglibbent, felfedte az oldalán azt az eszközt, ami korábbi zaklatómat elriasztotta. Egy kis fekete pisztoly volt az övére erősítve. Csak egy pillanatig láttam, de azonnal felismertem a típusát. Ez nem olyan fegyver, amit minden sarkon árulnak. Egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet.

Miért van nála ilyesmi? Ki lehet ez a fiú? Honnan szerezte? Egy idősnek tűnik velem. Annyira titokzatos aurát sugároz magából.

Ahogy ismét karaji közé zárt észrevette, hogy elkalandoztam. Ezért úgy billentette a fejét, hogy megint a látóterembe kerülhessen és kedves, meleg mosollyal kérdezett.

- Mi az szépségem?

- Csak azon gondolkodtam, hogy vajon te Dazai miért vagy itt? Nem olyannak tűnsz, aki szeret ilyen helyeken lenni.

- Igazából ma már a második szórakozóhelyen vagyok. A lakótársamat hazavittem, mert teljesen berúgott, de olyan hangosan horkol az a törpe, hogy nem bírok tőle aludni. Szóval gondoltam előttem az éjszakám többi része akkor töltsük hasznosan. Random léptem be ebbe a bárba. Nem gondoltam, hogy ilyen virágszálat találhatok itt, mint te.

Folyamatosan bókokkal halmoz, el akárhányszor megszólal. Egyszerűen nem értettem. Mivel érdemeltem ezt ki. Nem is tudtam megfelelően válaszolni, arra a kedvességre, amivel foglalkozott velem. A számnak lassan vége lett ő pedig elengedett engem.

- Köszönöm a táncot kisasszony! - hajolt meg előttem kicsit és még egyszer megcsókolta a kézfejemet - Remélem, a későbbiekben nem kell megmenteni kegyedet! - búcsúzott és már ment is volna, de csak volna.

Furcsán fájó érzést éreztem a mellkasomban. Nem akarom, hogy ő is elhagyjon. Mert mindig, mikor nem akarok valamit elveszíteni, végül elveszik. Adott, hogy minden, amit akarni érdemes, abban a pillanatban elveszik, ahogy megszerzem. De amondó vagyok, hogy semmit sem érdemes üldözni azért, hogy meghosszabbítsunk vele egy szenvedéssel teli életet. Csak azért élek, hogy Sarah ne legyen egyedül. De meguntam így élni és most nem fogom hagyni, hogy még valami eltűnjön az életemből.

- Várj! - kaptam el a kezét, mire meglepetten fordult vissza - még... - sütöttem le a szememet- Ne menj...

Imádom ezt a részt. Ha neked is tetszett nyomd meg a vote-ot.

kövi rész hamarosan!

köszönöm, hogy eljutottál idáig. <3

xoxo

Elena