25.

4.8K 172 19
                                    

Folyamatosan újra fésültem a hajamat az ujjaimmal. Egyszerűen annyira nem éreztem magam késznek, hogy induljunk. Apu már 10 perce lent vár. De én csak húzom az időt, hogy ne kelljen lemennem és elindulnunk a vacsorára. Pedig muszáj lesz, mert nem érünk oda 7-re. A piros ruhámat folyamatosan húzogattam lejjebb, mert egyszerűen olyan rövidnek, és illetlennek érzem. Pedig egy átlagos ruha. De mi van ha Paige, le néz a ruhám miatt, hogy "úristen ez a lány még felöltözni sem bír..."
Vettem egy gyors fordulatot, és a szekrényemhez pördültem. Túrni kezdtem a ruháimat, válogatva valami alkalomhoz illőt.

-Mit csinálsz?-Hallottam még apu összezavarodott hangját.

-Felveszek valami mást.-Mondtam a szekrényben kotorászva.

-Minek?

-Mert ez mégsem jó.

-Laney, elfogunk késni. Miért nem jó a ruhád?-Kérdezte komolyan, mintha tudta volna, hogy talán mégsem a ruhával van baj.

-Mert lehet túl rövid, és mi van ha leszólnak, hogy szoknyában vagyok.-Húztam ki a fejem a szekrényből, és felé fordultam.

-Hogy mi?-Vonta fel a szemöldökét, világos kék ingjének a gallérja fel volt gyűrődve. Elnyelve a mosolyomat elmotyogtam, hogy "férfiak" és közelebb sétálva felé, megigazítottam a gallért. Meglepetten nézett rám, de még várta a válaszomat.

-Csak izgulok. Lehet lesz egy új anyám...és ez olyan sok.-Sóhajtottam fáradtan, és a padlót kezdtem el nézni, egyszerűen szégyelltem a viselkedésem.

-Ahhj Laney. Miért nem szóltál hamarabb? Ha tudtam volna...én nem akarom, hogy rosszul érezd magad. Tudom ez nehéz, hogy van valakim. Szeretem Paiget, de téged jobban és ha úgy gondolod ez neked sok, és nem szeretnéd...akkor maradunk ketten. Oké?-Suttogta és megsimogatta a hajam.
Végig futott gyors az agyamon amit apu mondott, és egyből elfogott az a rossz érzés. Apu képes lenne szakítani Paigeel, csak azért mert én gyáva nyúl létemre megijedtem a változástól. Egyből hevesen rázni kezdtem a fejem. Soha nem kérném, hogy adja fel a boldogságát miattam. Hirtelen olyan mérhetetlen harag uralkodott el bennem, ez nem az én viselkedésem. Hogy lehetek ennyire önző? Váratlanul már feleslegesnek éreztem a piros ruhás problémám. Inkább szégyelltem magam, hogy miattam és a viselkedésem miatt késünk el, apu nagy napjáról.

-Úgy sajnálom!-Suttogtam.-Csak megijedtem, de soha nem kérném, hogy miattam egyedül legyél. Én annyira örülök Paigenek, csak kicsit félek...

-Miért nem szóltál?-Fogta meg a kezem.

-Mert nem akartam rossz érzést keríteni benned. Erre meg mit csinálok...tényleg annyira sajnálom.

-Nincs semmi baj. Ez teljesen normális, de szerintem Paige miatt nem kell aggódnod. Nagyon kedves nő, de drágám ismerd meg. Adj neki esélyt.

-Oké, persze. Menjünk.-Kezdtem el húzni az ajtó felé.

-Biztos?-Kérdezte aggódva.

-Igen, már így is késésben vagyunk, szóval siess már.

-Jolvan.-Nevetett fel.
Végig húztam aput a házon, egészen ki az autóig. Beszállva, mondtam neki, hogy gyorsan taposson a gázra és siessünk. De persze nem sietett, betartott minden szabályt. Pedig az egyik lámpánál ahol pirosat kaptunk nem is jött senki. Mondtam, hogy menjen amíg senki nem figyel, erre csak elmotyogott egy olyat, hogy ,,inkább ne legyen jogsid" nem érettem pontosan, de szerintem ezt mondta.
19:02-kor megálltunk egy fehér ház előtt.

-Itt vagyunk.-Mondta.

-Nagyon szép ház.-Vizslattam a kertes házat. A levelek a ház előtt gondosan összevoltak szedve, és felvolt seperve a járda. Késő őszi virágok voltak minden felé, még a kapuban is. Nagyon szép rendezett ház.

Én és a legjobb barátomWhere stories live. Discover now