A sötétség ölelésében

"Az Elhagyott Ház"

Csendes kis faluban éltem egész életemet. Az emberek mindig is furcsa történeteket meséltek arról a régi, elhagyatott házról a hegy lábánál. Azt mondták, hogy szellemek kísértik, és senki sem mert közelíteni hozzá. Én azonban sosem hittem a babonákban.

Egy hideg, ködös éjszakán döntöttem, hogy belevágok, és megnézem, mi is rejlik az elhagyott ház falai mögött. Magamhoz vettem egy gyertyát és egy régi fakulcsot, amit a nagyapám hagyott rám.

Az elhagyott házban léptem át az ajtót. A sötét folyosó hosszúnak tűnt, és a padló alatt a lépéseim hallatszottak. Ahogy mélyebbre hatoltam, egy hátborzongató susogás hallatszott. "Ki vagy? Miért jöttél ide?" - suttogta valami a sötétből.

A gyertya reszketett a kezemben, ahogy felvettem a fejem, és a félhomályban egy régi tükörben láttam az arcomat. De nem az enyémet, hanem egy régi, holt test arculatát. Az elhunyt ember régen az én házamat lakta, de hirtelen eltűnt a faluból.

Akkor hirtelen megláttam őt. A szellemet, amelyet mindenki félt. Hajlott hátú, idős férfi volt, sötét szemekkel és hideg tekintettel. "Visszajöttél" - mondta suttogva.

Éreztem, hogy a gyertya lassan elfogy, és a félelem színes borzongással futott végig a hátamon. "Nem jöttem vissza" - dadogtam. "Csak kíváncsi voltam."

A szellem halvány mosolyra húzta az ajkait. "Akárhogyan is legyen, most itt vagy. Én sosem mentem el igazán. És most te sem fogsz."

A gyertya kialszik, és a sötétségbe vesztem. Azóta senki sem talált meg, és a falu lakói sosem találták meg az igazságot az elhagyott házról vagy a szellemről, aki ott lakik. Azóta is ott kísért, és én is a sötét folyosón bolyongok, sosem találva az utat haza.